GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Örülök, hogy Babák képviselő úr szólt, mert így legalább azt tudom mondani, hogy ezek szerint jól értettem, ami írva van a jelentésben, és jól értettem én azt is, amit ő mondott. Tisztelt Képviselő Úr! Igen, a külső, a belső. Még egyszer azt mondom, ha elolvasta volna Domokos elnök úrnak az elnöki előszavát, abban le van írva, szó szerint most már kénytelen vagyok idézni, mert lehet hogy ön diszlexiás és nem olvas: "A nagy közösségi ellátórendszerek működése, egészségügyi, szociális, nyugdíjrendszer". Képviselő úr, amikor minket felelőssé tesz, én csak azt kértem, azt tessenek önök is megvizsgálni, amikor nekünk szemrehányást tesz, hogyan tetszettek, mondjuk, egy szociális népszavazással megakadályozni az egészségügyi rendszer átalakítását. De nem akarok továbbmenni ezen az úton, mert azt gondolom, hogy ez a nap ma nem erről szól.

De tovább szeretnék menni. Azt mondja, hogy a közpénzekkel elszámolni, és itt Kupcsok képviselő úrnak is ajánlanám szíves figyelmébe: talán, ha nem többet, csak a 2009. évi beszámolóval kapcsolatos parlamenti vitát megnézi, érdekes módon ott ehhez hasonló politikai felhangok szóba sem jöttek az akkori ellenzék részéről. Tehát én azt gondolom, és engedje meg nekem, Nyikos képviselő úr már mondta, ön is itt volt '98-ban, a Fidesz-kormány tette meg '98 és 2002 között, amikor a költségvetési pénzt a ma utódszervezet Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül kivitte az államháztartási körön kívülre, és az akkor hatályos ÁSZ-törvény szerint a Számvevőszéknek nem volt joga ennek utánamenni. A szocialista kormány tette meg, hogy módosította a törvényt, azt, amit ma is megtehet, hogy a közpénzek után mehet, ha kell, akkor a vállalkozói szférába, vagy ha kell, még a magánszférába is.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu