HERMAN ISTVÁN ERVIN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Mint említettem, a számvevőszéki és költségvetési bizottság megtárgyalta a tegnapi napon a törvénymódosítási javaslatot, és elfogadásra is javasolta. Tette ezt azért, mert bizonyára mindannyiunk előtt ismeretes, hogy az elmúlt év november 30-ával a kormány egy új rendelettel közel 24 alapítványt úgymond megszüntetett, tette ezt takarékossági, forráscentralizálási célból, és természetesen a bürokráciának a kiküszöbölésére is.
De természetesen a célok, amelyek megvoltak e törvényben fogalmazva, illetve ezen közalapítványokban fogalmazva, ezek nem szűntek meg, hanem a Wekerle Közalapítványba kerültek átminősítésre. És természetesen, hogy a célok ne sérüljenek, ezért volt szükség Koszorús László országgyűlési képviselőtársam javaslatára, hiszen az eredeti törvényben szja-mentesek voltak ezek a kifizetések.
Éppen ezért, hogy ez továbbra is megmaradjon, és a céljait el tudja érni ez az alapítványi kifizetés, ezért volt szükség ennek a megfogalmazására, ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogatásukkal segítsék elő e törvénymódosítást.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés