DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kőszegi képviselőtársam nincs benn, őt kértem volna meg személyesen, hogy lenne szíves pontosan elmondani, melyik egészségügyi beruházás volt szerinte fölösleges. Itt álljon ki az emberek elé, hogy az X településen és a környezetében élő emberek számára biztosított egészségügyi hozzáférés fölösleges, nincs rá szükség. Azt, hogy általánosságban támadja ezeket a beruházásokat, elnézést kérek, mindenféleképpen visszautasítom, erről már egyébként esett egy-két szó.

(13.00)

Szócska államtitkár úrnak meg kimondottan köszönetet kell mondjak azokért a szavakért, amelyek, feltételezem, mély meggyőződésből hangzottak el - vagy ne adj' isten, elszólásból -, amikor azt mondta, hogy az előző választási ciklusban, illetve abban az időszakban nem lehetett előre látni a 2006-os időszaktól később bekövetkező gazdasági világválság hatásait a magyar gazdaságra, illetve az egészségügyi ágazatra. Hát bizony, ez így igaz. Ez így igaz, tehát nyilvánvalóan lehetne azt is mondani, hogy ha ez nem így van, ha a gazdasági világválságot is, az amerikai ingatlanpiac és az amerikai bankok bedőlését is a szocialista kormány okozta, akkor persze ez nem lenne mentő körülmény. De kétségtelen, hogy a gazdasági világválság mindenféleképpen minden ágazatra - egészségügyre, oktatásra - igencsak negatív hatással volt az elmúlt években Magyarországon.

Úgyhogy még egyszer köszönöm ezt a megjegyzését. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu