LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Varju László képviselőtársam mondanivalójával kapcsolatban szeretnék észrevételeket tenni.

A kistérségi járóbeteg-szakellátó központok tekintetében nem 50 kilométeres körzeten kívülre és nem szakmai alapon történt ezeknek az elhelyezése. Sajnos, a politika játszott ebben szerepet, és politikai alapon kerültek ezek kihelyezésre, hogy ennek a kérdésköre melyik településen lett meghatározva.

Részt vettem ennek a kialakítása tekintetében azokon a vitákon, amikor polgármesterként beszélgettünk erről a kérdéskörről, és valakik már jó előre, évekkel ezelőtt megkapták azt az infót, hogy nekik kell a telket megvenni, mert: két év múlva itt lesz valami koncepció, és jó, ha tudjátok, hogy politikailag ti kapjátok ezt a kistérségi járóbeteg-szakellátó központot.

A másik dolog, hogy most már elérkezett annak az ideje, hogy ezek megépültek. És abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében abban a választókerületben, ahonnan én jöttem, és hátrányos helyzetű térség, hogy kettő járóbeteg-szakellátó is épült ebben a megyében, és mind a kettő az én választókerületemben található. Nem találnak orvost. Ha találnak, azon megy a vita, hogy nem tudják megfizetni ennek a költségét. És mivel nem tudják megfizetni, most már odáig jutottak az önkormányzatok, hogy köszönik szépen, de keresse meg Szócska államtitkár urat, és ők nagyon szívesen átadják ezt a feladatot az államnak minden további nélkül. Ez a helyzet, tehát a működtetésre nincs pénz.

A másik dolog, hogy a saját bevételük kiegészítésével kellene működtetni ezeket a járóbeteg-szakellátókat, és nincs rá pénze az önkormányzatoknak. Tehát mindenki hazudott mindenkinek, hogy ott lesz a pénz, és kiderül, amikor elő kellene venni, hogy ez a pénz nem létezik.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu