DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Most már akkor végképp nem értem a célját ennek az azonnali kérdésnek, hiszen az volt a cím, hogy ki tiltotta meg Balog Zoltánnak, hogy az igazat mondja; szóban már annyi hangzott el, hogy ki tanácsolta Balog Zoltánnak, hogy ne az igazat mondja, és most pedig azt hallottam, hogy ön nem is kíváncsi arra, hogy ki tanácsolta.
Akkor maradjunk annyiban, hogy egy döntés-előkészítés során sokfajta vélemény elhangzik pró és kontra, így és úgy, az államtitkár úr bölcsességére bíztuk, és mint láthatjuk, jól tettük, hogy az államtitkár úr bölcsességére bíztuk, hiszen ha jól értelmezem, akkor az ő álláspontja nemzeti konszenzusnak örvend.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés