DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A finanszírozás kérdésében hadd utaljak arra, hogy a korábban sokszor bírált és népszavazáson is elbukott kezdeményezés célja forrásbevonás volt az egészségügybe. Nem sikerült, a nép azt mondta, hogy nem, tudomásul vette mindenki, ez kiesett, de a cél a forrásbevonás volt. A jelenlegi előterjesztés forráskivonást tartalmaz, mégpedig nem titkoltan a rendszerből való forráskivonást. Tehát nem arról szól a történet, hogy hatékonyabban használjuk fel, átcsoportosításokkal, hanem egyszerűen elvisszük az egészségügyből, sérelmet okozva az egészségügyi rendszernek. (Megszólal egy mobiltelefon.)
Még meg is lehetne érteni, tisztelt képviselőtársam, ezt a szándékot, az ország nehéz helyzetére való hivatkozással. De amikor önök hivatalok rendszerét építik ki az országban, megyei kormányhivatalokat, járási kormányhivatalokat és más bürokratikus rendszereket építenek meg szupertestőrséget, akkor ne innen tessenek elvinni a százmilliárdokat - ezt szolgálja a mi álláspontunk, hogy ez váljon nyilvánvalóvá.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés