NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten szóvá tettem, hogy a kormány közpénzen szociális konzultációt kezdett (Zaj. - Az elnök csenget.) a 16 éven felüli, magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokkal, és arra vártam a választ államtitkár úrtól, hogy milyen törvényi alapja van annak, hogy a kérdőívek kiküldéséhez a megkérdezett személyek név- és lakcímadatát használják fel.

Azt kértem, hogy az államtitkár úr jelölje meg, melyik az a törvény, amely lehetővé teszi bármely kormányzati szerv számára, hogy a kormány kíváncsiságát kielégítendő, kezelhesse a magyar állampolgárok személyes adatait. Az államtitkár úr azt válaszolta, hogy az én állításaimmal ellentétben a szociális konzultáció során a konzultációval érintett személyek személyes adatainak közlését törvényi rendelkezés alapozza meg, méghozzá a '92. évi LXVI. törvény 18. § (2) és (3) bekezdését jelölte meg az államtitkár úr. És hadd idézzem szó szerint: "Az érintett törvényi rendelkezés alapján tehát bárki, magánszemély, közjogi tisztséget betöltő személy vagy állami szerv kezdeményezheti azon eljárást, hogy a kapcsolatfelvétel céljából az általa megjelölt személyt, személyi kört kereshesse meg." Zárójelben jegyzem meg: bízom abban, hogy ön személyesen Orbán Viktort jelölte meg, legalábbis aki kezdeményezte ezt a konzultációt. Valószínű ezért az alapiratok között ott van az ő személyes kérelme e tekintetben, de nem ez a kérdés.

Véleményem szerint önt félrevezették, a válaszában hivatkozott törvényes szabály ugyanis nem ad választ a kérdésemre. A miniszterelnöknek nincs törvényi felhatalmazása arra, hogy csoportos adatszolgáltatást kérjen, igaz, ilyenről ön nem is számolt be. Ha pedig csak az lett volna a cél, hogy az állampolgárokat kapcsolatfelvétel céljából keresse meg a hivatal, akkor csak egy kérdést kellett és lehetett volna feltenni az alkotmányos kérdőív és a szociális kérdőív esetén is: "Tisztelt Választópolgár! Hozzájárul-e ahhoz, hogy Orbán Viktor önnel közvetlenül felvegye a kapcsolatot?", és minden konzultáció (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) csak ezután kezdődhet. Várom akkor még egyszer, hogy melyik törvényi felhatalmazás volt az, ami alapján elkezdték ezt a konzultációt.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu