BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezen a késői órán nem
akarom hosszú ideig igénybe venni türelmüket. Az első vitaszakaszban a
7. és a 19. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni.

A 7. pontban a Jobbik részéről egy olyan indítványt terjesztettünk be,
amely a maximális biztonság igénye jegyében még azokat a szigorú
időtartamokat is kiterjesztené, amelyeket egyes bűncselekményeket
elkövetőkre kiszab a törvényjavaslat abban a tekintetben, hogy mikor
foglalkoztathatóak valaha is egy atomerőműben vagy atommal kapcsolatos
létesítményben.

Itt a Btk.-ban meghatározott elévülési időkön túlmenően a (4) bekezdés
további időtartamokat szab meg az egyes bűncselekményfajták esetében,
amelyekre kifejezetten hivatkozik a törvénymódosítás, hogy ezeket a
pluszidőtartamokat is ki kell tölteni. A javaslatunk arra irányult, hogy
ezen minősített bűncselekmények esetében ne legyen mód arra, hogy
valaha is visszakerüljön az illető személy, vagy bekerüljön egy
atomlétesítmény foglalkoztatottjai körébe. Úgy gondoljuk, hogy ezeknél a
létesítményeknél a minimális kockázatot is ki kell zárni.

Sajnos, az indítványunk nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást,
csak az ellenzék így egyharmaddal támogatta. Kérem, hogy ezt az
indítványunkat fontolják meg. Jelentősen egyszerűsítené a törvény
alkalmazását, hiszen a jelen megfogalmazás és bonyolult szabályozás
szerint igen komoly minősítési eljárásra van szükség az ilyen
cselekményeket elkövetők esetében. Ezt egyszerűen ki lehetne zárni. Nem
gondoljuk, hogy ez egy diszkriminatív szabályozás lenne, hiszen
alapvetően néhány munkahelyből történő kizárást jelentene, nem
diszkriminatív ez.

A másik ajánlási pont a 19. Ez már az új atomerőmű létesítésére
vonatkozik. Mind a világban, mind Magyarországon is az egyik legnagyobb
probléma az, hogy a nagy radioaktivitású hulladékok végleges elhelyezése
a legtöbb országban nem biztosított. Így van ez a Paksi Atomerőmű
esetében is, ahol a kiégett fűtőelemeket ideiglenesen tároljuk abban a
reményben, hogy azok valaha újrafeldolgozhatóak lesznek, illetve arra
gazdaságosan alkalmasak lesznek, és ezáltal a képződő hulladékok
mennyiségét csökkenteni lehet. A végleges elhelyezés azonban a
mindenképpen megmaradó hulladékok esetében még a Paks-I. esetében sem
biztosított, ezért a Jobbik részéről úgy gondoljuk, hogy az új
erőműblokkok létesítésével egy időben Magyarországnak igenis képesnek
kell lennie arra, hogy a majdan képződő végleges, nagy radioaktivitású
hulladékok elhelyezését biztosítsa.

A javaslat erre irányul, hogy az engedélyezésnek feltétele legyen ennek
elhelyezésének megoldása is. Hasonló a helyzet ezzel a javaslattal is, a
bizottság többsége nem támogatta az indítványt, csak egyharmada. Kérem a
javaslatunk megfontolását a jövő nemzedékek és a jelen nemzedékek
biztonsága érdekében.

Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu