BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy minden mindennel összefügg, és egy napirend kapcsán sok minden előkerül, de az élet már csak ilyen. Igyekeznünk kell ténylegesen arról tárgyalnunk, ami napirenden van, de óhatatlan, és magam is elkövetem azt a hibát, hogy néha az összefüggések kapcsán sok minden mást is megemlítek, ami nem szorosan a napirendhez tartozik.
Most is engedjenek meg egy megjegyzést, már csak azért is, mert apám azt mondta, hogy fiam, az intelligencia ott kezdődik, amikor az ember tisztába jön azzal, hogy istentelen nagy a világ ismeretanyaga, és nem tudsz mindent megismerni, és az meg végképp az intelligencia része, amikor rájössz arra, hogy sok mindent nem tudsz, fiam. Mondta nagyanyám, hogy a jó pap is holtig tanul, és mégis úgy hal meg, hogy buta volt.
És akkor szeretnék még egy másik dolgot elmondani, mert manapság azért sokszor kételkedünk és aggályoskodunk. Ez is természetes dolog, de azért kételkednünk kell abban, hogy magunknál hordjuk a bölcsek kövét - és aki most magára veszi vagy nem. Ha jó szándékkal mondunk dolgokat, azért tudnunk kell, hogy nem biztos, hogy nálunk van a bölcsek köve. Én biztos vagyok magamban, hogy nem így vagyok a kérdéssel, bár mindig keresem a bölcsek kövét.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy nagyon fontos lesz az a változás, amelyet az első számú sarkalatos törvény pontosan a napirenden lévő Számvevőszék munkájának segítése érdekében generálisan és sommásan igyekszik az új törvényjavaslatban, az első sarkalatos törvényben megfogalmazni.
De szeretném itt az eltévedések kapcsán a véleményemet megosztani önökkel, hogy hogyan látom én azt - és ebben már korábban szóltam is -, hogy miért fontos a közpénzügyek ellenőrzése. Elmondtam azt, hogy nyilvánvalóan a mai galibáink, nyomorunk okát abban látom első számúként, hogy a közpénzek nem átláthatók és nem ellenőrizhetők, és nem is voltak teljes terjedelemben ellenőrizve. Ez nagy hiba, mert ha valahol valamit nem ellenőriznek, azért néha elszemtelenedik a világ, és gellereket kapnak a jó szándékok is.
Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy az ellenőrzésnél mindig kell eredménynek lenni, vagy jó, vagy rossz valami, és ha "hiba" van, akkor a hiba lehet gyakorlati hiba, lehet konkrét törvénysértés, lehet konkrét jogszabálysértés, sőt mi több, lehet bűncselekmény is az eredménye, hogy megállapítják. A nagyobbik baj az, amikor valaki vétlenségből követ el hibát, mert ez butaság, sőt ha hanyagságból és slendriánságból követ el állami pénzekkel kapcsolatban hibát, ez nagyon súlyos bűn, és előfordul, amikor az ember nem hozzáértőként csinál vagy csinálnak valamit az állami közpénzekkel, és akkor követnek el hibát. Ez mind pótolható ismerettel és tudással.
Egy dolog, amikor a hibát úgy követik el, hogy szándékosan követik el, az eredendő bűn, márpedig ebben az országban a közpénzügyekkel szándékosan bűnöket követtek el; még sokra nem derült fény, és mindenki türelmetlen az országban, hogy minél hamarabb derüljön rájuk fény: többek között autópályák, sok egyéb más, MOL-részvények angliai eladása meg mondhatnám itt a hordágyágneses történeteket is. Meg kellene vizsgálni, ott is kellett volna költség-haszon elemzést alkalmazni. Szóval, szándékosság; hölgyek, urak, az életben - és ezt jó tudni - nem mindenki tisztességes, és hibát közpénzekkel is szándékosan is elkövet. Meg kell büntetni, akkor ha ellenőriztük, ha rájöttünk a hibájára, akkor meg kell büntetni, a szándékos károkozásnál semmi sincs nagyobb bűn.
A függetlenség kérdéskörét is szóba hozom, mert sokszor emlegetnek különböző parlamenthez tartozó, montesquieu-i alapelvek alapján független szervezeteket. Szóval, úgy gondolom, az Állami Számvevőszék - és a mostani jelentésében is - függetlensége nem totális, senkinek sincs ebben az országban totális függetlensége, a Számvevőszék sem független a tisztességtől, az átláthatóság szabályaitól, a szakmai szabályoktól, a törvényektől, és egy érdekes dolgot mondok, lehet, hogy meghökkentő: a parlament igényeitől, ugyanis a parlament intézménye, a parlament legfőbb ellenőrző szerve, és a parlamentnek lehetnek kérései, megfogalmazhatja, de kérem azt, hogy ne utólag, hanem tegyük meg.
És akkor most Nyikos képviselőtársam reflexiójára szeretnék reagálni magam is. Kedves Nyikos Elnök Úr! Ön a számvevőszéki bizottság elnöke. Önön is múlik az, hogy az a törvény, amit ön nem szeret, nem támogat, az a Számvevőszék, amelynek munkájával kapcsolatban rengeteg kritikája van, hogyan fog működni az elkövetkezendőkben mindaddig, amíg ön az elnöke; önön is rengeteg múlik. Én sarkallom abban - tudniillik az ország érdeke -, hogy tegyen meg ön is mindent mint elnök, és én számítok a tapasztalatára, hogy a közpénzügyek ellenőrzése a legfontosabb kérdés legyen és abban tüsténkedjünk, és kérjük a Számvevőszék segítségét is.
(12.30)
A törvényjavaslatával kapcsolatban, elnök úr - lehet erről élcelődni -, nézze, én nagy tisztelettel elfogadom, hogy önnek van ilyen javaslata, de azt is önnek el kell fogadni, hogy ez nem kötelező számomra. Azt is el kell fogadni, hogy önnek van véleménye a beterjesztés formájáról, amely nem törvénysértő. Lehet erről sok mindent beszélni, Rogán Antalt is lehet blamálni, cikizni, erre a szintre én nem megyek most le. Úgy gondolom, tisztességes szándék, hogy a számvevőszéki törvény jövőre több lehetőséget ad - nem jövőre, azt követő évre, mert erre az évre még nem vonatkozik majd a törvény, majd a jövőre -, hogy jobb számvevőszéki jelentéseket, még tökéletesebbeket és a parlament igényei szerint még értékelhetőbb, mert most is az, értékelhetőbb jelentéseket tegyen az asztalunkra.
És akkor következik az, hogy amikor kapunk jelentést tőlük, és megjelenik a honlapjukon is, akkor használjuk, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim. Itt szólítom fel az egész országban minden közigazgatásban, államigazgatásban, igazságszolgáltatásban részt vevőt, hogy aki tudomást szerez arról, hogy a Számvevőszéknek milyen jelentése van, és cselekednie kell, tegye a dolgát, tegye az ügyészség, és tegye a többi szerv is és a bűnüldöző szerv.
Az a vélekedésem, hogy lehet ezt a jelentést nem szeretni, de nézzék, eltelt egy év, a parlament nem elsőként intézkedett a Számvevőszék feltételeinek rendezéséről, ez majd most kerül sorra, de tette a dolgát, hiszen van elnöke, van alelnöke, megtett mindent, ami most hirtelen és gyorsan szükséges volt. Ez nevezhető kapkodásnak, de úgy gondolom, hogy a legfontosabbakat cselekedte meg a parlament, amikor a vezetéséről gondoskodott, fej nélküli szervezet volt, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim.
Egyeztetés a törvényjavaslattal - Volner úr megjegyezte. Úgy gondolom, hogy igen, én a demokráciának ezt a fórumát tartom, és ez nem mutyi, hogy egy jelentés vagy egy törvény bekerül a tisztelt Ház elé, hölgyek, urak, itt vitatkozzunk róla. Miért kell ezt előre lepacsizni mindenféle alkukkal? Lehet ezt menet közben is tenni, hogy jó javaslatokat elfogadunk egymástól. De én azt látom, hogy ex cathedra elutasítják a törvénytervezetet, mármint a Számvevőszékkel kapcsolatos törvénytervezetet, holott tényleg szükségünk van arra és mindenkinek, ha igazi magyar, hogy jó törvényt hozzunk, végrehajtható törvényt hozzunk. Éppen ezért ismételten emlegetem Volner képviselőtársam tapasztalatait és Nyikos elnök úr többéves, évtizedes tapasztalatát, alázattal kérem, hogy tiszteljék meg a törvényjavaslatot a módosító indítványaikkal, és meglátjuk majd, hogy el tudjuk-e egymásnak fogadni, és el tudjuk-e adni.
Nyilvánvaló, hogy a szocialisták is mondtak olyasmit, hogy nem sikerült elnököt és alelnököt választani. Hölgyek, urak, miért nem tették? Ez volt a kormányzati felelősségük. Hadd utaljak még arra is egy kicsit, hogy ha Boldvai úr az ÁSZ-t dicséri, az nekem gyanús. Szóval, azért ne dicsérje a volt kormánypárt, különösen a szocialisták ne, mert szeretném elmondani, hogy ha valaki valamit dicsér, az nem mentesíti a személyes felelősségre vonástól, senkit sem mentesít, és most nem személyeskedem, ha hibát találnak az elmúlt időszakban is. Tudniillik az ellenőrzésnek mi a sajátossága? Ritkán vizsgálja az aktualitást, mindig visszamenőleg dolgozik, tapasztalatokat ad a kezünk alá, hisz megtörtént pénzügyi és gazdasági eseményeket ellenőriz, annak a szabályszerűségét. Néha persze preventív módon is vannak megjegyzései, sőt mi több, vannak aktuális ügyekben is vizsgálataik, de többségében mindig a múltat vizsgálják, úgyhogy hajrá, múltat vizsgálni, és rendet tenni ebben a dologban, mert aki felel érte, az kapja meg a méltó büntetését.
Úgy gondolom, hogy át kellene értékelni ezt a véleményt, és úgy gondolom, hogy a költség-haszon elmélet is nagyon fontos, de nem reális jelenlegi állapotában és a jelenlegi törvény minősége mellett az Állami Számvevőszéktől egy adott jelentésben költség-haszon elemzést kérni, de nem rossz az irány. Lehetséges, hogy meg lehet tenni, kérdés, hogy mire megyünk vele, de azért lehet ilyen számításokat végezni, nem tartom a legfontosabb dolognak, hogy a költség-haszon elemzést végezzük el ebben az ügyben.
És akkor más kérdésről: nagyon fontosnak tartom a stratégia kérdését, mélyen tisztelt hölgyek, urak, amelyik megjelenik. Úgy gondolom, hogy ha ki tudjuk egészíteni a stratégiai céljait a Számvevőszék elnökének és a Számvevőszéknek, akkor tegyük meg. Tudniillik a legkorszerűbb eszközök alkalmazása fontos számomra, nyitottnak kell lenni az újra, sőt a fiatalokra, és a legjobb szakemberekre van szükség. Hölgyek, urak, nem lehet tizedrangú emberekkel föltölteni az intézményt, ők szakembereket fognak ellenőrizni. Én ezért nagyon fontosnak tartom azokat a stratégiákat, amelyeket megfogalmaztak, és támogatom is.
Közérdek kérdéséről hadd mondjak egypár szót: ma a közérdek első számú feltétele, a demokrácia alappillére a közpénzek átláthatósága, és ez nem afféle deklaráció csak, én ezt így látom. Lehet velem vitatkozni, de ma Magyarország legsúlyosabb gondja, demokratikus problémája, a közérdek legnagyobb problémája a közpénzügyek átláthatatlansága és elfolyása. Megállapítások tekintetében: amikor egy vizsgálat elkészül, egy ellenőrzés elkészül, akkor megállapítások vannak. Nyilvánvaló, hogy meg kell állapítani, és ebben sarkallom és szeretném kérni az elnök urat és az Állami Számvevőszéket is, állapítsák meg a felelősséget. Legyenek résen a következmények megvalósulásában, hogy legyen következménye, és szolgálja az ellenőrzésük mindenkor a prevenciót, a jövőt.
Úgy gondolom, hogy kemény, ahogy szokták mondani: extra hard vizsgálatokat szeretnénk látni önöktől és hallani, ugyanis ma erre van szükség, ugyanis a közpénzügyek területén az elszemtelenedés állapota állt elő, ugyanis a példa arról szólt, hogy lop mindenki, hát lopjak én is. Ez nem mehet tovább, hölgyek, urak, és nem lehetnek következmények nélküli a megállapítások sem. Legyünk azon, hogy amikor az Állami Számvevőszék megállapít valamit, mi is tegyük meg a szükséges intézkedéseket.
Én tényleg úgy gondolom, hogy Vágó képviselőtársamnak a törvényjavaslatok kapcsán mindenről ugyanaz jut eszébe. Hölgyek, urak, úgy gondolom, hogy talán legyünk pallérozottak. Szakmapolitikai kérdéseket ne akarjunk a Számvevőszékkel egy jelentésnél sem megkövetelni, energetikai, környezetvédelmi, sok egyéb mást. Tudniillik ez nem az ő feladatuk, vannak szakmapolitikák, vannak szakmai bizottságok, tegyék meg a saját munkájukat. Úgy gondolom, hogy ha mindennek van egy helye, és mindent a maga helyére teszünk, rend lesz ebben az országban. Még egyszer mondom: mindennek egy helyet, s mindent a maga helyére. Ott próbáljunk rendet teremteni, mert a rend nagyon fontos.
Így van ez a korrupció ügyével is, ezt csak egy szervezetnek a fő feladatává tenni nem helyes dolog. A korrupcióval szemben mindenkinek a sarkára kell állnia, és meg kell tenni mindent. Nyilvánvaló, hogy jó szándék nyilvánul meg mindenkiben, hogy még többet szeretne a Számvevőszék nyakába vagy felelősségébe tenni, de ez nem vezet, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, sehova sem, mert ha minden fontos, akkor semmi sem fontos - szoktuk mondani. Ha mindenki felelős, akkor valójában senki sem felelős, mindenki a saját posztján és a saját munkájáért legyen felelős, de konkrétan kell megmondanunk, hogy ki miért felelős. A parlamentnek van különleges státusa, a parlament minden társadalmi jelenségért, minden ügyért felelős mint törvényhozó, azért, mert ő hozza a törvényeket. Tehát ha bármi gond van, és ezt elismerem, minden kormánypárti parlament felelős volt eddig is, és szeretném, ha felelős lenne ezután is azért, ami ebben az országban folyik, mert neki van csak egy ilyen kivételezett felelőssége, de hála istennek, van segítőnk e felelősségünk megosztásában, aki ellenőrzi azokat a feladatokat, ez pedig a legfontosabb ügyekben az Állami Számvevőszék.
A jelenleg elhangzott hozzászólások közül sokban felmerült a közpénzügyek állapotának kritikája. Ez nagyon helyes, hogy szóba hozták, és én magam is támogatom, de az, hogy a közpénzügyek állapotáért felelőssé tenni a Számvevőszéket, akinek ellenőrizni kell csak és milyen körülmények között, ez így nem etikus és nem helyes. Nem az ÁSZ felelőssége, hanem kormányoké, és mint elmondtam, azt hiszem, következik belőle, hogy kormányok mellett a parlamenté a pénzügyi közállapotokért a felelősség, nekünk kell vállalni vagy azoknak, akik ezt vállalták. Én nem vállalom másokét, de a magamét igen.
Hadd mondjak el a saját praxisomból két mondatot még, hölgyek, urak. Egy települést is úgy lehet vezetni, ha az embernek nincsenek külön érdekei. Most én nem nyilatkoztam, csak elmondom axiómaként: igyekszem megtenni mindent, hogy minden állampolgár abban a kisvárosban, ahol él, minden pénzügyi kérdésben informált legyen; még egy 4 éves ciklussal is pontosan elszámolok. Ha érdekel valakit, szívesen átadom. Ezeket a gyakorlatokat, amelyekben az állampolgárokat bevonjuk a közpénzek elszámolásába, elnök úr, kérem, segítse, és nagyon jónak tartom a 2010. évi gyakorlatában, a kevés időben is azt, hogy az önkormányzati vezetőkkel a jó tapasztalatokat megosztotta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Elnök úr, köszönöm megtisztelő figyelmüket, köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés