ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az államtitkár úr által elmondottakat annyival szeretném kiegészíteni, hogy az elmúlt időszakban a nemzetközi terrorizmus és annak pénzügyi hátterének korlátozása elsődleges célja az Európai Uniónak ezzel a jogszabállyal történő módosítással.

Itt szeretném megemlíteni még azt is, hogy a korlátozó intézkedéseknél nemcsak gazdasági és egyéb árumozgási lehetőséget, hanem a pénzmozgásokat is ellenőrizni kívánja az Európai Unió, és szabályozni az átutalásokat, és annak az átutalásnak a bekövetkeztét is tulajdonképpen ellenőrizni kívánja. Vele párhuzamosan, hiszen az Európai Unión belül ez a jogszabály már régóta érvényes, azon országokkal szemben, amelyekkel korlátozást alkalmazott, majd ezt a korlátozást tulajdonképpen megszünteti, azokat egyben a jogszabállyal együtt is rendezni kívánja.

Ennyivel szerettem volna kiegészíteni az államtitkár úr által elmondott expozét. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu