HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön előtt is ismertek azok a problémák, amelyek a magyar egészségügyben az elmúlt években olyan súlyossá váltak, hogy már az egész ellátórendszer működőképességét veszélyeztették. Az ágazat a fenntarthatóság peremére sodródott, a betegutak kaotikusak, az orvosok és az ápolók elvándorolnak, egészségügyi intézményeink pedig sosem látott adósságállománnyal küzdenek.

A szocialista kormányok óvatos számítások szerint is 250 milliárd forintot vontak ki az egészségügyi kasszából, az egészségügyi közkiadásokat pedig drasztikusan a nemzeti össztermékünk 5,5 százalékáról 4,3 százalékára csökkentették. Ebben a helyzetben a legfontosabb az volt, hogy az ágazat túléljen, ezért minden lépésünket az vezérelte, hogy a működőképességet meg tudjuk őrizni. A 2010-es év tehát az egészségügy működésének biztosításáról szólt, az idei esztendő már a fenntartható működés kialakítását szolgálja.

Tisztelt Képviselő Úr! Az egészségügyi ágazatban dolgozók iránti igény nemcsak hazánkban, hanem a világ valamennyi országában megnövekedett az utóbbi években, így még a legfejlettebb államokban is hiány mutatkozik az egészségügyi dolgozók tekintetében. A jelenlegi helyzet hosszú, több évtizedes folyamat eredményeként alakult ki. Ezen hosszú évtizedek óta tartó tendencia következményeit csak lépésenként, fokozatosan lehet kiküszöbölni.

Az egészségügyi kormányzat több fontos intézkedést is hozott a szakorvosjelöltek helyzetének javítása érdekében. Első lépésben 2010 nyarán, az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítési rendszerről szóló kormányrendelet módosításával eltöröltük a rezidensek által leginkább sérelmezett röghöz kötést. Ezt követően sor került a kormányrendelet átfogó felülvizsgálatára és ennek eredményeként a módosítására.

A rendelet módosítása öt fontos új elemet tartalmaz. Biztosítottuk a szakképzési rendszerbe az adott éven belüli folyamatos bekapcsolódást, amely lehetővé teszi a végzést követő azonnali munkakezdést, így a kieső időkre a jelöltnek nem kell más, esetleg külföldi lehetőséget keresni a munkavégzésre. Támogatjuk a képzéssel összefüggő dologi költségeik megtérítését. Erre azért van szükség, mert a szakorvosjelöltnek a szakképzés során számos olyan költsége keletkezik, amelyet az alacsony fizetéséből nehezen tud kigazdálkodni. A támogatás összege minden évben a rezidensképzésre rendelkezésre álló források figyelembevételével a költségvetési törvényben kerül meghatározásra, ez első alkalommal 2012. január 1-jétől jár.

A rendelet módosítása lehetővé teszi a szakváltást és egészségügyi szolgáltató váltását a szakképzés ideje alatt, így biztosítandó a dolgozók mobilitását. Korábban, ha a jelölt szakot kívánt váltani, azt csak költségtérítéses formában tehette. A gyakorlatban eddig gondot okozott, hogy a ráépített szakképesítés megszerzéséért a felsőoktatási intézmények túl magas díjat szedtek. Ez nem állt arányban az általuk nyújtott szolgáltatással, és anyagilag jelentősen megterhelte a második szakképesítésüket megszerezni kívánó orvosokat, ezért maximalizáltuk a ráépített szakképesítések képzési költségeit. A módosítás az adott évi, de fel nem használt keretszámok átcsoportosításának lehetőségét is megteremti, így a rendelkezésre álló források hatékonyabban, a jelöltek igényeinek, irányultságuknak megfelelőbben kerülhetnek felhasználásra.

Tisztelt Képviselő Úr! A tárca kiemelt hangsúlyt helyez a Magyar Rezidens Szövetséggel történő együttműködésre, ennek keretében is támogatjuk a költségvetésből 8 millió forinttal, a tárca pedig a jövőben a Magyar Rezidens Szövetséggel stratégiai partnerségi megállapodás megkötését is tervezi.

És, képviselő úr, a hivatkozott esetben - erről szintén kérdezett - a hiányszakmára járó támogatást a Pécsi Tudományegyetem csakúgy, mint valamennyi hiányszakmára rezidenst felvett egészségügyi szolgáltató előzetesen igényelte, és a bérkiegészítést a rezidensek utólag minden esetben megkapták a munkába lépésük napjától kezdődően. A kifizetés késedelmességét az új eljárásrend bevezetése okozta.

Tisztelettel kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu