DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Miután a költségvetési bizottság ajánlását én jegyzem, én írtam alá, ezért kértem részben szót. Gyakran előfordul, hogy megkérdezik tőlem kollégák, más érdeklődők, hogy hogyan írhattál alá ilyen ajánlást és ilyen dokumentumot. (Babák Mihály: Akkor le kell mondani!) Nos, alá kellett írnom természetesen, hiszen a bizottság többsége úgy döntött, hogy ezt a módosító indítványt támogatja, nekem nem maradt más hátra, mint a jegyzésemet odabiggyeszteni az iromány végére.
Mindjárt hozzáteszem, hogy nekem nincsenek tartalmi problémáim ezzel a módosító indítvánnyal, hiszen a Gazdasági Versenyhivatalt magam, sőt a frakcióm is az ország egyik legjobb hivatalának tekinti, mi annak idején, tavaly megszavaztuk a Gazdasági Versenyhivatal 2009-es tevékenységéről szóló beszámoló jelentést. Tehát nincs ezzel nekem semmi gondom, sőt a másik napirendi ponttal kapcsolatban sincs - hogy egyszerre mondjam el a megjegyzéseimet -, a kis- és középvállalkozások finanszírozási helyzetének javítására irányuló mindenféle intézkedést szívesen támogatunk, hiszen a Jobbik programjában is szerepelt a kis- és középvállalkozások erősítése.
Amiért végül is szót kértem, az egy formai dolog, mégpedig az, hogy ezt a két indítványt egyszerűen nem értem, hogyan biggyeszthették ebbe a törvényjavaslatba, ami a személyi jövedelemadóra és az államháztartási törvényre vonatkozik. Persze, filozófiai szinten minden összefügg mindennel, ezt tudjuk, tehát ilyen alapon öt napirenddel visszamenőleg bármelyik törvénybe beletehették volna ezt a két indítványt, az előzőbe is minden további nélkül, mert ahhoz is lett volna annyi köze, mint amennyi köze ehhez van.
Én tehát csak azt szeretném hangsúlyozni, elnök úr, hogy ez egy nagyon rossz törvénykezési gyakorlat, amikor mindent összekeverünk mindennel, áttekinthetetlenné tesszük az egész joganyagot, nem találjuk meg, ha keresünk valamiféle szabályozást, valamiféle paragrafust. Ha lehet, szokjunk le erről a fajta katyvaszkészítésről, mindent összekutyulunk. Megvan a megfelelő törvény, amibe ezt bele lehetett volna illeszteni, oda kellett volna tenni (Babák Mihály: Saláta!), és akkor ez a jogbizonytalanság, ez az áttekinthetetlenség szűnőben lenne és nem növekvőben. Ezt szerettem volna elmondani, elnök úr.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés