ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársam! 1998 és 2002 között jómagam nagyon sokat foglalkoztam a 30 millió tonna szürkeiszappal, az 50 millió tonna vörösiszappal, rekultivációs kérdésekkel, privatizációval, és az elmúlt 13 év alatt azzal a szabad rablással, ami tulajdonképpen Magyarországon privatizáció kapcsán végbement.

Most, amikor a kolontári katasztrófa bekövetkezett, akkor a bizottság kikérte a privatizációs szerződések azon tételeit és részeit - és talán itt kapcsolódnék Rozgonyi Ernő képviselőtársamhoz -, amelyek a környezetvédelemre vonatkoztak, és ami miatt olyan olcsón meg tudták vásárolni a hasonló jellegű gazdasági társaságokat. Tudja, a döbbenet részemre, aki hosszú éveken keresztül tagja voltam a környezetvédelmi bizottságnak, és talán meglepetésként is hatott, hogy bele volt írva a szerződésbe, hogy környezetvédelmi helyreállítást és rekultivációt kell végrehajtani, de azt, hogy mit mekkora területen, hol, miből, milyen formában, milyen helyreállítás kell, ezek a szerződésben abszolút nem lettek megfogalmazva.

Ez a tipikus maffiaszerződés, ami irányítottan tulajdonképpen úgy zajlott le, hogy a bennfentesek és a volt, valamikori kormánytagok tökéletes szövetkezése alapján adták azokat az információkat és fogalmazták meg azokat a szerződésbeli megállapításokat, ami alapján ilyen hihetetlen könnyen lehetett egy-egy céget megvásárolni. Nem véletlen mondom, hisz Kolontárral kapcsolatban annak idején volt egy kihelyezett bizottsági ülésünk is, amit én kértem. Ez nemcsak Ajkán volt, hanem volt Várpalotán is, ahol próbáltunk utánamenni annak - hisz a szerződést nem kaptuk meg, nem kaphattuk meg, holott ezt kértük a Bakonyi Erőmű kapcsán is, tehát szerződést nem láthattunk, mert annyira titkosak voltak ezek a szerződések, hogy egyszerűen nem is tudhattuk, hogy mit tartalmaznak egyáltalán. Amikor ott kötelezően fogalmaztuk meg Illés Zoltán államtitkár úrral a rekultiváció fontosságát, szükségességét, a résfalépítést, amire most hellyel-közzel könnyen hivatkoznak, csak kérdés, hogy az összes szivattyú működött-e egyáltalán, ami a csurgalékvizek összegyűjtésére volt vagy lett volna hivatott, de azt hiszem, ezt majd a nyomozó hatóságok megfelelőképpen ki tudják vizsgálni.

De Magyarországon nemcsak Ajkán, Kolontáron és Devecserben volt ilyen tevékenység, hanem ismerik a "piszkos 12"-t. Azoknak az üzemeknek a döntő többsége hasonló eljárással lett privatizálva, és a döbbenet az, hogy ezeket a szerződéseket úgy fogalmazták meg, hogy az égadta világon semmi nem volt bennük, hisz ezeknek az üzemeknek a működése után is, amikor már a bauxitvagyon elfogy, és amikor leáll az üzem, akkor legalább 70-80 évig környezetvédelmi szempontból ezeket állandó jelleggel vizsgálni, figyelni, rekultiválni, óvni és adott esetben helyreállítani kell. Miből? Milyen költségből? És nagyon sok kérdés ebben a témában fel tud merülni.

Döbbenet volt tegnap a bizottsági ülésen, amikor a regionális környezetvédelmi hatóság részéről úgy fogalmazódott meg, hogy ők tulajdonképpen nem is kaptak szerződéseket. Elnézést, ha nem áll rendelkezésre egy hatóságnak szerződés, privatizációs szerződés, akkor mondjuk, milyen alapon és milyen formában tudja megkövetelni azt a rekultivációt, ami semmitmondó, mert nem lett beleírva a szerződésbe, hogy mit kell rekultiválni? Csak felvállal egy kötelezettséget, amire valakik hasra ütöttek, és azt mondták, hogy ennek ennyi az ára.

A másik ilyen, amit érdemes ennek a törvénynek kapcsán vizsgálni, amit Kepli Lajos képviselőtársam nagyon jól fogott meg és mondott el, hogy nagyon sok olyan privatizáció történt ebben az országban, ahol erre szakosodott tudással vagy információval rendelkező egyének erre szakosodtak, és privatizáltak üzemeket, területeket, ahol az elsődleges feladat - és ehhez nagyon gyorsan megszerezték a megfelelő minősítéseket is, mert tudták, hogy mikor kit és hogyan kell ebbe bevonni -, ahol üzemeket kellene rekultiválni. Itt lehetne Fűzfőt, Pétet, egy csomó üzemet sorolni, most nem akarom ezeket hangsúlyozni, de ezek mind állami forrásból történtek.

Valóban annyiba került a rekultivációja? Tudta és egyáltalán hivatott volt valaki arra, hogy ellenőrizze, hogy ezek a források, amelyek oda lettek költve - vagy állami, vagy európai uniós források -, a tényleges szakmai tartalmat fedték le, és arra lett költve egyáltalán ez a forrás, vagy ezek a források valahol máshol landoltak? És abban az időszakban, ha visszaemlékszik valaki, 1995-97 között - Rozgonyi Ernő képviselőtársam is erre egészen biztosan emlékszik - még bankok is alakultak erre, akik besegítettek abba, hogy a nem lévő - fogalmazzunk úgy - privatizáló személyeknek adták a különböző forrásokat, banki hiteleket, és utána azokat szépen le lehetett írni, mert be lett jelentve, hogy fizetésképtelen, és innen fogva hellyel-közzel még azok a források is eltűntek. Időközben ezek a bankok is eltűntek, mert erre szakosodtak rá. Nem véletlen mondom azt, hogy majdhogynem egy állami maffiaszerű folyamatban és szervezeti formában tudtak ezek alakulni.

(19.20)

Én, aki tényleg nagyon sokat vagyok ott, Devecserben, Kolontáron, a kezdetektől fogva, mivel ajkai vagyok, ott élek, ott születtem, Ferenczi Gábor képviselőtársammal együtt, nagyon jól tudom, hogy mit jelentett a "piszkos 12", mit jelentett a kéményekből kijövő olyan szennyező anyag, amely adott esetben az egész térség életét megkeserítette. És nagyon jól tudjuk, micsoda harcok kellettek ahhoz, hogy olyan berendezések, amelyek csökkentették a porhatást, a kémiai vagy egyéb más hatásokat, hogy ezeknek a beruházásoknak a gazdasági társaságok eleget tudjanak tenni, vagy legalábbis meg tudják valósítani vagy megvalósítsák. Az ilyen beruházások... - az ilyen privatizációknál azért azt is figyelembe kellene venni, hogy valóban ezek a cégek a vállalt kötelezettség mellett, a nem ismert vállalt kötelezettség mellett, mert hasraütésszerűen mondtak egy összeget, hogy ez ennyibe került, még mennyi állami forrást, uniós forrást igényeltek, mondjuk, rekultivációra vagy környezetvédelmi károk elhárítására, vagy olyan berendezések beépítésére, amit adott esetben a privatizációból is meg kellett volna valósítaniuk.

Ilyenkor az emberben rengeteg olyan kérdés merül fel, amit érdemes együttesen vizsgálni. Ezekben a környezetvédelmi hatásokban szeretném államtitkár úrnak és a beterjesztőknek is javasolni, hogy egyben vizsgálja az Állami Számvevőszék azt is, hogy a privatizáció után, a rekultiváció vagy a környezetvédelmi károk felszámolására milyen egyéb állami forrásokhoz jutottak egyáltalán ezek a gazdasági társaságok. Itt nem kimondottan a tevékenység ellen beszélek, mert ezek mögött mégis csak munkahelyek vannak, ahol megmaradtak ezek a gazdasági társaságok, amelyek működnek, és a világpiacon tulajdonképpen jelentős szerepet töltenek be. De pont azért kell ez, hogy ebből a megfelelő tanulságot le lehessen vonni, és még egyszer Magyarországon ilyen privatizációs tevékenység ne fordulhasson elő. Ha megnézzük az elmúlt időszak Malév-értékesítését, 450 millióért adták el, és ennek a vesztesége 17 vagy 27 milliárd környékén mozog... - ma még senki nem tudja, hogy pontosan mennyi az a veszteség, amiért az állam szép lassan vissza is vásárolta vagy legalábbis tulajdonba vette.

Tehát nagyon pontosan meg kell vizsgálni ezeket a tevékenységeket, nagyon pontosan, ahogy államtitkár úr is fogalmazott, hogy a környezetvédelmi szerződésekben rejlő esetleges, még meg nem valósított és feltárható környezetvédelmi kötelezettségeket hellyel-közzel be is lehessen hajtani a gazdasági társaságokon, hogy ezeket is megvalósítsák. A másik pedig az, hogy a bekövetkezett katasztrófából adódóan valóban olyan környezetvédelmi törvények szülessenek, olyan rendszer tudjon kiépülni, akár a katasztrófavédelem területén is, hogy minimalizálni lehessen az ilyen jellegű katasztrófák bekövetkeztét. És lehetőleg olyan szankciókat, olyan biztosítási és banki hátteret kell mögé rakni, hogy a gazdasági társaságot üzemeltetőnek vagy tulajdonosnak megfelelő pénzügyi garanciát is le kell tenni ahhoz, hogy a későbbi, esetleges környezetvédelmi károk, nem katasztrófák, hanem károk mérséklését is meg lehessen valósítani ezekből a forrásokból.

Mert a legnagyobb probléma ott van, hogy egy-egy tevékenység megszűnik, befejeződik, és utána szép lassan ebek harmincadjára ott marad, és majd a közpénzekből, az állami forrásokból kell ezekért jótállni. Itt lehetne Garét és számos olyan környezetvédelmi kárt felsorolni, ahol nem is tevékenységet vásároltak, hanem piacot, és az összes olyan termék, ami a veszélyes kategóriába tartozik, ott maradt a helyszínen, és az államnak kell ezért jótállnia.

De ugyanilyen az önkormányzati területen végrehajtott privatizációk kérdése is. Számos ilyen van. Azt lehet mondani, hogy szolgáltatásaik java részét, a szolgáltatói szektoraik java részét úgy értékesítették, hogy ezek mögött nem volt meg az a megfelelő tartalom, hogy akár környezetvédelmi, akár technológiai korszerűsítésen menjen úgy keresztül a rendszer, hogy az a mai kor szellemének, követelményének is maximálisan meg tudjon felelni. Amikor egy-egy vízdíjemelésre vagy egy-egy hulladékdepóniára gondolunk, amiből hellyel-közzel Magyarországon 2800 darab volt, ezeket is rekultiválni kell, és ezeket is legalább 50-60-70-80 évig kell figyelni a megfelelő mérőkutakkal és egyéb más berendezésekkel, meg kell nézni, hogy önkormányzati területen ezek a privatizációk hogyan zajlottak.

Itt is regényt lehetne mesélni és írni ezekből, hogy mi vezette, a kényszer vagy adott esetben a haszonszerzés egy-egy válfaja a különböző önkormányzati gondolkodást abba az irányba, hogy saját szolgáltatásait akár külföldi kézbe adva úgy adja el, hogy magának az önkormányzatnak ebből az égadta világon semmi haszna nem teremtődik. Egyszeri bevétel teremtődik, ezt nagyon gyorsan föl is használja. Majd utána, amikor elvonul a társaság, és bevallásra kerül a hulladékdepónia, akkor az önkormányzatnak 30 évig a saját, ott élő állampolgárai adóiból kell nyögnie a későbbi károk enyhítését vagy a rekultivációs kötelezettségeket.

Én is helyesnek tartom, igenis valahol el kell kezdeni. Ez az a pont, ahol most jelen pillanatban, éppen a katasztrófából adódóan is rá lehet világítani bizonyos kérdésekre. Ha itt egy ellenőrzési folyamat megindul, akkor az összes szerződést át lehet tekinteni, azok milyenségét, miért történt egyáltalán, milyen kötelezettségei vannak, milyen egyéb állami források kerültek ott felhasználásra. És adott esetben ezeknek megfeleltek-e azon személyek, tulajdonosok vagy azon külföldi társaságok, akár a szolgáltatás, akár a termelés területén, akik ezekből a hasznot éveken keresztül besöpörték, elvitték, felhasználták, és adott esetben nem a társadalom javára, gazdagodására szolgáltak ezek a vagyonok.

Ennyivel szerettem volna ehhez hozzájárulni. Én is azon vagyok, és maximálisan a vizsgálóbizottsággal együtt tényleg azon vagyunk, hogy ne csak arra világítsunk rá, hogy a bajok hol keletkezhettek, az építésnél vagy a privatizációnál, vagy a helytelen technológiai működtetésnél, hanem arra is rávilágítsunk, hogy milyen törvényeket és milyen szigorral kell ennek a parlamentnek megalkotnia, hogy ilyenek még egyszer ne fordulhassanak elő. Azt hiszem, ebben mindannyian, parlamenti képviselők érdekeltek vagyunk, és kötelességünk is - ez pedig a másik.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu