ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Budai Gyula képviselő urat, kíván-e szólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának "igen" szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Budai Gyula országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 39 igen szavazattal, 263 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy Budai Gyula mentelmi jogát nem függeszti fel.

Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság a H/3160. számú javaslatában indítványozza, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Gelencsér Attila országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.

Megadom a szót Rubovszky György elnök úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni.

Forrás: parlament.hu