SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mielőtt rátérnék a tájékoztató önkormányzatokat érintő részeire, szeretnék reagálni Babák képviselő úr szavaira. Úgy látszik, hogy ennek a mai vitának ő a generátora, mint egy mágnes, vonzza magára a reakciókat, de nem hagyhatom reakció nélkül azt a megjegyzését, miszerint Vágó képviselőtársamnak mindenről ugyanaz jut eszébe, nevezetesen a fenntarthatóságnak véleménye szerint nincs helye ebben a vitában.

Felhívnám képviselőtársam figyelmét a tájékoztató 25. oldala aljának legalsó bekezdésére, és csak az első fél mondatot szeretném ebből idézni: "Az energiagazdálkodás ellenőrzési tapasztalatai alapján a kormánynak javasoltuk az energetikával, a klíma- és környezetvédelemmel kapcsolatosan hiányzó stratégiák, programok pótlását." Azt szeretném Babák úrnak mondani, hogy minket igenis azért küldtek a parlamentbe a választók, hogy az alapelveink közül az egyik legfontosabbat, a fenntarthatóságot minden egyes törvényjavaslat vitájában megtestesítsük, mert ez a mi feladatunk. (Vágó Gábor tapsol.)

Most szeretnék rátérni az önkormányzatokat érintő részekre. Amikor vizsgáltuk ezt a tájékoztatót, én egy olyan gondolaton mentem végig, hogy ahhoz, hogy az ÁSZ munkájának a hasznosulását, illetve hatályosulását értékelni tudjuk, meg kell vizsgálnunk, hogy az előző évi tájékoztatóhoz képest milyen változások történtek mind a tájékoztatóban foglaltakban, mind pedig jogalkotási szinten. Ahogy ezt néztem az önkormányzati részeket illetően, számos nagyon hasonló, azonos pontot találtam. Mik ezek? Egyik első pont, hogy az önkormányzatok nem készültek fel az EU-támogatások és -források igénybevételére és felhasználására. A másik egy talán még aggasztóbb dolog, hogy a vizsgált önkormányzatok fele nem hozza nyilvánosságra a céltámogatásokat, nem hozza nyilvánosságra az 5 millió forint feletti szerződéseket és a költségvetési beszámolók indokolását. Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon ijesztő adat. Hogyha jól emlékszem, körülbelül 120-130 települési önkormányzatot ellenőriztek, hogyha ez azt jelenti, hogy 70 önkormányzat ezt a törvényi kötelezettségét nem teljesítette, akkor óriási baj van ma Magyarországon.

Ma nagyon sokan elmondták önök közül is, a kormánypárti padsorokból is, hogy az átláthatóság, a gazdálkodás szabályszerűsége az egyik legfontosabb kérdés ennek a tájékoztatónak a kapcsán. Én csak arra tudom önöket biztatni, hogy önök közül körülbelül 70-en polgármesterek, kérem önöket, biztassák polgármestertársaikat, hogy tegyenek eleget ennek a kötelezettségnek, és szeretném megkérni az Állami Számvevőszéket, hogy a szükséges intézkedéseket akár informális úton, akár formális úton, kérem, tegyék meg, mert csak úgy van lehetőség az önkormányzatok kilábalására a mostani nehéz helyzetből, hogyha a minimális törvényi feltételeknek megfelelnek.

De nézzük a következő pontot! Már a 2009-es tájékoztató is óva intett, illetve felvázolta, hogy a kötvénykibocsátások kapcsán milyen óriási tragédia várható Magyarországon. Elmondhatjuk, hogy lejárt az a türelmi idő, amikor az önkormányzatoknak már meg kell kezdeniük a törlesztéseket. Azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az önkormányzati szférában hatalmas nagy bajok következhetnek be. Egyetlenegy dolgot nem értek, hogy ha ezt az ÁSZ már az előző évi tájékoztatójában is látta, és ebben a most előttünk lévő tájékoztatóban is világosan leírja, miért nem fordítottak nagyobb kapacitást az önkormányzatok ellenőrzésére - erre szeretnék választ kapni.

Illetve szeretnék egy kérdést feltenni, amire ÁSZ-elnök úr vagy fog válaszolni vagy nem, de miniszterelnök úr néhány hete Székesfehérváron tett egy megjegyzést, miszerint az önkormányzatok vezetői, a polgármesterek, illetve a pénzügyi szakemberek nem felelősek a kialakult önkormányzati válságért. Ez egy nagyon-nagyon furcsa észrevétele volt miniszterelnök úrnak, ami ráadásul gyökeresen ellentmond mind az előttünk lévő tájékoztatónak, mind a tavalyi tájékoztatónak. Kérem önt, ha van rá módja, akkor reagáljon erre is, hogy miként vélekedik erről a kijelentésről.

Végezetül egy utolsó, inkább tanácsot szeretnék adni, mint megjegyzést, foglalkozik a helyi adók kérdésével is röviden ez a tájékoztató, és az elmúlt húsz év törvényalkotását a helyi adók tekintetében kapkodónak nevezi a tájékoztató.

(12.50)

Mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzati reform mind a helyi adók rendszerében, mind a szervezeti rendszerben gyökeres átalakítás alatt áll. Nem tudjuk, hogy ezek az egyeztetések hogyan folynak, azt tudjuk, hogy az önök padsorain belül is nagyon komoly ellentétek feszülnek. Én arra kérem önöket, hogy a kapkodást ne tükrözze a majd elénk kerülő törvényjavaslat, az önök felelőssége óriási, kérem, hogy olyan önkormányzati törvényt és olyan helyiadó-rendszert terjesszenek majd elénk, amelyben nem a kapkodás, hanem a felelősség és a kiszámíthatóság lesz tetten érhető.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu