DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő asszony, nincs szó kollektív bosszúról, de a kollektív védelem sem helyes, erről beszélek.
Az, hogy önök kollektíven védenek mindenkit, aki a szolgálati nyugdíjat megszerezte, ez nem helyes gondolkodás, erről próbálom önöket meggyőzni. Önök, azt gondolom, talán értik azt, miért próbálok rámutatni azokra a pontokra, ahol szerintem sántít ez a szerződéskötési elmélet az állam, és mondjuk, a rendőrök vagy a katonák között. Szerintem sántít ez az elmélet, erősen sántít.
Hangsúlyozom: a bányászok esetében nem sántít, meg más foglalkozási ágak esetében nem sántít, de azért ez kifejezetten a rendészeti szolgálatok esetében erősen sántít. Gondoljon csak bele, kik esnek bele: mindenféle BM-alkalmazottak beleestek ebbe, például a III/, nem tudom, hányas ügyosztályokon szerzett szolgálati idő is beleszámított ezekbe a szolgálati nyugdíjakba.
Tényleg, beszéljünk egy nyelven! Részben jogászként azt gondolom, világossá kell tenni ezeket a dolgokat, másrészt pedig politikai alapon is megkérdőjelezhető, hogy miért kellene az 1990 előtti szolgálati idővel úgy bánnunk, minthogyha ott egy szerződéses jogviszony jött volna létre a mai demokratikus Magyarország és az egykori szolgálatot ellátó személy között. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés