DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem mint kereszténydemokrata képviselőnek, hogy az idén május 1-jén boldoggá avatott II. János Pál pápa citátumával kezdjem vezérszónoklatomat, amelynek szellemisége áthatja felszólalásomat: "Az igazság nem hathat másként, csakis saját erejével, mely szelíden és mégis erőteljesen hatol az elmékbe."
A korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adni kívánó előttünk álló alkotmánymódosítás az elmúlt években nyugdíjba vonult, ám az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, 57 év alatti rendőrökre, tűzoltókra, vám- és pénzügyőrökre, határőrökre, büntetés-végrehajtási tisztekre vonatkozna a társadalmi igazságosság jegyében. A társadalmi igazságosság érvényre juttatása az a jogalkotói erény, amely arányosan rendezi Isten és ember, továbbá ember és ember között a helyes viszonyt. Valójában a tízparancsolat erkölcsi törvénye is erre épül: add meg Istennek, ami az Istené, valamint az embernek is biztosítsd a jogait, ha azt akarod, hogy veled szemben igazságosak legyenek.
A Fidesz-KDNP parlamenti többségének az a nyíltan meghirdetett célja, hogy a magyar társadalomban oly sok év hiátusa után végre a mindennapok gyakorlatában is és ne csak az elmélet síkján érvényesüljön az igazságosság erénye, azaz a társadalmi és politikai jogegyenlőség.
XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű enciklikája már több mint száz éve egyértelműen rámutatott arra a tényre, miszerint társadalmi igazságosság nélkül nem lehet társadalmi béke. Az enciklikában foglaltak igazságát igazolják makroszinten a XX. század háborús és hidegháborús eseményei, mikroszinten pedig gondoljunk csak arra, ami már a gyermekek közt is megtapasztalható, hogy egy kialakult veszekedés csak akkor szüntethető meg, ha minden gyermek megkapja azt, ami neki jár az igazságosság alapján.
Látnunk kell, hogy Magyarország 2011-ben a társadalmi igazságosság jegyében nem engedheti meg magának, hogy évente több mint 50 milliárd forintot fordítson 30 ezer életerős, 57 év alatti munkaképes ember nyugellátására. Tisztán közjogilag tekintve a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíját, megállapítható az is, miszerint az valójában nem is minősül nyugdíjnak, ugyanis nem járulékfizetés alapozza meg, hanem csak a központi költségvetésből utalnak rá pénzt a nyugdíjalapba. A rendvédelmi dolgozók a szolgálati idejük alatt nem fizetnek több nyugdíjjárulékot, pláne nem annyival többet, amennyi matematikailag megalapozná a korkedvezményes nyugdíjjogosultságukat. Hazánknak kifejezetten szüksége is van az érintett 30 ezer rendvédelmi ember szakértelmére és kiváló munkájára az ország belbiztonságának további erősítése érdekében.
Az alkotmánymódosítás célja tehát az, hogy a hatályos magyar alkotmány tegye lehetővé azt, miszerint a rendészeti dolgozók térjenek vissza a munkaerőpiacra, és az állam ajánljon nekik szolgálatot azért a pénzért cserébe, amit jelenleg korengedményes nyugdíjként kapnak. A társadalmi igazságosság szempontjából nem tekinthető reális dolognak az, hogy valaki havi 150 ezer forint korengedményes nyugdíjat kapjon negyven-egynéhány évesen a mai pénzügyi válságokkal teli világban, továbbá ezért ne kelljen semmit sem tennie, miközben egyébként egészséges, tettre kész, és munkájával hozzájárulhatna Magyarország boldogulásához. Természetesen mindez azzal a feltevéssel áll fenn, hogy mindenkinek az egészségügyi állapotának, a munkavégző képességének megfelelő munkát kell végeznie, és lehessen az állami szektorban annyi és olyan munkát találni, ami mindezt biztosítja a volt rendvédelmi dolgozók számára.
A rokkantnyugdíj kérdésében pedig egyrészt azt kell megállapítani, hogy a munkaképes korú magyarok mintegy 12 százaléka kap rokkantsági nyugellátást, másrészt azt, hogy ez a mérték kétszerese a régiós versenytársainknál tapasztalható 6 százalékos mértéknek. Nyilvánvaló, hogy a trianoni határ túloldalán az anyaországéhoz genetikailag nagyban hasonló személyek élnek, ebből következően a határváltás nem okozhat kétszeres terheltséget a rokkantság tekintetében. Mindezekből a logika szabályai alapján csak az a következtetés vonható le, hogy hazánkban ténylegesen jóval több rokkantnyugdíjas van, mint ahány személynek egészségügyi állapota következtében ilyen típusú nyugellátásban kellene részesülnie a magyar adófizetők pénzéből.
Több tanulmány is rámutatott arra, hogy hazánkban az elmúlt húsz évben a leszázalékoltatás sajnos iparággá vált. Ennek az alaptalan többlettehernek a kifizetésére, mint mondtam, az aktív magyar munkavállalók adóiból kerül sor, amelynek következtében több az elvonás nyugdíjjárulék címen annál, mint amennyi valójában tisztességes viszonyok között szükséges lenne. Ezért a társadalmi igazságosság jegyében szükséges, hogy a rokkantnyugdíj-jogosultság felülvizsgálatra kerüljön oly módon, hogy az általános nyugdíjkorhatár előtt öt évvel levők esetében végig kell gondolni azt, miszerint az érintetteknek milyen helye van a munkaerőpiacon, a jelenleg 57 évnél fiatalabb rokkantnyugdíjasokat viszont munkavégző képességüknek megfelelő módon mindinkább vissza kell vezetni a munka világába.
Kifejezetten jogtechnikai kérdésnek tekintendő az, hogy a jelenleg hatályos alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges a sarkalatos és más törvényeket az alaptörvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályba léptetni, vagyis e törvényeket még az új alaptörvény hatálybalépését megelőzően még ebben az évben elfogadni.
Sarkalatos törvények elfogadása tekintetében még a jelenleg hatályos alkotmány rendelkezései az iránymutatóak. Annak érdekében pedig, hogy a sarkalatos törvényeket már az új alaptörvényben előírt szavazattöbbséggel lehessen elfogadni, szükséges ennek a hatályos alkotmányban való rögzítése is. Ezzel egyértelművé tehető a jövőre nézve az, hogy mely törvények minősülnek sarkalatos törvényeknek.
Ugyancsak kifejezetten jogtechnikai kérdés a javaslat szerint az, hogy az alkotmánybírák száma már az alaptörvény hatálybalépését megelőzően 15 főre nőjön, annak érdekében, hogy a kibővített létszámmal működő testület az évek során felhalmozódott ügyhátralékát megfelelő időben ledolgozhassa. Ez a módosítás tenné lehetővé, hogy az alaptörvény alapján kibővített hatáskörű, az úgynevezett valódi alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárások miatt várhatóan növekedő ügyteherrel rendelkező testület megfelelő, ésszerű határidőn belül tudja majd meghozni döntéseit.
A javaslat továbbá lehetővé teszi, hogy az új alkotmánybírák, továbbá az Alkotmánybíróság elnökének megválasztása az alaptörvény szerint 12 évre történjen, figyelemmel arra, hogy a jelenlegi elnök, dr. Paczolay Péter megbízatása 2011 júliusában megszűnik.
Kérem, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
(15.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés