GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt számvevőszéki Elnök Úr! Alelnök Úr! Képviselőtársaim! Először hadd kezdjem az elnök úr expozéjával.

Az elnök úr elég hosszasan taglalta a vezetési, működési problémákat. Ugyan én egy kétpercesben reagáltam ezekre, de az ön expozéjára nem akartam kitérni, azonban szeretném az ön személyes felelősségét is itt megemlíteni, mert az én ismereteim szerint ön egy ideig még tagja is volt annak a jelölőbizottságnak, amely hivatott lett volna jelöltet állítani, és még egyszer megerősítem: feltehetően, ha az alapító atyák tudták volna, hogy valaki így él vissza a kétharmados törvénnyel, akkor biztos nem ilyen megoldást alkalmaztak volna.

A következő problémám, és itt megkövetem mindazokat, akik azt mondták, hogy idecitáljuk az Állami Számvevőszékről szóló törvényt, de számomra ez az Állami Számvevőszéknél egyszerűen hitelességi problémát és kérdéseket vet föl. Én a törvény vitájánál eme jelentésből szándékosan egyetlen mondatot nem idéztem, de most kénytelen vagyok, miközben nem hoztam el azt a törvényt magammal, hogy szó szerinti idézeteket tudjak tenni. De szeretném elmondani, hogy a szervezeti felépítésről szó van, és az Országgyűlésnek ezt már be sem fogja mutatni az elnök úr, továbbá a főtitkár személye - akiről itt a jelentésben is beszélünk, hogy ebben a nehéz időszakban az áthidaló szerepet betöltötte, és köszönetet mondott mindenki a munkájáért - ebben az új törvényben nincs nevesítve, képviselőtársaim. Tehát azt sem mondták ki - sem az expozéban, sem sehol -, hogy nem lesz, azt sem, hogy lesz. A kérdés: vajon mi történik? Tehát továbbra is előállhat az a helyzet, hogy ha netán akadályoztatva van az elnök vagy az alelnök, akkor megint csak - és idézem az ön szavait - átfogó irányítás nélkül marad az Állami Számvevőszék. De még tovább mennék, mert az új törvény az alelnöknek nem adja meg az általános helyettesítési jogot, tehát ez a helyzet bizony kódolva van, miközben alelnöke is van az Állami Számvevőszéknek.

Amit megint csak érintettem, és most már csak óvatosan és röviden hozom szóba: köszönettel tartozom az elnök úrnak és a munkatársainak, amiért valóban már az elnöki előszóban is szakmai érvek alapján beszélt a világválságról, a világgazdasági válságról.

Abban bízom, hogy a kormánypárti képviselők többsége el fogja olvasni ezt a tájékoztatót, és kiderül számukra is, hogy bizony amit Babák képviselő úr is mondott, hogy külső feltétel, ez a külső feltétel valóban fennáll, és megrendítő erejű ütést mért a magyar gazdaságra, és ennek nagyon sok folytatása volt, ahogy itt a feszültségekre hivatkoztak. Visszatérve a jelentésre, én azt gondolom, hogy a folyamatosság - ezzel együtt, amit az elnök úr is elmondott - megvolt a szervezetben, tehát működött, végezte a tevékenységét úgy, ahogy írva van a jelentésben, éves ellenőrzési terv vagy a korábbi stratégia alapján.

Nekem az első kérdésem az lenne, és talán az elnök úr majd válaszol rá, hogy miközben azt mondja, hogy az önkormányzatok gazdálkodásának átfogó ellenőrzése még megjelenik, mi lesz helyette. Én még a stratégiában is megnéztem, hogy önkormányzati kérdéseket hogyan és milyen körben fognak majd vizsgálni, tehát egyszerűen valahogy ezt nem értem. Vagy ha más formában jelenik meg, akkor mi ez a más forma, mert erről sajnos az expozéjában sem beszélt, tehát ez egy nyitott kérdés maradt számomra.

Tisztelt Képviselőtársaim! A következő problémám a középtávú stratégia, amelyet a legszebben talán Balázs képviselő úr mondott el, és akkor nem kértem kétpercest, mert gondoltam, hogy itt úgyis fogok erről beszélni.

Képviselőtársaim! A két dolog most egy füzetben van. A kérdés: mi van, ha az egyiket elfogadjuk, a másikat nem? Nincsenek kételyeim, mert önök a többséggel vissza fognak élni, és mind a kettőt elfogadják, és hiába beszél - és ezért mondom, hogy hiteltelen a dolog -, miközben azt mondja Babák képviselő úr, hogy az Országgyűlést tekinti annak az intézménynek, amely az egyeztetés fóruma.

Képviselőtársaim! Ahogy elmondták a bizottsági tagok, hogy esélyük sem volt arra, hogy a stratégiához bárminemű javaslatot tegyenek, nekünk sincs, mert ezt meg fogja a Ház szavazni, és azt mondják, hogy ez a középtávú stratégia. Tehát itt mondom a következőt Babák képviselő úrnak, amikor azt mondja, hogy több lehetőség és jobb jelentés lesz - én meg azt látom benne, hogy ha majd bármit kifogásolunk, akkor azt mondja, hogy a Ház elfogadta a középtávú stratégiát, annak megfelelőn történt valójában minden, és nincs jogunk ezt egyáltalán kifogásolni. Tehát én ezt úgy nevezem, hogy a demokráciát, amiről nagyon fennkölt hangon beszélnek, önök, tisztelt képviselőtársaim, lábbal tapossák. Hogy ne a levegőbe beszéljek, szeretnék néhány konkrét dolgot említeni.

Az első a közpénzügyek kérdése. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem említem, mert minden felszólaló képviselő beszél a közpénzügyek fontosságáról, a közpénzügyek ellenőrzéséről. Itt, képviselőtársaim, csak egy baj van: az új alaptörvény nem közpénzügyekről beszél, hanem nemzeti vagyonról. Én azt kérdezném meg, hogy vajon hol volt akkor Babák képviselő úr, hol voltak a kormánypárti, közgazdász végzettségű képviselők, vagy netán maga hol volt, az Állami Számvevőszék elnöke (Babák Mihály: Te hiányoztál, mert kivonultál! Te vagy a bűnös!),amikor az alaptörvény 43. cikkébe bekerült az a populista módon megfogalmazott valami, ami valójában a közgazdaság-tudományban hosszú-hosszú idő óta egy foglalt fogalom.

(13.00)

És most vergődünk abban, hogy hogy tudnánk ebből kimászni, csak én oda akarok kilyukadni, hogy miközben az elnök úr megfogalmazza, hogy mi a küldetés, tisztelt elnök úr, ez a küldetés már ellentétes az alaptörvénnyel. Tehát a kérdés: hogy mikor és ki fogja helyre tenni az alaptörvényben hibás helyen alkalmazott fogalmat? Mert anélkül... Egy év múlva ezt fogjuk elmondani, Babák képviselő úr, hogy nem az alaptörvénynek megfelelően dolgozik az Állami Számvevőszék? És akkor azt mondjuk, hogy mert a stratégiájában ez volt bent. (Babák Mihály: Adtad volna a határozathoz az eszedet!) Azt gondolom, hogy ez az egyik ilyen.

De mondok még ilyen gyöngyszemet. Megint csak azt mondom, amit Babák képviselő úr mond és miért tartom hiteltelennek a második, hosszú felszólalását. Tisztelt Képviselő Úr! Az alapértékek között maga az elnök úr megemlíti, hogy az Állami Számvevőszék az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve. Jelentem és tájékoztatom önt, hogy az új, Állami Számvevőszékről szóló törvényben minden olyan módosító indítványt ki tetszettek dobni, amely arra bátorkodott hivatkozni, hogy törvényeknek is alá van rendelve az Állami Számvevőszék, nem csak az Országgyűlésnek. (Babák Mihály: Nincs is még új törvény! Miért hazudsz megint? - Az elnök csenget.) De már a módosító indítványokat, tisztelt képviselő úr, az önök bizottsága minősítette és elutasította. Önök is, az előterjesztő is elutasította, tehát sok reménye nem lehet a Háznak, hogy esetleg ezeket a súlyos szakmai hibákat kiküszöböljék. (Babák Mihály: Dehogynem!)

De mondanám a következőt, ami nagyon érdekes és megint csak furcsa, ha a stratégia ütközik magával a törvénnyel. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondja - és nagyon helyesen - az alapértékekben, az utolsó bekezdésben, hogy saját működését a gazdaságosság, a hatékonyság, az eredményesség és a fenntarthatóság jellemzi. Hogyan egyeztethető ez össze azzal, hogy megkötötték az Országgyűlés kezét, és azt mondja, hogy az adott évi költségvetése nem lehet kisebb a bázisévinél. Ez a kettő egymást nagyon keményen és homlokegyenest üti. Tehát nem felel meg az az állítás, ahol máshol azt mondja, hogy az ellenőrzöttel szemben támasztott követelményeket önmagára nézve is kötelezőnek tekinti. Ez így egyszerűen nem igaz, nem felel meg az igazságnak.

Mennék tovább még a stratégiában. Ami nekem nagyon hiányzik... - és ezért beszéltem, ezért adtam külön hangsúlyt annak, hogy nincs lehetőségünk módosítani. Nem tudom, elnök úr, hogy ezt hogy lehet megtenni, de megint csak azt mondom, hogy akivel itt sokat vitatkozom, Babák képviselő úrral, ő is a második hozzászólásában nagyon ékesen használja: a közpénzek kiáramlása. Elnök úr, a stratégiából kimaradt a vállalkozói szférába áramló közpénz. A civil szervezetek benne van, de a vállalkozói szféra nincs, és számomra ezért félelmetes a dolog, ahogy visszahivatkoztam, '98 és 2002 között ennek nagyon kialakult gyakorlata volt az Orbán-kormány időszakában.

A következő ilyen: az ellenőrzésekről való tájékoztatás és a nyilvánosság. Tisztelt Elnök Úr! Ezzel is gondom van, mert miközben ön ezt írja, állítja és szeretném ezt üdvözölni, eközben az új törvényben az szerepel - és senki még kivenni sem akarja -, hogy ha a kormány adott megrendelést az Állami Számvevőszéknek, azokat a jelentéseket az Országgyűlés meg sem ismerheti. Tehát akkor hol a nyilvánosság? Hol a hitelesség? Ennyire komoly és súlyos problémáink vannak ezzel a stratégiával.

És a végére hagytam, ezt ugyan formainak nevezem, de valaki ma már használta azt a kifejezést, hogy az üzleti, a vállalkozói szférában ilyenért, szóval, minimum eltörik az illető kezét: ennek a stratégiának kettő darab 2. pontja van, elnök úr. A szervezet működése és fejlesztése és a külső-belső kommunikációnak ugyanaz lesz a fejezeti száma. Tehát azt mondom, és mondom a kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy tisztelt képviselőtársak, el sem olvasták figyelmesen, mert akkor nem igaz, hogy legalább egyvalakinek nem tűnt volna föl ez a probléma. (Babák Mihály közbeszól.)

Mindezek után, ugye, érthető, Babák képviselő úr, hogy miért mondta azt képviselőtársam, Boldvai László, hogy ezt így nem fogadhatjuk el. Viszont önök ezt elfogadták, mert abban a határozati javaslatban, amit elénk terjesztettek a 2. pontban, ezt deklarálták, hogy önök ezt a hibás, hamis, hiteltelen valamit elfogadni javasolják a tisztelt Háznak.

Aztán visszamegyek a másik részhez még, ami maga a jelentés. Igen, én pozitívnak értékeltem, hogy általában politikamentes volt mindig az Állami Számvevőszék tevékenységéről szóló törvényjavaslat is (Babák Mihály: Nem is volt ilyen, csak egyszer!), de az a gondom, tisztelt képviselő úr, hogy akkor, amikor ön már azt is megkérdőjelezi, hogy egy ellenzéki képviselőnek van-e joga pozitív véleményt mondani az Állami Számvevőszék tevékenységéről, ez már ad absurdum, és itt hagynék egy gyöngyszemet, amit ön mondott. Ön is azt mondta: az ott dolgozók tisztességesek. Ebben egyetértünk, ezt mondta az én képviselő kollégám is.

De ön hozzátett egy pluszmondatot: meg kell válni a megcsontosodottaktól. Szóval, azt gondolom, hogy egyben megsimogatni az Állami Számvevőszék munkatársainak arcát, a másik kézzel pedig kőkeményen gyomron vágni, szóval, ez tényleg politikai ízlés kérdése.

Azt hiszem, hogy talán nem hagyok ki semmit. Egyetlen dolog van: Kupcsok képviselő úr beszélt az önkormányzati ellenőrzési részről. Ezt érintették más képviselőtársak is, ellenzékiek is. Nekem ezzel egyetlenegy hiányosságom van, képviselő úr. Mert ami írva van, az elfogadjuk. Csak én egy ellenőrző szervezettől mint országgyűlési képviselő, akinek majd döntéseket is kellene hozni, szeretném tudni, melyik az az önkormányzati kör, akire igaz, amit ön is idéz, hogy egyharmad. De kik az egyharmad? Ki az a sokaság? Mi az az azonosítható (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ami miatt ők ezt tették, és miért nem tették a többiek?

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Azt hiszem, hogy nekünk erre lenne szükségünk... (Az elnök ismét csenget.)... - elnök úr, ha kapok még egy percet, befejezem, és akkor nem kell újra szót kérnem. Azt hiszem, a Házszabály ezt lehetővé teszi. (Babák Mihály: Mit tetszik itt alkudozni?) Azt gondolom, amikor az Állami Számvevőszéknek két olyan, az önkormányzati ügyeket kiválóan ismerő szakembere van - mert Domokos úr és Warvasovszky úr alelnök úr nagyon ismeri, és én ezt tisztelem -, akkor tőlük joggal várnánk el, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu