DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Elnézést, elnök úr. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hónapokban már megtanultuk azt, hogy nem sok jót jelent, ha Lázár János pénteken indítványt nyújt be. A helyzetet súlyosbítja az, hogy az indítványozó társa Varga István képviselőtársunk, aki tavaly decemberben a bírói szervezeti törvény módosításának a vitáján eléggé nyersen megfogalmazta a szándékokat, amikor azt mondta, hogy tulajdonképpen a bíróságokat is kormány alá kellene rendelni. Ez a felütése ennek az egész törvényjavaslatnak; innentől kezdve tulajdonképpen sok jóra nem számíthatunk.

Itt én meg is ragadom az alkalmat, hogy reagáljak néhány kitételre, amit részben Varga képviselőtársam, részben az államtitkár úr a téma, a vita elején elmondtak.

Egyrészt én őszintén szólva eléggé álmélkodtam több dolgon is, amit Varga képviselőtársam elmondott. Az a mondata, főként előterjesztőként, hogy valójában nincs is függetlenség, ez valami egészen elképesztő, és elég sok mindent feltár arról, hogy a Fidesz-KDNP egyáltalán mit gondol jogállamiságról, hatalommegosztásról. Tulajdonképpen nincs sok csodálkoznivaló a miniszterelnök úr pár hónappal ezelőtti mondatait követően, amikor ő egymást kizáró dologként állította szembe a jó életet és a hatalommegosztást, sőt azt mondta, hogy akik hatalommegosztáson gondolkodnak, azok valamilyen kommunista gondolkodásmódot követnek. Az a helyzet, Varga képviselőtársam, hogy hasonló gondolatokat valamikor az 1990-es évek közepén Horn Gyula fogalmazott meg. Remélem, hogy jól idézem: valami olyasmit talált mondani, hogy a bírák függetlenek a kormánytól, de nem függetlenek a társadalomtól. Az ehhez hasonló bölcsességek elég jelentékeny mértékben ássák alá egyébként a jogállami kultúrát Magyarországon.

Nagyon óvakodnék attól, hogy ilyen kijelentésekre ragadtassam el magamat. Szeretném jelezni azt, hogy bármilyen demokratikus jogállam egyik alapelve a bírói függetlenség. A bírói függetlenség nem pusztán azt jelenti, hogy a konkrét ítélkezésbe nem avatkozik bele kormányzati szerv, nem avatkozik bele a törvényhozás. Önök egyébként megtették, tehát a februári emlékezetes semmisségi törvényükkel konkrét bírói döntésekbe avatkoztak bele. De azt is jelenti, és itt reflektálnék államtitkár úr szavaira, hogy igazgatási szempontból is annyiban a függetlenséget biztosítani kell, hogy a bírói szervezetben semmi olyan függelmi viszony ne keletkezzen a kormányzat és a bírói szervezet között, amely akár áttételesen is a bírákat sem az ítélkezésben vagy az ügyleosztásban valamilyen aktuális pártpolitikai, kormányzati, hatalmi érdek szerint próbálja irányítani. Tehát azzal együtt, hogy én magam is tudom, hogy Európában számos megoldás van a bírói szervezet igazgatását illetően, és hol teljesen, hol csak részben választják el a bírói szervezet igazgatását a kormányzattól, ezzel együtt is az igazgatási függetlenség is egy fontos érték, és az igazgatási függetlenség egyben szavatolja az ítélkezési függetlenséget is. Az igazgatási függetlenség azt jelenti, hogy bármelyik modellt választjuk a bírói szervezet igazgatása tekintetében, tartózkodni kell olyan megoldásoktól, amelyek akár az ügyleosztás, akár az ítélkezés tekintetében olyan függő helyzetet teremtenek, hogy anélkül, hogy konkrét utasítások születnének, akár az ítélkező bíró, akár a bíróságok szervezeti vezetői úgymond valamilyen vélt elvárásnak próbáljanak megfelelni.

Ami a törvényjavaslat két fő rendelkezését illeti, először is az nyilvánvalóan most már teljesen nyílt titok, hogy önök itt egy új bírói szervezeti törvényre készülnek. (Egy közbeszólásra:) Hát, ez elhangzott itt az alkotmányozási folyamatban: sarkalatos törvényként egy új Bszt.-t be fognak hozni a Ház elé. Az LMP elmondta azt már a november-decemberi vitában, hogy a '97-es igazságszolgáltatási reformot túlságosan sikeresnek aligha lehet ítélni. Az is tény, hogy a bírói függetlenséget, a bíróságok működésének az átláthatóságát nem csak az zavarhatja, ha a kormányzati hatalomnak van túlzott befolyása a bíróságok igazgatására, az is bezavar úgymond, ha a bíróságok igazgatása egy-egy bírói vezetői szint privilégiumává válik, mint ahogy ezt láthattuk az elmúlt tizenegynéhány évben. Éppen ezért - és én ezt jeleztem is a decemberi törvénymódosítás vitájában - azokban a szándékokban, amelyek azt célozzák, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, a bírói szervezet igazgatása ne legyen foglya néhány tíz-húsz éve már pozícióban lévő bírósági középvezetőnek, ezeket a szándékokat támogatjuk. Jelzem, mi nemcsak a bírói szervezetrendszer, hanem például a Számvevőszék vagy más közjogi pozíciók tekintetében is támogatnánk azt, hogy egy-egy ilyen hatalmi széket ne lehessen korlátlan ideig betölteni.

(18.30)

Ha önök át akarják alakítani a bíróságok igazgatását, a bírói szervezetirányítást, akkor nyilvánvaló, hogy vannak érvek amellett, hogy amíg ez az átalakítás végbe nem megy, addig egy olyan helyzetet kívánnak megteremteni, amikor a jelenlegi és valóban okkal kritizálható irányítási struktúra nem állítja kész helyzet elé a megváltozó irányítási struktúrát, viszont a kinevezési stopra - mint egy meglehetősen durva eszköz alkalmazására - egyszerűen nincsen magyarázat, tudniillik önök is elmondták, hogy tömeges kinevezésekre a következő fél évben számítani nem lehet. Azt a jogpolitikai célt, amit ezzel a javaslattal el kívánnak érni, egy sokkal puhább, kímélőbb megoldással is el lehetne érni, nevezetesen azzal - és erre terjesztettem elő módosító javaslatot -, hogyha a kinevezési stop helyett egész egyszerűen a december 31-ig a rendes ügymenet szerint kinevezésre kerülő vezetők mandátumát korlátozzák az egyébkéntihez képest. Ez lenne egy kímélő megoldás, hiszen sem tömeges kinevezésekre nem lehet számítani, és van még egy probléma, ami átvezet a törvényjavaslat másik felére, hogy finoman szólva is szerencsétlen alkotmányos passzus a hirtelen nyugdíjba vonultatás mellett még egy kinevezési stoppal is terhelni a bírói szervezetrendszert, nagyon komoly anomáliákat fog jelenteni.

Az az alkotmányos rendelkezés, amit itt beültettek az alaptörvénybe, tehát hogy az alaptörvényben kívánták rögzíteni azt, hogy a bíráknak mikor kell nyugdíjba vonulni, ez - hogy is fogalmazzak - több mint szerencsétlen; ha kicsit erősebben akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy ez egész egyszerűen egy merő ostobaság volt. Nincs még egy olyan közjogi tisztség, ahol a nyugdíjszabályok alkotmányban lennének rögzítve; ez az egyik. Kettő: ha önök úgy gondolták, és emellett szólnak érvek, hogy a bíróságok szervezeti irányítási formáját nem kell alkotmányban rögzíteni, hogy az OIT-ra nincsen szükség az új alaptörvényben - lehet emellett érvelni -, akkor mi szükség van a nyugdíjszabály alaptörvénybe ültetésére? Ez egész egyszerűen nem logikus, tehát azon az absztrakciós szinten, ahol önök fölöslegesnek tartják az OIT vagy bármilyen más irányítási struktúra alkotmányos nevesítését, ezen az absztrakciós szinten egy nyugdíjszabálynak semmi keresnivalója.

Megfogalmazom nyíltan, hogy az lenne a legjobb, ha önök átgondolnák ezt a meglehetősen átgondolatlan, hirtelen jött ötletet, még a hatálybalépés előtt az alaptörvényt korrigálnák, és száműznék ezt a meglehetősen szerencsétlen szabályt. Egyrészt ez egész egyszerűen jogdogmatikai szempontból, az új alaptörvény koherenciája absztrakciós szintjének egyenletessége szempontjából is egész egyszerűen egy ostobaság, kettő: nem lehet alaptörvényben nyugdíjszabályt rögzíteni. Bármilyen más szektorális törvényben, ha nyugdíjszabályt rögzítenek, akkor jó néhány olyan végrehajtó intézkedés van - szolgálati törvényekben például -, ahol nem okoz zavart a nyugdíjszabály olyan módon, ahogy most a bíróságoknál zavart okoz. Nyilvánvaló, hogy egy alaptörvényben részletező operatív intézkedéseket tenni nem lehet, ennek egész egyszerűen nincs helye az alaptörvényben. Ez egy hatalmas tévedés volt. Harmadrészt: nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy már áprilisban ezzel a szabállyal azért kínálták meg a bíróságokat, mert egész egyszerűen egy selyemzsinórt küldtek nekik, hogy amennyiben itt túl sokat akadékoskodtak - itt hallhattunk Varga képviselőtársamtól is mindenféle kritikákat -, akkor az egzisztenciájuknál megfogva a bírósági vezetőket meg tudja regulázni az alkotmányozó hatalom, a nemzeti együttműködés rendszere.

Én már a novemberi alkotmánybírósági vitánál elmondtam, hogy egy meglehetősen veszélyes terepre tévedtek. Ha azok a hatalmi ágak, azok a hatalmi központok, amiknek az a rendeltetésük, hogy bizony, korlátot emeljenek a parlament hatalma elé - egész egyszerűen azért, mert függetlenül attól, hogy milyen többség van egy parlamentben, a parlament hatalma nem korlátlan -, ha ezek a hatalmi ágak folyamatosan olyan jelzéseket kapnak, hogy mindannyian a nemzeti együttműködés kezében vannak, és ha nem paríroznak, akkor pórul fognak járni, akkor nagyjából ezen a ponton az alkotmányosságot befejezettnek nyilváníthatjuk.

Természetesen nem szerencsés az, ha bírósági vezetők politikai vitákba bonyolódnak, ebben van igazság, de felettébb szerencsétlen egyrészt az, amikor konkrét bírói ítéleteket egy törvényhozási aktussal próbálnak felülírni, és az is meglehetősen szerencsétlen, ha országgyűlési határozatban országgyűlési képviselők minősítik a bíróságok munkáját. Azt gondolom, hogy ez még egy ügyvéd esetén is szerencsétlen, a parlament esetében pedig egész egyszerűen megengedhetetlen. Meg lehet tenni azokat a lépéseket érzésem szerint, amivel az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot működőképesebbé lehet tenni. A nyugdíjszabállyal fenyíteni a bíróságokat megengedhetetlen, és azt is lássák, amikor itt önök a bírák tekintélyéről eresztenek meg nagy retorikai fordulatokat, hogy ez az áprilisi húzás a hirtelen nyugdíjba vonultatással több száz, szakmailag elismert bírót alázott meg.

Megint azzal a helyzettel állunk szembe, mint a korengedményes nyugdíj vagy akár a 98 százalékos adó esetében. A 98 százalékos adónál önök tisztességes emberek tisztességesen megkeresett pénzére mondták azt, hogy pofátlan. A korengedmény esetében olyan emberekről beszélünk, akik megszereztek egy jogot, úgy rendezték be az életüket, hogy korengedményes nyugdíj mellett vagy dolgoznak, vagy éppen ez az egyetlen keresetük, ezeket az embereket állították bűnbaknak. Itt a bírák előrehozott nyugdíjánál azzal nem számolnak, hogy vannak szakmai tekintélynek örvendő bírák, adott esetben több évtizede a pályán, és ezek az emberek méltósággal kívánták lezárni a pályájukat, adott esetben azzal kalkuláltak, hogy 6-8 évig még dolgozhatnak, és se szó, se beszéd, önök elzavarták őket nyugdíjba. A legnagyobb probléma vagy legalább ekkora probléma azonban az, hogy ez az alkotmányos betét azt eredményezi, még ezzel az átmeneti jogállási törvénnyel is, hogy hirtelen 30 ezer ügyet kell párhuzamosan átszignálni. Ez elsősorban a Fővárosi Bíróság esetén egyszerűen káoszt fog eredményezni. Ha ezt megfejelik a kinevezési stoppal, amely pont a Fővárosi Bíróságon már most is bizonyos zavarokat okoz, ennek nagyon csúfos következménye lesz, és a levét a jogkereső közönség fogja meginni.

Úgyhogy én azzal együtt, hogy szeretném jelezni, hogy a Lehet Más a Politika beterjesztett módosító javaslatot egyrészt arra, hogy itt kinevezési stop helyett egy záros időre adjanak lehetőséget az új vezetők kinevezésére, emellett egy úgynevezett soft landing szabályra teszünk javaslatot, hogy az az álláspontunk, hogy az alaptörvény erre lehetőséget biztosít, egész egyszerűen egyrészt azért, hogy ezzel is védjük a bírák tekintélyét, méltóságát, ne járjon el az állam ilyen méltánytalanul a bíráival, másrészt pedig védjük a jogkereső közönség érdekeit, hogy ne legyen felfordulás és ügydugulás a leginkább leterhelt bírói fórumokon.

Az igazi megoldás azonban az lenne, ha önökben lenne esetleg annyi bátorság, hogy ezt az alaptörvényi rendelkezést - mint egy idegen test egyébként az alaptörvény szövetében - újragondolnák, és még december 31-e előtt ezt a bírák nyugdíjkorhatárára vonatkozó alaptörvényi rendelkezést egész egyszerűen kitörölnék, elfelejtenék.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu