BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nagyon
rövidre fogom. Tekintettel arra, hogy a Jobbik-frakció 12 érdemi
módosító indítványt nyújtott be, ugyanakkor ezek nem kapták meg a
szükséges kormányzati, illetve bizottsági támogatást, és különös
tekintettel a szocialista frakció kellően destruktív magatartására, még
az egyharmados támogatást sem tudtuk megszerezni, így nem kívánom a
tisztelt Házban jelen lévő képviselőket untatni olyan javaslatokkal,
amelyeknek elfogadására vajmi kevés esély van.

Egyben szeretném megköszönni az előterjesztőnek, illetve államtitkár
úrnak, hogy nagyon sokat dolgoztak ezen az ügyön, és reméljük, hogy
jobbító szándékú javaslataink esetleg egy későbbi időpontban
meghallgatásra találnak. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu