VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Most a kormányoldal képviselőit kérdezem, beleértve az államtitkár urat is: többször elhangzottak felvetések az ellenzék részéről, miszerint indokolják meg, legyenek kedvesek, miért beszélnek az állam erőszak-monopóliumának megtöréséről, amikor egyetlen erőszakos cselekmény nem történt. Természetesen - idézőjelben természetesen - nem kaptunk erre választ. Ezt egy sunyi politikai célozgatásnak minősíthetjük ettől fogva, én azt gondolom, hogyha önök egyetlen konkrét példával ezt az esetet nem tudják alátámasztani.

Ugyanúgy, amikor azt fogalmazza meg a határozati javaslat, hogy jogellenesen szerveződő, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsító, egyenruhás csoportok bukkantak föl, itt megint csak föl kellene oldani egy ellentmondást, ami az önök véleménye, az önök kirekesztő véleménye, amelyet a határozati javaslat szövegébe is becsempésztek, és a jogerős bírói döntések között van. Ugyanis a jogerős bírói döntések elmondták és kimondták, hogy azok az emberek, akik egyenruhában járőröznek, azok nem valósítanak meg semmiféle kihívóan közösségellenes magatartást. Ettől fogva a kormányzat kétségbe vonja a bíróság kompetenciáját, kétségbe von jogerős bírói döntéseket.

Én arra biztatom önöket, képviselőtársaim, hogy a vitát ne egy egyoldalú odamondogatásnak tekintsék, hanem vitának: oldják föl, legyenek kedvesek az ellentmondást. Konkrét példát kérünk arra, miért beszélnek arról teljesen tisztességtelen módon, hogy az állam erőszak-monopóliumát valaki is megtörte Magyarországon, és miért beszélnek arról, hogy ezek a tevékenységek kihívóan közösségellenesen valósulnak meg, amikor bírói döntés mondja ki azt, hogy nem.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu