DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez az önálló képviselői indítvány látszólag egy logikus megoldása egy olyan problémának, ami egy, az előterjesztők által szétaprózottnak, szétszórtnak nevezett digitalizációs folyamat egységesítéséről szól. Én ebben az esetben a digitalizáció és a kultúra közös halmazában az ilyesfajta centralizációban és egységesítésben nem hiszek. Szerintem ez szakmailag egy nem jó válasz.

Úgy gondolom ugyanis, hogy az elmúlt években, sőt az elmúlt évtizedben különböző szakmák, levéltárosok, könyvtárosok, írók, a művészet és a kultúra nagyon különböző területeit művelő emberek sokat és jól tettek azért Magyarországon, hogy a legkülönbözőbb szakterületeken ez megoldódjék. Tisztelettel fölhívom arra a figyelmet, hogy a magyar kulturális örökség igen jelentős részét képező magyar középkori történelemnek egyetlenegy olyan oklevele, ismert oklevele nincs, amelynek digitalizálása nem történt volna meg.

(19.40)

Ez levéltárosok magas színvonalú, egyébként európai összefogással, magyar költségvetési pénzből megvalósult eredménye. Nagyszerű dolog!

Vagy ha megnézzük a könyvtáraink, elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár e tekintetben tett lépéseit, különösképpen az elmúlt másfél évben, azt kell mondjam önöknek, hogy nem nekünk kell beérni valakiket - legyen az az Európai Unión belül vagy Európában az Európai Unión kívül -, hanem ezt sok esetben példának tekintik a metódus és az eredmény tekintetében is. Azt gondolom, hogy itt valami másról van szó, s ezt érdemes kimondani. Azt gondolom, hogy ez az előterjesztés a Nemzeti Filmarchívumot kívánja szétverni. Ezt egy új struktúrával felruházva, a filmarchívum hagyományos, ugyanakkor színvonalas teljesítményét összekötve a digitalizáció kérdésével, létrejön ez az idétlen nevű Manda, aminek a lebontását ugyan meg lehet fejteni, csak éppenséggel az a funkció, amit ellátni kíván, teljesen feleslegessé teszi a Nemzeti Filmarchívum feldúlását.

De ha csak azt látnánk, hogy az egyes szakterületeken, az egyes kulturális ágazatokban - még egyszer mondom - a magyar közművelődéstől kezdődően egészen a magyar tudományosságig nem alakultak volna ki olyan teamek, szakértőcsapatok, egymással együttműködni képes szakértőgárdák, amelyek ezt igenis normál menetben véghez vinni képesek, akkor azt mondanám, hogy egy új szervezetre, egy új szerkezetre lenne szükség. De nem ez a kérdés. Az egy másik ügy, hogy a költségvetés, illetve a digitalizációra szánt összeg hogyan alakul. Azt gondolom, hogy a kulturális örökség digitalizációjáért Magyarországon nem szervezeti átalakítást, nem egy működő szervezet szétverését, kis, ám jól működő szakmai csapatok szétszórását kell-kellene megvalósítani, hanem ha már valamit akarunk, akkor például azt a pénzt, amit ezen új szervezet létrehozására fordítanak, azt szánják a jelenleg működő kulturális örökség digitalizációjának az elősegítésére.

Azt gondolom, hogy e javaslat megvalósulásának eredményeként a magyar kulturális örökség szükséges digitalizálása nem lesz gyorsabb. S azt is gondolom, hogy szervezettebb se lesz. Azt igen, hogy majd várni kell egy jó időt, amíg ebben az új struktúrában megint összeállnak csapatok, megint egymásra találnak szakemberek, s egy bizonyos átmenet után megint létrejön annak lehetősége, hogy saját szakértelmüket, nemzetközi kapcsolataikat ebbe az új rendszerbe ágyazzák. Ez olyan, mint a magyar történetírás megkezdett nagy sorozatai, amelyek aztán soha az életben nem fejeződtek be, mert mindig jött egy új főszerkesztő, aki kitalálta, hogy mégiscsak egy más sorozatot kell elindítani, ami aztán olyan grandiózusra sikerült, hogy nem tudta befejezni, így aztán jött egy új főszerkesztő, aki ezt új szerkezetben, új tartalommal folytatta, s így se az elsőnek, se a másodiknak, se a harmadiknak nem lett meg a vége, és ott állnak csonka sorozatok a könyvespolcokon. Azt ajánlom, hogy ne válasszák ezt a metódust.

Azt is meg kell mondjam, hogy ez az előterjesztés nem élvezi a szakma támogatását. Nagyon sokan az elmúlt évtizedben - s kérem, hogy ebben semmi politikát ne lássanak - mint szakemberek dolgoztak egy adott múzeumban, levéltárban, könyvtárban. Nekik nyilván van politikai véleményük, de munkájuk, a kulturális örökség digitalizálása szempontjából érdektelen, hogy éppen jobboldali, baloldali vagy bármilyen más színű kormány kormányoz. Ez egy kialakult, jól működő rendszer. Nemzetközileg elismert ez a struktúra. Ha a tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak egyetlen példát is tudnak mondani arra, hogy bárki a jelenlegi struktúrában működő magyar szakértőgárdára vagy eredményére nemzetközileg pejoratív, negatív véleményt tett közzé - legyen az szakfolyóirat vagy a közérdeklődés szélesebb rétegei elé tárt nyilvánosság -, az szóljon. Én sem az elmúlt nyolc évben, sem az elmúlt másfél évben ilyennel nem találkoztam.

Egy működő rendszert teljesen felesleges szétzilálni. Ennek az egésznek a létrehozása teljesen életidegen. Egy íróasztal mögötti tipikus hivatalnoki gondolkodásmód diktálja ezt a törvényt, amelyik azt gondolja, hogy ha általa át nem látható módon sok területen folyik egyugyanazon munka, s ha ezt egy nagy szervezetbe beletesszük, belekényszerítjük, mindenféle koordinációnak alávetjük, akkor az addigi szerény teljesítményből és eredményből olyan lesz, hogy ihaj. Hát, ebből nem lesz se ihaj, se csuhaj! Ebből csak időveszteség lesz, ebből egész egyszerűen az lesz, hogy szétzilálódnak a meglévő teamek. Hogy a Nemzeti Filmarchívum szerkezetének módosítására, megváltoztatására miért van szükség, hogy ennek valamiféle személyi kérdés-e az indítóoka, vagy az, hogy nem találtak egy más intézményt, amelyben egy másik minisztérium által megfogalmazott és immáron törvényekben meg különböző határozatokban rögzített kötelezettséget elláttatni kívánnak, az külön rejtvény, hiszen erről az előterjesztés nem szól.

Az egyik oldalon tehát, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, azt kell látnom, hogy ebben az előterjesztésben két irányból közelítve két rossz válasz születik. Az egyik a kulturális örökség digitalizálásának magyarországi metódusa, ami valamiféle felzárkózást akar produkálni az Europeanához; amelyet, nagy barátsággal és tisztelettel kérem, hogy így próbáljunk használni, merthogy ez a neve. Ezt egy latin szóból kívánták megalkotni, se angol, se germán töve ennek nincs. Az már egy másik kérdés és magyarázat, hogy nem működik. Itt azért felhívnám a figyelmet arra, hogy az Európai Unió kultúráért, illetve digitalizációért is felelős részlege nagy energiákat fektetett ebbe, de ha az Europeana úgy működne uniós szinten, mint a magyar kulturális örökség digitalizálása a jelenlegi struktúrában, az Unió boldogan gratulálna önmagának. Így azonban csak azt kellett megélnünk, annak idején kulturális miniszterként én is megéltem, hogy ezt a nagy rendszert hosszú évek munkája után egy brüsszeli ünnepségen beindították, majd a 27-28. percben leállt, és azóta is áll. Ehhez ne próbáljunk meg felzárkózni és csatlakozni, mert akkor fordított lesz az eredmény! Sajnos ez az egyik irány, amire tehát rossz választ ad az előterjesztés.

A másik irány - ennek alárendelve - a Nemzeti Filmarchívum struktúrájának megváltoztatása, amely tartalmát tekintve bizony nem ennek az előterjesztésnek a részletes vitájába kívánkozik. Ez majd egy másik kérdéskör, amely a magyar filmművészettel, a magyar filmiparral, egyáltalán a magyar filmmel kapcsolatos kérdéseket és vitákat rendszerező összefoglaló. Ebben a Nemzeti Filmarchívum, amely meghatározott filmjogokat gyakorol, gyakorolt, az pénzről szóló kérdés - bizony nem elhanyagolható szereplő. Ezért azt gondolom, hogy az előterjesztésnek az a része, amelyik tehát kevéssé a digitalizációról, mint a Nemzeti Filmarchívumról szól, bár pro forma itt szerepel, a tartalom tekintetében sokkal inkább való a magyarországi filmipar és filmművészet jelenéről és jövőjéről szóló, immáron a szakmai kereteket messze túllépő vitához.

(19.50)

Mindezek alapján, tisztelt előterjesztő és azt támogató tisztelt kormány, azt kérjük és azt javasoljuk, hogy az előterjesztést gondolják át még egyszer, hogy az irány, amelyet két oldalról összefog ez az indítvány, sem a kulturális örökség digitalizálása céljainak nem megfelelőbb, mint a jelenlegi, sem a magyarországi filmipar és filmművészet érdekeit a jelenben és a jövőben nem szolgálja. Külön-külön se értenénk vele egyet és szavaznánk meg, de így, együtt különösképpen elutasítjuk, és nem látjuk olyannak, mint ami a magyar kultúra érdekeit, a kulturális örökséget, a kulturális örökség digitalizálását, illetve a magyarországi filmipar és filmművészet dolgainak előbbre vitelét szolgálná. Ezért mi ezt elutasítjuk, és ellene fogunk szavazni.

Elnök úr, köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu