SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végre sikerült eljutni a rendes felszólaláshoz. Megnyugtatok mindenkit, hogy már nem lesz olyan hosszú, mint ahogy azt eredetileg gondoltam. Igazából már csak a 3. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, ez pedig a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjakról szól.

Ha a nyugdíjrendszerünket egy kicsit jobban megvizsgáljuk, akkor - mint mondtam - rendkívül sok anomália található benne. Néhány dolgot már fel is idéztem a tisztelt Ház előtt is. Az egyik érdekességet mindenképpen szeretném elmondani. Ma adott esetben az a kétszeres gyilkos, aki elmegy a nyugdíj-folyósítási intézethez, miután kiszabadult, hogy folyósítsanak számára nyugellátást, az bizony 92 ezer forintra is jogosult lehet a mai törvények alapján. Sajnos így működik a nyugdíjrendszerünk. Ezeket kellene orvosolni, nem is lenne túl bonyolult, csak kellene egy olyan szakértő, aki igazán jól átlátja az egész rendszer működését. Én azonban azt tapasztalom, hogy a Fidesz padsoraiban nincs meg az a csúcsszakértő, aki képes lenne rendszerbe foglalni az egész nyugdíjrendszert.

A rokkantnyugdíjak tekintetében már jó párszor elmondtam nagyon komoly kritikaként, hogy az elmúlt egy évben a Fidesz megtehette volna azt, hogy felülvizsgáltatja azokat a rokkantnyugdíjasokat, akik nagyon jól körülhatárolható területeken élnek. Ez bizony a szegénytelepek vagy a cigánytelepek egy bizonyos része. Elmondtam az előző beszédemben is, hogy több tucat vagy több száz olyan település van Magyarországon, ahol az ezeken a telepeken élőknek az egyharmada, fele le van százalékolva és rokkantságit kap. Miért kapja ezt a rokkantságit? Azért, mert soha életében egyetlenegy napot sem dolgozott. Nagyon fontosnak tartom, hogy ma Magyarországon önöknek köszönhetően még mindig az a rendszer létezik - hiába nevet Répássy képviselőtársam és örül annak -, hogy egyetlenegy nap munka nélkül kaphatnak nyugdíjat Magyarországon tízezrek. Ezt kellett volna már megszüntetniük. Egy év állt rendelkezésükre, hogy rendet tegyenek az országban. Két hét alatt ígérték a rendet, de tudjuk jól, hogy a mai napig sem történt semmi az égvilágon.

Vegyük tudomásul, hogy ma a gyesnek vagy az ápolási időnek köszönhetően bárki jogosult rokkantnyugdíjra. Ez önmagában nem volna rossz dolog, ha a társadalom bizonyos, jól körülhatárolható csoportjai nem élnének vissza tömeges mértékben ezzel a szociális kedvezménnyel. Hiába nevetnek képviselőtársaim, higgyék el, hogy pontosan ez irritálja főleg Észak- és Kelet-Magyarország lakosságát, amikor azt látják, hogy valaki felvállal öt, nyolc vagy tíz gyermeket, megszüli őket, folyamatosan gyesen van, folyamatosan kapja a családi pótlékot, és folyamatosan kapja mellé a rokkantsági nyugdíjat is. Ez bizony három szép jövedelem, amiből nagyon boldogan elél, s természetesen emellett még terrorizálja a környező lakosságot is, mert nem a két-három gyermeket nevelő becsületes cigányemberek terrorizálják a magyar lakosságot, hanem pontosan az a réteg, amelyik a szociális rendszerrel minden egyes nap visszaél. Gyakorlatilag húsz éve erről szól ez a történet, amit önök sem változtattak meg.

(22.10)

Tegyük már hozzá, ehhez nem kellett volna alkotmánymódosítást beterjeszteni a parlamentbe, hogy ezen a helyzeten változtassanak, hiszen a rokkantosítás 90 százalékában 5 éven belül eleve mindenkit visszarendelnek felülvizsgálatra, és ezek a személyek, akikről én konkrétan beszélek, ezrével, tízezrével vannak az országban, nem állandó, végleges rokkantosítást kaptak, mint az, aki esetleg adott esetben egy baleset folyamán a két lábát elveszítette, hanem gyakorlatilag mind pszichiátriai, pszichológiai okokra hivatkozva lettek leszázalékolva, lettek rokkantosítva, magyarul, bármikor felülvizsgálható a rokkantnyugdíjuk, anélkül, hogy bármilyen alkotmánymódosítást kellene véghezvinni.

Nos, a másik nem lényegtelen dolog, és itt már a rendvédelmi dolgozókra szeretnék azért nagyon röviden rátérni: eddig csak a Jobbik tette le az asztalra azt a javaslatot, hogy a rendvédelmi dolgozók a nyugdíjrendszeren belül alakítsanak egy saját kockázatközösséget.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a jelenlegi statisztikai adatok alapján úgy néz ki, hogy egy rendvédelmi dolgozó, legyen az tűzoltó, rendőr, bizony, statisztikailag 63 évesen halnak meg ezek a dolgozók, míg a magyar férfiak átlagéletkora 68 év. Itt akkor nyilvánvalóan felmerül a kérdés, vajon miért fizetnek nyugdíjjárulékot, hogyha sokkal korábban, adott esetben statisztikailag el sem érik a nyugdíjkorhatárt, ha rövid időn belül, ugye, már 65 évre fog emelkedni a nyugdíjkorhatár. Szerintem az ilyen konkrét javaslatokat kellene önöknek megvizsgálniuk, átgondolniuk, hogy azt, amit a Jobbik szakmai alapon önök elé terjeszt, nem lesöpörni kell az asztalról, hanem igenis, megvizsgálni, és ezzel sokkal jobbá tenni ezt a rendszert. Nos, tehát nem akarom sorolni az összes anomáliát, ami most megtalálható a rendszerben.

Kérem szépen, arról szeretném biztosítani önöket, a kormánypártot, hogy a Jobbik minden ilyen igyekezetben támogatni fogja önöket, ami valóban a csalás visszaszorítását jelenti, de azt ki kell jelenteni, hogy az elmúlt egy év alatt önök az égvilágon semmit nem tettek ezen a területen! Hiszen megkérdeztem azoknak a településeknek a polgármestereit, ahol ezek a jelenségek tömeges mértékben találhatók, és csak azt tudták elmondani, hogy bizony, cigány származású személyekhez nem mernek kimenni, nemhogy a rendőr nem mer kimenni, nyilván nem is merik felülvizsgálni, behívni ezeket az embereket, hogy felülvizsgálják a leszázalékolásukat, a nyugdíjukat, míg viszont - és ez volt a polgármesterek tapasztalata - azt az egy-két vagy tíz-húsz, egy ilyen településen található magyar származású rokkantnyugdíjast, aki becsülettel végigdolgozott 25, 30, 35 évet, és valóban a munkájában rokkant le, viszont igenis visszahívják, és bizony azok közül jó páran már csak rehabilitációs támogatást vagy járadékot kapnak, vagy visszavettek a leszázalékolásukból.

Tehát, kérem szépen, nyúljanak hozzá a rendszerhez, és nem kell a különböző csoportokkal faji vagy egyéb okok miatt kivételt tenni, azért, mert adott esetben egyből a jogvédőkhöz fordulnak, vagy az LMP-hez fognak rohanni, ha a nyugdíjjárulékukat felül kívánják vizsgálni, és akkor azt fogják mondani, hogy azért vizsgálják felül a mi nyugdíjjárulékunkat, mert mi szegény cigány emberek vagyunk. Nem ezért fogják felülvizsgálni, legalábbis, ha a Jobbik olyan pozícióba kerül, nem ezért fogjuk felülvizsgálni, hanem azért, hogy minden egyes csalást kiszűrjünk. Hozzá kell tennem még egy érdekességként és talán adalékként, hogy azért természetesen a magyar társadalomra is jellemző, legalább is egy rétegére, ahol megtalálható a rokkantsággal való csalás nagyobb mértékben. Kérem szépen, azok, akik vállalkozók, ha adott esetben rokkanttá is nyilvánítják magukat, és ez sikerül nekik - itt elsősorban egyébként korrupcióról van szó, míg a másik esetben sokszor fenyegetés révén történik ez meg -, ugyebár ott bizony akkor jelentős járulékmegtakarításokat tudnak elérni ezek a vállalkozók. Tehát van egy ilyen csoport is, amit ugyancsak érdemes lenne felülvizsgálni, vagy adott esetben igen, aki vállalkozó és egyben rokkantnyugdíjas, azt azért nézzük meg, soroljuk előre a felülvizsgálat során, amit már meg kellett volna tenniük önöknek, és akkor a rendszert talán tisztábbá tudjuk tenni.

Úgyhogy ezek a mi javaslataink, kérem szépen, fogadják meg a mi javaslatainkat, mert ezeket a gondolatokat nem a rossz szándék szülte.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu