DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak a kormány általi felülvizsgálatáról szóló javaslat komplex célokat tűz maga elé. Védeni kívánja környezetünket, az ökológiai egyensúlyt, lakóhelyeinket, gazdálkodási területeinket. Meg akarja tartani munkahelyeinket, biztonságos és fenntartható ipari termelést akar. Fontosnak és szükségesnek tartja a környezet- és természetkárosítás költségeinek megtérítését. Tanulságosnak tartja a tavaly októberi kolontári ipari és természeti katasztrófa következményeit.

A törvényjavaslat felkéri a kormányt, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvény 1989. január 1-jei hatálybalépésétől múlt év május 29-ig a magyar állam által az állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek értékesítésére megkötött, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél fellelhető szerződéseknek a másik szerződő fél általi teljesítését idén november 30-áig az ÁSZ bevonásával vizsgálja meg, a vizsgálat főként a szerződések környezetvédelmi, környezetbiztonsági, természetvédelmi és kulturális örökségvédelmi pontjaira összpontosítson.

Az Országgyűlés ugyanakkor fölkéri a kormányt, hogy az ÁSZ bevonásával vizsgálja meg, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek értékesítésére az elmúlt 20 évben kötött szerződések másik szerződő fél általi teljesítését célszerű-e alaposabban górcső alá venni, ugyancsak környezetvédelmi, környezetbiztonsági, természetvédelmi pontjai tekintetében, és ha igen, milyen körben és milyen szempontok alapján. A vizsgálatot ugyancsak 2011. november 30-áig kell lefolytatni, a vizsgálatok eredményéről pedig ez év december 15-éig kell a kormánynak az Országgyűlés részére beszámolnia.

A privatizált állami és önkormányzati vagyonnak az új tulajdonosok általi megszerzésekor számos esetben szerződésben rögzített kötelezettség volt a környezet- és természetvédelmi kötelezettségek teljesítése, értelemszerűen a környezeti és természeti károk megelőzése, a környezeti és természeti károk elkerülése. A kolontári vörösiszap-áradás emberéleteket követelt, családokat tett tönkre, a családok keserves munkával felépített házait rombolta le, az emberek mellett földnek, fűnek, fának, víznek, az életterünknek súlyosan ártott. A tragédia bekövetkezése után keserűen mondták az emberek, hogy egyedül a gát, az átszakadt gát nem volt beavatva a meg- és betartandó környezet- és természetvédelmi előírásokba.

Az állami és az önkormányzati vagyon számos esetben azért kelt el ár alatt, illetve nevetséges áron, mert a szerződésben az alacsony vételárat a környezet- és természetvédő vállalások, környezetkímélő beruházások egészítették ki. Tudnunk kell, hogy ezekből a vállalásokból mi valósult meg. Tudnunk kell, hogy az életünket, környezetünket, természeti értékeinket védő, garantáló vállalások megvalósultak-e egyáltalán. Ha megvalósultak, teljeskörűen, kifogástalanul, azaz szerződésszerűen került-e sor a megvalósításra?

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A szerződésszerű teljesítés paraméterei, általános ismérvei adottak. A kötelezettnek a szerződés szerinti helyen, időben, mennyiségben és minőségben kell vagy kellett volna teljesítenie. Több esetben a nevetségesen alacsony áron elkelt állami és önkormányzati vagyonból származó bevétel szinte észrevétlenül porladt szét az állam és az önkormányzatok költségvetéseiben. Nyugodtan kimondhatjuk: ezek a privatizációs eljárások nem lendítettek az ország szekerén. Amikor az emberek dühödten kérdezik, követelik, hol a pénzünk, ezekre az alacsony privatizációs bevételek okán a kasszába soha be nem folyt összegekre is gondolnak. De gondolnunk kell arra is, hogy nemcsak az elkótyavetyélt vagyon hiányzó bevétele tud fájni mindennapi életünkben, hanem az esetlegesen be nem tartott, szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésének elmaradása újabb milliárdokat vehet ki a zsebünkből, ha a nem teljesítés vagy a rossz teljesítés okán kár ér bennünket.

A MAL honlapján a környezetvédelmi menüpontban tavaly ősszel csak annyi volt olvasható, idézem: "Társaságunk messzemenően elkötelezte magát a környezetre gyakorolt negatív hatások minimalizálására. Jól lokalizált, korszerűen megépített monitorrendszerrel ellátott, üzembiztos tárolók szolgálnak a vörösiszap tárolására. Nagy gondot fordítunk a vörösiszapterek rekultivációjára. Az ISO 14001 szabvány szerinti környezetközpontú irányítási rendszert 1999-ben vezettük be."

Vissza a javaslathoz: a javaslat messzemenően elkötelezett abban, hogy lássunk tisztán, mit kaptunk az állami, önkormányzati vagyonért, leselkednek-e, és ha igen, milyen veszélyek leselkednek ránk, és hány milliárdnyi kiadással fenyegetnek ezek a veszélyek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu