DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Én is Répássy Róbert államtitkár úr szavaira reagálnék. Az a nagyon nagy különbség, most már ez az egy év világosan kirajzolta, hogy a Jobbik a megoldásait, a nemzet érdekében elképzelt megoldásait abszolút jogállami keretek között kívánja megvalósítani. Ez lenne az a közös cél, az a terep, amiben együtt szeretnénk működni a nemzeti együttműködés kormányával, csak nagyon kevés kinyújtott kezet találunk erre. Hogy konkrét példát mondjak, igenis azt mondom, hogy a pártállami időszakban vezető tisztséget betöltő személyek eltávolítása a közhatalomból, az teljes mértékben alkotmányos és jogállami megoldás lenne, mint ahogy ezt megtették Csehországban és több más, volt kelet-európai, közép-kelet-európai országban. Nálunk is meglenne ez a lehetőség, elő is terjesztettük a javaslatot, várjuk ennek a támogatását. Közös erővel söpörjünk, csináljuk már meg azt a tavaszi nagytakarítást, ami olyan régóta elmaradt! Ugyanakkor meg a nyugdíjak felülvizsgálata körében szintén ugyanezen okból, mégpedig azt, hogy akik egy önkényuralmi rendszer vezető tisztségviselőiként irányították azt az embertelen rendszert, amelynek egyébként elemeiben már sokkal több emberséges arca látszódik most már, húsz év után, mint annak idején ez feltűnt; tehát igenis azt gondolom, hogy ezeknek a nyugdíjaknak a felülvizsgálata is teljes mértékben belefér. És a 2006. őszi rendőr felelősök felelősségre vonása területén viszont még mindig nem történt elég lépés, és mi ezt folyamatosan követeljük. Ez nem jelenti azt, hogy réges-rég túlléphetünk azon az alapelven, amit a jogállamiság jelentene. Tehát igenis a szocialista kormányzat időszaka alatt a jogállamiságot zárójelbe tették, felfüggesztették, és mi azt vártuk, azt követeltük, az összes alapvető jogot korlátozó jogszabály hatályon kívül helyezése mellett, nem tették meg, ehelyett most kitaláltak olyan jogszabály-előterjesztéseket, amelyekkel a jelenlegi, egyébként érvénytelennek tekintett alkotmányba kívánnak beemelni olyan diszkriminatív rendelkezéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint sem lehetne alkotmányosan megcsinálni. De miért tették ezt az alkotmányba? Azért, hogy az Alkotmánybíróság elé ne kerülhessen ez az előterjesztés. (Az elnök csenget.) Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu