VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Folytatnám az Állami Számvevőszék 2010-es tevékenységéről szóló beszámolóval kapcsolatos észrevételeim megtételét.

Először is, amikor az állami közfeladat-ellátás szervezeti és humánerőforrás-rendszereinek ellenőrzéséről szól a beszámoló, akkor itt nevesíti a közoktatást, az egészségügyet, a szociális és gyermekjóléti ellátást, illetve az igazgatási szolgálatokat, amelyekre jelenleg körülbelül a GDP egynyolcadát költik Magyarországon, fontos területként. Ami nekem kifejezetten fáj, az, hogy mindössze egyharmad oldalt szentelnek a beszámolóban ennek a területnek, holott a GDP egynyolcadáról van szó. Itt az arányosság az, amire megérzésem szerint elsősorban figyelemmel kellett volna lenni. Hogyha a GDP egynyolcadát valamire elköltjük, elmegy erre a közpénz, akkor meggyőződésem szerint jóval nagyobb terjedelemben kellett volna ezzel a kérdéssel, ennek az átvilágításával foglalkozni.

Emlékeztetni szeretnék rá - nem először teszem már meg -, hogy Magyarországon a közfeladat-ellátás rendszerének átfogó felmérésére az első kormányzati kísérlet 2007-ben az államreform keretén belül történt, amikor egy hatszintű, funkcionális csoportosításba rendeztek 9045, az állami és önkormányzati rendszerben ellátott közfeladatot.

Meggyőződésünk szerint ez az a közfeladat-kataszter, amely nélkül nem indulhat el az államreform, amely nélkül csak fűnyíróelv alapján működhet mindenféle létszámcsökkentésre való törekvés, hiszen nincs átfogó képe a politikai döntéshozóknak arról, hogy milyen módon működik az állami és az önkormányzati szféra. Tehát anélkül, hogy ez föl lenne állítva, nem lehet hozzáfogni az átalakításokhoz, márpedig éppen tavaly jelentették be az új kormányprogram nyitányaként azt, hogy jelentős átalakítások várhatóak a közszférában, több tízezer embernek már a kormány bejelentései szerint is meg fog szűnni a munkahelye.

Azért tartom ezt a kérdést különösen fontosnak, mert a rendszerváltás után 2007-ig kellett az első ilyen lépésre várni, és miközben a kormány államreformot helyez kilátásba, az Állami Számvevőszék ezt a rendkívül fontos, manapság körülbelül 760 ezer embernek közvetlen munkahelyet kínáló szektort egyáltalán nem kívánta górcső alá vonni, nem kívánta a létszámgazdálkodás helyzetét a szükségszerűségeknek megfelelően átvilágítani, és ilyen módon gyakorlatilag nem törekedett arra, hogy ésszerű humánerőforrás-gazdálkodás valósuljon meg a közszférán belül. Ez egy olyan kérdés, amelyre szerintem érdemes lenne több figyelmet fordítani.

És tovább is mennék, ha már a közszféránál tartunk, a magyar állam a legnagyobb foglalkoztató Magyarországon, a 2008 és 2020 közötti évekre vonatkozó nemzeti energiahatékonysági cselekvési terv nem ölelte föl azokat a megállapításokat, azokat a szakmai felméréseket nem fogalmazta meg, amelyek a közszférában dolgozó több százezer ember munkahelyeinek az energiahatékonysági monitoringjára kiterjedtek volna.

Mire is gondolunk itt, képviselőtársaim? Több százezer ember a közszférában úgy megy el dolgozni, és itt nemcsak a munkabérekre fordított kiadásokat kell szem előtt tartanunk, hanem a foglalkoztatás egyéb költségeit is, többek között az ingatlanok fenntartását, az egyéb építményi infrastruktúra biztosítását, dologi kiadásokat a részükre, tehát úgy mennek el ezek az emberek dolgozni, hogy nem készült el ezeknek az épületeknek az energetikai monitoringja.

Én azt gondolom, hogy egy-két mondatot legalább megérdemelt volna az ÁSZ jelentésében annak észrevételezése, hogy jelenleg az energiahatékonysági beruházásokra oly módon költik el az adófizetők pénzét, hogy nem próbál meg az állam egy megfelelő prioritási listát fölállítani és ennek alapján rangsorolni az energetikai beruházások között, hanem gyakorlatilag a pályázati rendszer, amely ezen a területen valósul meg, ötletszerűen fogadja be a beérkezett pályázatokat.

(13.30)

Nem oda jut a pénz, ahol a legnagyobb költséghatékonysággal és legnagyobb környezeti hatásfokjavulással hasznosulhatna, hanem oda jut, ahol éppen ügyesebben és nagyobb érdekérvényesítő képességgel képesek a döntéshozóknál pályázni. Ez egy olyan kérdés, amire meggyőződésem szerint rá kellett volna világítani.

Megjegyzem egyébként, hogy két hete Brüsszelben voltunk kint egy európai uniós konferencián éppen az energetikáról. Ennek az egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy Magyarország és jellemzően a kelet-európai államok gazdasági teljesítményükhöz mérten kétszer akkora energiafelhasználással élik a mindennapjaikat, mint a nyugat-európai államok. Az alapproblémát ebben az esetben az okozza, hogy az államnak magán kellene kezdenie a rendcsinálást, mégpedig azzal, hogy átvilágítja a saját energiafelhasználását, és az a több százezer ember, aki közhivatalokban, közintézményekben dolgozik, megfelelő módon, energetikailag, energiafelhasználás szempontjából megfelelő monitoringrendszerrel rendelkező épületekben végzi a dolgát, és olyan beruházásokat olyan határhaszon mellett fogadnak el, amelyek megtérülnek a költségvetés számára, és nem pedig ötletszerűen működik az egész rendszer. Ez tehát egy olyan kérdés, amivel szerintem mindenképpen érdemes és kellett volna foglalkozni.

Az ÁSZ kezdeményezésére 2010-ben közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzése miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság egy esetben állapított meg jogsértést. Az érintett önkormányzatot 1 millió forint bírsággal sújtották. Képviselőtársaim! Valamire szeretném fölhívni a figyelmet. Az Állami Számvevőszék feladata az, hogy az ország 3200 települési önkormányzatát ellenőrizze, ezeknek a pénzügyi gazdálkodását átláthatóvá tegye, a szakmai és egyéb hiányosságokra pedig rámutasson. Akkor, amikor az ellenőrzés hatékonyságát vesszük górcső alá, nem lehet megkerülni a tényeket. Egyetlenegy esetben került sor annak a megállapítására, hogy az érintett önkormányzat szabályszerűtlenül, a közbeszerzési eljárás mellőzésével írt ki közbeszerzést.

Ismereteink szerint jelenleg Magyarországon éves szinten körülbelül 1600 milliárd forintot költünk el a közbeszerzési rendszeren keresztül, ennek jelentős része az önkormányzati szektorhoz megy. A korrupciós felár a Transparency International és számos más nemzetközi szervezet szerint körülbelül 25-30 százalékos a közvetlen kiadásokat tekintve. Kérdezem én, képviselőtársaim, hogy ez az összeg, ez a nagyságrend nem indokolt volna-e sokkal hatékonyabb, sokkal alaposabb ellenőrzéseket, mert hogyha igen a válasz, akkor nem egyetlen esetben lehetett volna előhúzni egy önkormányzatot, amit egyetlen árva millió forintra bírságoltak meg, hanem akkor több tucatnyi ilyen esetnek kellene itt sorakoznia az ÁSZ beszámolójában a tavalyi évről, és több tucat esetben kellett volna azt bizonyítani, hogy az önkormányzatoknál a pénzt talicskaszám tolják ki a közbeszerzési rendszeren keresztül.

Én tehát a magam részéről addig, amíg ilyen korrupciós felárral működik a magyar közbeszerzési rendszer, azzal az egyetlen árva kivétellel, meg kell hogy mondjam, hogy nagyon-nagyon elégedetlen vagyok, és úgy gondolom, hogy ez teljesen egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az ellenőrzési munka nem a megfelelő hatékonysággal működik. Ezen tehát lehetne javítani.

Ugyanitt a közbeszerzéseknél, amellyel szintén méltatlanul keveset foglalkozott az ÁSZ-beszámoló, hiányolom azt is, hogy nem tett legalább utalást szóban az ÁSZ arra, hogy a szakmai konszenzus mentén megfogalmazott javaslatok valamilyen módon épüljenek bele a jogalkotás folyamatába, azaz legyen átlátható a közbeszerzési rendszer, és itt hozzátennék egy nagyon egyszerű és praktikus dolgot, legyenek elektronikusan kereshetőek a közbeszerzéssel kapcsolatos dokumentumok. Képviselőtársaim, itt nem arra gondolunk, hogy pdf-fájlokat feltöltünk egy-egy honlapra valahova eldugva, hanem egyrészt arra, hogy ennek az elmulasztását törvényesen, akár a munkáltatói jogokon keresztül is szankcionálni kell.

A másik nagyon fontos észrevétel ezzel kapcsolatban, hogy lehetővé kell tenni Magyarországon végre a szoftveres szűrés lehetőségét a közbeszerzések iratanyagainál, mert meggyőződésünk szerint egy ilyen szoftveres funkcionális szűrés biztosítaná az átláthatóságot, lehetővé tenné a különböző felügyeleti hatóságok számára azt - akár a Gazdasági Versenyhivatal számára -, hogy egy ágazati vizsgálaton belül monitorozza a piaci folyamatokat, és azok az emberek, akik ezeknek a vizsgálatával foglalkoznak, megértsék a piaci mechanizmusokat, és ennek megfelelően a gazdasági kormányzat megtegye azokat a lépéseket, amelyek egy hatékonyabb piaci verseny létrehozásához vezethetnek. Addig, amíg ezek a lépések nem történnek meg, és addig, amíg a közpénzek felügyelete legfőbb szervének tekintett Állami Számvevőszék ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, szakmai javaslatokat nem tesz a kérdésben, még csak rövid észrevételezést sem fogalmaz meg erről, addig nem várhatunk pozitív irányú változásokat ezen a téren.

Végül, de nem utolsósorban szóba kell hogy hozzam az úgynevezett kvázifiskális gazdasági társaságok helyzetét. Ez a MÁV, BKV s a többi, ezekre a társaságokra gondolunk. Itt van egy-két olyan jelenség, amelyre úgy gondolom, hogy érdemes lett volna fölhívni a figyelmet. Az egyik az, hogy ezeknek a társaságoknak nem kis részben azért amortizálódik le az infrastruktúrája, eszközparkja, mert az egymást váltó kormányok a köztulajdonban álló gazdasági társaságok üzemeltetése során nem hoznak olyan megfelelő beruházási döntéseket, amelyek a hosszú távú fenntarthatóság, a gazdaságos működés irányába hatnának; éppen ezért, mert elképzelhető az számukra, hogy néhány évig tömködik a lyukakat, a nagyobb költséggel járó beruházásokat nem hajtják végre, és ilyen módon gyakorlatilag lerongyolódik, elhasználódik ezeknek a vállalatoknak az eszközparkja. Majd pedig, hogyha a többéves adatsorokat megnézzük, akkor jól látható az, hogy egy-egy kormányváltás előtt ezeknek a kvázifiskális gazdasági szervezeteknek jelentősen megugrik a hiánya, amit aztán "természetesen" a költségvetés nem vállal magára, hiszen ilyen módon rejtetten a gazdasági társaságoknál marad a veszteség.

Ez az állapot vezet odáig, hogy akár az energetikát, akár pedig a tömegközlekedési vállalatok helyzetét nézzük, azzal találkozhatunk, hogy rossz hatékonysággal, megbízhatatlanul, korszerűtlenül működő tömegközlekedési eszközök vagy éppen erőművek, magas importhányaddal működő tömegközlekedési eszközök és erőművek emésztik föl az állampolgárok pénzét Magyarországon.

Meggyőződésünk szerint erre a folyamatra is rá kellene mutatnia az Állami Számvevőszéknek, ugyanis akkor, amikor arról hall az ember, hogy több száz milliárd forint át nem vállalt adósság fölhalmozódik adott esetben a MÁV-nál, akkor ez valaminek a következménye, és annak az át nem vállalt adósságnak és ilyen módon a MÁV-ot érintő forráscsökkenésnek, a hatékonyságot nélkülöző működésnek azok a szomorú következményei, hogy hosszú távon egyre nagyobb pénzt kell költségvetési forrásokból beletenni ebbe a vállalatba, mert nem képes megújulni. A magánszféra nemcsak azért újítja meg ezeket a vállalatokat, mert ők jobban látják át ezeket a folyamatokat, hanem azért, mert a magánszféra gondosabb gazdája ilyen esetben az államnak.

Én azt szeretném számon kérni ebben az esetben, hogy az a szervezet, amely a közpénzügyek fölött őrködik, ugyanezt a gondosságot az állami és önkormányzati döntéshozókból is kényszerítse ki azzal, hogy átláthatóvá, nyilvánossá teszi ezeket az adatokat, és teljesen egyértelműen rámutat arra, hogy a hasonló szervezetek leamortizálódásának gyakorlatilag ez volt az előfutára, ez a folyamat, amely gyakorlatilag ezt a ciklikusan újratermelődő hiányt minden egyes kormányzatváltásnál újratermeli. Ez tehát egy olyan kérdés, amivel szerintem szintén érdemes lett volna foglalkozni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu