DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A fogadóórámon gondokat jeleztek az onkológiai betegségeket gyógyító gyógyszerek felírási gyakorlatával kapcsolatban, nevezetesen, hogy ezeket a gyógyszereket csak szakrendelésen lehet fölíratni, amely a betegeknek nagyon kényelmetlen. Az egyik beteg elmondta, hogy négy és fél órát várt egy receptfelírásra, a szakrendelésen mellette pedig többen várakoztak, és ugyanannyi órát vártak. Véleményem szerint ez a hosszú várakozás megalázó, és nem szolgálja a betegek egészségét.
Álláspontom szerint az onkológiai betegellátás a kapcsolódó ellátási feladatok sokrétűsége miatt kiemelt figyelmet érdemel. A jelenlegi gyakorlat pedig csak korlátozottan képes ennek megfelelni. Tudtommal a Semmelweis-terv is foglalkozik azzal, hogy a betegutakat átszervezze, illetve az ellátórendszert átalakítsa.
A kérdésem az, hogy van-e a kialakult helyzetre értelmes magyarázat. Milyen megoldásokat tartana jónak a tárca? Tervezi-e a kormány, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek komplex ellátása olyan rendszerben történjen, ahol a különböző ellátások egymásra épülnek?
Kérem megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)
(17.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés