DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt két évtized tapasztalatai azt mutatták, hogy az ÁSZ bizonyos területeken nem volt képes betölteni hivatását, leginkább azért, mert ehhez nem rendelkezett megfelelő jogosítványokkal. A Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat gazdálkodása kapcsán mindenki számára nyilvánvalóvá vált, milyen nagy szüksége lenne az ÁSZ-nak olyan jogosítványokra, amivel az adatszolgáltatást és az ellenőrzést el tudja érni.
A közpénzekkel való átlátható és felelős gazdálkodás érdekében a törvényjavaslat megteremti a következményekkel járó ellenőrzést, amihez a Btk. módosítása kapcsolódik. Ez alapvetően két dolgot jelent. Az ellenőrzött szerv felelős vezetője nem tagadhatja meg a közreműködést az ellenőrzések lefolytatása során, köteles adatot szolgáltatni, ellenkező esetben a szabadságvesztés lehetőségét kockáztatja. Amíg a korábbi szabályok szerint az ellenőrzött szervezeten múlt, hogy készít-e a feltárt hiányosságok megszüntetésére vonatkozó intézkedési tervet vagy sem, addig a törvényjavaslat az intézkedési terv készítését kötelezően írja elő. Az ellenőrzött szervezeteknek a törvényjavaslat 29. §-a ugyanakkor biztosítja az észrevételezési jogot, ami eddig is fennállt, és annak nyilvánosságáról is gondoskodni kell. Megerősödnek ugyanakkor a számvevőszéki függetlenség garanciái.
A törvényjavaslat nem változtat a jelenleg hatályos Állami Számvevőszékről szóló törvény elmúlt húsz évben jól bevált részein. Az Állami Számvevőszék szerepe és súlya a közpénzek elköltésének ellenőrzésében, az átláthatóság biztosításában azzal is megnő, hogy egy további erős jogosítvány kerül a kezébe. Az ÁSZ elnöke és rajta keresztül hivatali apparátusa a Költségvetési Tanács működésének egyik oszlopa.
Az Állami Számvevőszékről szóló jogszabály a közpénzekhez való hozzáálláson kíván változtatni, amelynek kiemelt jelentőségét mutatja, hogy ez lesz az első sarkalatos törvény. A törvény 2011. július 1-jén lépne hatályba, és összhangban van mind a jelenleg hatályos alkotmánnyal, mind pedig a 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvénnyel.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés