GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A szocialista frakció ezt a törvényjavaslatot támogatja. Elfogadjuk azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak a célja, úgy, ahogy államtitkár úr elmondta, alapvetően a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése. Ugyanakkor néhány mondatot azért hadd tegyek hozzá, hogy ilyen egyszerűen ne intézzük el ezt a kérdést.
Támogatjuk azt, hogy az egyes vízi járművek nyilvántartásba vételének szabályai egyszerűsödnek, a közforgalmi hajózási tevékenységet folytató engedélyesek számára nem teszi kötelezővé a jövőben a szolgáltatást a Magyar Közlönyben közzétenni, elegendő lesz a kötelezettséget internetes felületen teljesíteni, tehát ez mindenképpen az, hogy az elektronikus adatforgalom felé való ellépés, és ezt kifejezetten pozitív dolognak tartjuk a jogharmonizáción túl. A légi közlekedés mintájára kiegészülnek a biztonsági szervezetre vonatkozó szabályok - és ez igaz a MÁV-ra és a többi rendszerre is -, hogy egy egységes rendszerben, adott szabályokkal, adott személyi körre vagy magára a biztonsági szervezetre vonatkozóan egyáltalán ki köteles fenntartani akár szervezetet, akár személyt alkalmazni, vagy ezt megoldhatja valamilyen más formában.
Amivel nekünk nem is gondunk, némi fenntartásunk van, és gondolom, hogy államtitkár úr emlékszik rá, habár nem ehhez a tárcához tartozik, amikor azt mondja ki, hogy szankció; egy kicsit az 1 millió forintost és a 20 millió forintost illetően aggályunk van, pont azért, mert úgy ítéljük meg, hogy a Ket.-hez képest ez egy kicsit disszonáns, ezt esetleg meg kell nézni, nehogy ebből később probléma legyen. Hanem ennek a tételnek a másik lába, hogy ez az összeg ott marad a szervezetnél, és a közlekedésbiztonsági szervezetet illeti meg: amiért ennek külön hangot adok, és mondtam, hogy államtitkár úrnak is emlékezni kell: az előző ciklusban előfordult, hogy akartunk már így ott hagyni forrásokat, jelesül a rendőrségnél, pont technikai fejlesztések kérdésében, akkor itt a Házban ebből rettentően nagy vita kerekedett.
Ezzel együtt, mivel jól körülhatárolt, hogy milyen esetekben lehet ezt a bírságot alkalmazni - és ezért mondtam, hogy ezt csak óvatosan fogalmazzuk meg -, aki a vizsgálatot megakadályozza, tehát aktívan részt vesz abban a cselekményben, ami meg akarja hiúsítani egyszerűen a vizsgálatot, ott tényleg lehet helye egy magasabb összegű bírságnak; és itt nem lehet azt mondani, hogy szíre-szóra alkalmazhat bírságot a hatóság, mert maga a feltétel, a körülmény jól körülhatárolt, tehát ezzel együtt elfogadjuk, de nem tudtam megállni, hogy ezt a kis hozzáfűznivalót ne tegyem.
Tehát mi magunk is érdekeltek vagyunk abban, úgy, ahogy szinte szó szerint az államtitkár úr elmondta, a hatékonyabb ellenőrzésben, az arányos bírságolásban és főleg abban, hogy ennek legyen visszatartó ereje is.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés