DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként olyan összeurópai kérdésekkel foglalkozhat, amely ügyek nemcsak európai, hanem megkérdőjelezhetetlenül nemzeti érdekek is. Jól tudjuk, hogy a magyar elnökség jelszava az erős Európa, amely programnak háttere és egyben kerete is a versenyképes gazdaság, a jövedelmet biztosító munkahelyek teremtése. Igen, mert a munkahelyteremtés, a munkához és ezen keresztül a biztos megélhetéshez való juttatás kulcskérdés a mélyszegénységben vagy éppen a hátrányos helyzetben élő európai polgárok számára a kontinens minden részén. Akkor, amikor Európa egyszerre küzd munkaerőhiánnyal és a jóléti állam intézményrendszerének a korábbi formában való fenntarthatatlanságával, akkor igenis szükség van arra, hogy ma még sok esetben nem megfelelő képzettséggel és lehetőséggel rendelkező polgárokat a lehető legnagyobb mértékben tudjuk bevonni a munka világába, ezzel megélhetést és önbecsülést adva nekik.

Magyarországon a 2010-es kormányváltás után jött létre a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárság, amelynek egyik kiemelt feladata a magyar EU-s elnökség egyik prioritásának, a romastratégiának a gondozása.

Az Európai Parlament a lehető legnagyobb egyetértéssel fogadta el Járóka Lívia európai parlamenti képviselő asszony éppen e tárgyban készült jelentését, és azóta a Bizottság is elkészítette a közleményét. A bizottsági javaslat értelmében az uniós szintű keretrendszert az egyes tagállamok nemzeti szinten kialakított stratégiái töltik meg tartalommal.

Tisztelt Államtitkár Úr! Miként haladnak a tanácsi egyeztetések - kérdezem -, amiket éppen a magyar elnökség koordinál? A tárgyalások jelenlegi állása szerint az egyes tagállamoktól - közöttük kiemelten Magyarországtól - milyen konkrét és az eredményességet garantáló vállalások várhatók, és milyen hangsúlyok várhatók a majdani bizottsági értékelésben?

Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu