DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ámulattal hallgattam szocialista és fideszes képviselőtársaimat, hogy hogyan képesek órákig vitatkozni egy olyan előterjesztésről, amivel tulajdonképpen egyetértenek. Mindjárt megvilágítom önöknek ezt a kérdést.

Én a gyógyszerforgalmazásra vonatkozóan szeretnék az előterjesztésről egypár gondolatot elmondani. Államtitkár úr már kifejtette, hogy a legfontosabb cél a gyógyszerkassza megtartása. Ez az előterjesztés 26,3 milliárd forintról szól. Hogyan kívánja ezt a kormányzat megvalósítani? Alapvetően az előző kormányzat intézkedései mentén. Mik is ezek? A gyógyszerismertetők után a cégeknek eddig évente 5 milliót kellett fizetniük, az új kormányzat meg azt mondja, hogy ezután 10 milliót kell fizetniük. A gyógyszergyáraknak 12 százalékot kellett befizetni a támogatott gyógyszerek után, most meg azt mondja a kormányzat, hogy 20 százalékot kell befizetni. Semmilyen új elem nem jelenik meg a kormányzat intézkedései során, ami ne jelent volna meg még a Gyurcsány-éra idején. Önök mégis képesek elvitatkozni már órák óta erről, ahelyett, hogy valójában az előterjesztésről beszélnénk, és az előterjesztés néhány homályos pontjára kaphatnánk választ.

Sokat hallottunk itt arról, hogy szegény gyógyszergyártók ezután hogyan fognak jótékonykodni, adakozni vagy fejleszteni. Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a gyógyszergyártó cégek ugyanolyan cégek, mint az élelmiszer-ipari cégek vagy bármilyen más cégek, számukra a legfontosabb a profit, tehát senki se gondolja azt, hogy valamilyen jótét lelkekkel van dolgunk. Aztán arra is felhívnám a figyelmüket - ha az interneten rákeresnek, láthatják is -, hogy milyen óriási profitra tesznek szert például a generikusgyógyszer-gyártók. Tehát azt javaslom, hogy senki ne sajnálja őket.

Hiányolom az előterjesztésből - az előbb már rávilágítottam erre - az eredeti gondolatot. Mindannyian tudjuk, hogy ez a gyógyszer-támogatási rendszer nem jó, alkalmat ad a korrupcióra, a lobbizásra és mindenféle befolyások érvényesülésére. A Jobbik szerint ezen a gyógyszer-támogatási rendszeren alapvetően változtatni kell.

A másik nagy problémánk az, hogy valójában nem foglalkoznak a lakosság gyógyszerterheivel. Hogy ezt egy picit jobban megvilágítsam, szeretném elmondani, a lakosság gyógyszerkiadásai 2010-ben 234 milliárd forintot tettek ki, ebből vény nélküli gyógyszerekre 120 milliárdot költöttek, patikai térítésekre pedig 114 milliárd forintot. A kormány ezzel a 120 milliárddal egyáltalán nem foglalkozik. Megpróbálom ezt egy példával illusztrálni. Ha egy betegnek felírnak egy antibiotikumot, azért 1000-2000 forint közötti összeget fizet. Ennyi lesz a térítése. De ha az antibiotikumhoz vásárol még lázcsillapítót, megfázás elleni szert, köptetőt, orrcseppet és mást, akkor körülbelül 5 ezer forintot fog fizetni, holott a támogatott gyógyszer térítési díja 1500-2000 forint. Az állam egyáltalán nem foglalkozik ezzel a vény nélküli gyógyszerszegmenssel, teljesen rábízza a piacra. Aki néz tévét, az láthatja, hogy a tévéreklámok jelentős része gyógyszerreklámokkal van tele.

Felhívom a jelen lévő orvos kollégák figyelmét a FoNo-ra, a szabványos vényminták jegyzékére. Ez valamikor úgy alakult ki még a XIX. század végén, hogy drágák voltak a gyógyszerek, ezért összeállítottak egy olyan gyógyszerpalettát, amely a szegények számára is megfizethető volt. A Jobbik úgy gondolja, a kormányzatnak figyelnie kellene arra a valóban sokat hallott mélyszegény rétegre, amelynél számít az, hogy egy lázcsillapító száz vagy kétszáz forinttal többe kerül. A kormányzat szociálisan teljes mértékben érzéketlen ebben a vonatkozásban, mi legalábbis ezt tapasztaljuk. Falusi gyakorló patikusként nagyon sokszor szembesülök azzal, a betegeknél számít az, hogy a lázcsillapító száz forinttal többe vagy kevesebbe kerül. Gondolhatják, hogy nem egy nagy megtakarítás lenne ez, legfeljebb 5-10 milliárd forint - ezt most csak megsaccoltam -, de gondoljanak arra, hogy ez az 5-10 milliárd forint annál a valóban mélyszegénységben élő rétegnél jelentkezne, ahol ennek hatványozott súlya van. Tehát az előterjesztés kapcsán arra hívom fel államtitkár úr figyelmét, hogy a vény nélküli, valóban olcsó gyógyszerpaletta megteremtésére fordítsanak figyelmet. Még egyszer mondom: önök ezt teljesen rábízták a piacra, még olyan áron is, hogy azon igyekeznek, hogy a támogatotti körből minél több gyógyszer kerüljön ki, mert ami kikerül onnan, azzal az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak már nem kell foglalkoznia. Szerintünk ez teljesen helytelen megoldás.

Még egy példát szeretnék mondani. Van egy kálium-magnézium-aszpartát tartalmú gyógyszer. Amíg ez támogatott volt, nullával volt támogatott, de rajta volt a közgyógylistán. Most már nincs rajta a közgyógylistán, hanem szabadáras, ami azt jelenti, hogy jóval többért kell megvásárolnia a betegnek, holott ugyanezt a tartalmú készítményt feleannyiért is lehetne a betegek rendelkezésére bocsátani. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az egészségügyi kormányzat legyen szociálisan érzékeny. Sokszor elmondjuk ezt, mert ezt nagyon fontosnak tartjuk. Azt látom a tévében, hogy jön az elefánt, és milyen jó lesz az a 12 szemes fájdalomcsillapító vagy lázcsillapító, amiért 700-800 forintot kell fizetni, ugyanakkor a 20 szemest meg lehet kapni 310 forintért, és a gyógyszergyártónak még így is hatalmas haszna van rajta. Mi ezt nem győzzük hangsúlyozni. És lehet, hogy kicsi a megtakarítás - újfent elmondom: 5-10 milliárd forint a lakosságnak -, de ez a megtakarítás valóban a szegény rétegnél jelentkezik. Arra kérjük a kormányzatot, hogy az OTC, tehát a vény nélküli hatóanyagokra állítson össze egy olcsó gyógyszerpalettát, és ezt valamilyen módon biztosítsa a lakosság számára. Mert szerintünk ez kivitelezhető.

Gyakorló gyógyszerészként úgy látom, hogy nem pénzkérdés a gyógyszertárak magisztrális gyógyszeralapanyagokkal való ellátása. A kormányzat erre nem fordít figyelmet, holott egyrészt költségmegtakarítást jelentene a betegek számára, másrészt hozzájuthatnának a betegek azokhoz az évtizedek vagy akár évszázad óta bevált gyógyszerekhez, amelyekhez most azért nem jutnak hozzá, mert az alapanyagot a patikákban nem lehet beszerezni. Újra utalok arra, hogy ez nem pénzkérdés, hanem csak intézkedés kérdése.

Megint példálózok. Van egy ezüstprotein tartalmú orrcsepp - az orvos kollégák biztos tudják -, amely már az első magyar gyógyszerkönyvben is hivatalos volt. Nem lehet beszerezni, ugyanakkor be lehet szerezni egy ugyanilyen tartalmú gyári készítményt, csak természetesen drágábban. Holott semmi másra nem lenne szükség, mint a kormányzatnak intézkednie arról, hogy ez az alapanyag beszerezhető legyen. De nemcsak az alapanyag beszerzése lenne fontos, hanem az is, hogy a kormányzat ügyeljen a magisztrális gyógyszerkészítés fejlesztésére, új hatóanyagok bevonására, s a többi.

Ez a megszorítás mindenképpen megszorítás lesz, bár én a "megszorítás" szót nem is használnám ilyen vonatkozásban, hanem azt mondanám, hogy a gyógyszerkassza 26 milliárdos megtakarítása bizony érinteni fogja a gyógyszertárakat is, méghozzá nem is kis mértékben.

(13.20)

Tehát hogyha a gyógyszerek termelői ára csökken, reméljük, a generikus program áldásos hatásainak következtében, akkor bizony a gyógyszerek árréstömege is csökken. Tehát a gyógyszertárak, az eddig is igen nehéz, kellemetlen helyzetben lévő gyógyszertárak még nehezebb helyzetben lesznek, mert az árréstömegük csökken. Én olvastam a kormányzati előterjesztést, és ott számot is láttam. Ha jól emlékszem, államtitkár úr, lehet, hogy tévedek, hogy 3 milliárd forinttal is érinthetné kedvezőtlenül a gyógyszertárakat ez az intézkedés? (Dr. Szócska Miklós: Nem.) Akkor lehet, hogy nem jól láttam, de én úgy emlékszem, hogy a gyógyszertárakat ez a 26 milliárdos megtakarítás mindenképpen kedvezőtlenül érinti.

Én elvártam volna az egészségügyi kormányzattól, mert eddig mindenki salátatörvénynek nevezte ezt a csomagot, én inkább már kiskerttörvénynek nevezném, mert a saláta közös tőről fakad; úgy gondolom, hogy a kormányzatnak igenis hozzá kellett volna nyúlnia a gyógyszerárrés kérdéséhez. Az alacsonyabb árú gyógyszereknél magasabb árrést kellett volna biztosítani. Legalább tették volna meg ezt jelképesen, egypár százalékkal, mert felhívnám a kormányzat figyelmét, hogy Magyarországon a gyógyszerek kiskereskedelmi ára az Európai Unióban talán leghátul kullog, eggyel vagyunk előrébb, és ahhoz, hogyha a kormányzat a generikus programot igazából szeretné megvalósítani, ott igenis szüksége van a gyógyszertárak támogatására és a gyógyszertárak ösztönzésére.

Megragadnám az alkalmat itt arra, hogy felhívjuk a kormányzat figyelmét magára a generikus programra. Úgy gondoljuk, hogy tudjuk azt, sokféle egyéb összetevője is van a generikus árképzésnek, de a generikus gyógyszerek ára még így is, tehát nemcsak európai uniós összehasonlításban magas, hanem abszolút értékében is magas. Tehát a mi elképzelésünk szerint igenis a kormányzat beléphet a generikus piacra, méghozzá úgy, hogy saját maga jelenik meg mint generikus forgalmazó, gyártó-forgalmazó. Tudom, hogy kicsit újnak és meredeknek tűnik ez a gondolat, de igenis azokra a generikus hatóanyagokra, amiből sok fogy, igenis maga az OEP is előállhatna olyan generikus készítménnyel, és nagykereskedelmi forgalomba hozhatna maga az OEP is olyan generikus készítményt, amelyiknek semmi más termelői költsége nem lenne, amin semmi más költség nem lenne, csak maga a gyártás és a forgalmazás költsége. Nem lenne rajta az a 30-40-50 százalékos rabatt, amit kínálnak a generikusgyógyszer-gyártók, csak azért, hogy az ő termékük fogyjon, semmilyen promóció, marketing, orvostámogatás s a többi nem lenne rajta, tehát a beteget ne terhelje más, csak a gyártás költsége és a forgalomba hozatal költsége. Megítélésünk szerint igenis ez kivitelezhető lenne, csak ehhez komolyabb kormányzati munkára lenne szükség.

Felhívnánk itt még a kormányzat figyelmét, mert itt eltolódások vannak. Természetesen a Gyurcsány-érát folytatják önök is (Babák Mihály: Nana! Ez sértegetés volt!), tehát a gyógyszerismertetőket beállítani ebben a vonatkozásban úgy, mint valami csúnya, rossz, megvesztegető embereket, mi ezt teljesen helytelennek tartjuk. A gyógyszerismertetőnek az a feladata, vagy az volt régen a feladata, hogy az orvos figyelmét szóban felhívja az új terápiás készítményekre s a többi. De most úgy vannak beállítva a gyógyszerismertetők, mint gyógyszerügynökök, és ezt mi teljes mértékben helytelennek tartjuk. Tehát mi úgy gondoljuk, hogy a gyógyszereknek értékükön kellene a betegekhez kerülni. Tehát amennyibe annak a gyógyszernek, annak a generikumnak az előállítása kerül, olyan értéken kerüljön magához a beteghez.

Vannak az előterjesztésnek pozitív pontjai, tehát ennek a saláta-kiskerttörvénynek, amit mi igenis támogatni tudunk, módosító javaslatokkal természetesen majd próbáljuk jobbá tenni ezt a törvényjavaslatot. Mégis látunk benne olyat, ami számomra elég fura, az, hogy a háziorvosnak megvonják, tudom, hogy eddig egy évig vonhatták meg a támogatott vényírási jogát, most egy hónapig vonják meg, hogyha valami bakit követ el. Számomra ez azért fura, mert egy faluban, hogyha valakinek megvonják a támogatott vényírási jogát, akkor gyakorlatilag egy hónapig nem tud dolgozni. Úgy gondolom, ezzel a paragrafussal valamit kezdenie kellene a kormányzatnak, mert ez abszurdum. Nem is tudom, hogy egyáltalán volt-e példa arra, hogy valamelyik orvosnak megvonták egy évre a tb-támogatott vényírási jogát, mert akkor gyakorlatilag egy évig nem tud az illető dolgozni.

A következőkben még az államtitkár úrnak szeretnék néhány kérdést feltenni, csak úgy látom, lejárt az időm, de akkor majd nyomok egy kétpercest.

Forrás: parlament.hu