DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi
bizottság alelnöke: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr!
Tisztelt Képviselő Urak! Dorosz képviselő úrnak szeretnék egy-két
mondatban reagálni. A "tőlünk délre" fekvő Franciaország és Belgium
számomra kissé furcsa, de biztos, hogy a földrajzoktatás nem volt része
az oktatásának, ugyanis ott vannak hasonló jellegű szabályok. Én ezt -
ahogy az államtitkár úr is finomabban megtette - azért tanulmányozásra
ajánlom a képviselő úr számára.

Ettől még továbbra is tartjuk azt, amit a bizottsági ülésen mind az
államtitkár úr elmondott, mind a bizottsági ülésnek a rezüméje is, azt
gondolom, az volt, és én is elmondtam a bevezető gondolataimban, hogy a
következő napokban pont ezekre a szabályokra érdemes átgondolni módosító
indítványokat, javaslatokat, és ennek megfelelően aztán majd dönteni;
nem egy nap alatt, hiszen a döntést egyébként a parlament nem egy nap
alatt hozza meg, hiszem most csak az általános vitáról van szó, a
módosító indítványok benyújtásának határideje péntek, azokról a döntés
jövő hét, azutáni héten pedig várható a zárószavazás. Akárhogy is nézem,
ez két hét, és nem egy nap. Ennyit, azt gondolom, ennek a
korrektségéről is, mint ahogy több olyan kérdés is elhangzott, amire itt
az államtitkár úr egyértelműen utalt.

Az egyes eljárási szakaszokon belül minden eljárási cselekménynél
kötelező a védői jelenlét, ugyanis a védelemhez való jog nem azonos a
védővel való érintkezés jogával. Itt azért, azt gondolom, hogy szintén
az európai példák tekintetében érdemes különbséget tenni, de még egyszer
kifejezve azt, hogy a módosító indítványokat az alkotmányügyi bizottság
átgondolva fog tudni döntést hozni adott esetben ezen garanciális
kérdések megítéléséről.

Abban pedig Bárándy képviselő úrral vitatkozunk, elismerve azt, amit ő
állított, hogy az állampolgároknak jogos felvetése az, hogy a saját
ügyeikben, legyenek azok polgári vagy legyenek azok büntető ügyek,
gyorsuljanak fel az eljárások, ebben egyetértek; abban viszont
vitatkozom, hogy ne érdekelné őket az, hogy ezekben a kiemelt ügyekben
minél hamarabb szülessenek jogerős döntések - nagyon is igénylik. Lehet,
hogy a Szocialista Párt fórumain megjelenőket kevésbé, viszont azt
gondolom, hogy a társadalom igazságérzetét nagyban befolyásolják azok a
kényes ügyek, amelyek fölmerültek, és minél hamarabb jogerős ítéletre
várnának, demokratikus, jogszerű eljárásokban meghozott, jogerős
ítéletek tekintetében.

És nem lehet mindig a mögé bújni, hogy egyébként itt hosszú-hosszú
eljárási szabályok vannak. Egy parlamentnek igenis döntéseket kell hozni
annak érdekében, hogy ne öt, nyolc, tíz év után szülessenek egyébként
ítéletek ezekben a nagy port felverő és a nyilvánosság széles rétegeit
érintő és érdeklő ügyekben, hanem olyan határidőkön belül, ahol
egyáltalán ezeknek a társadalmi megítélése még értékelhető.

Erről szól ez a javaslat, a következő néhány napban pedig várja, azt
gondolom, az alkotmányügyi bizottság elnöke is és az alkotmányügyi
bizottság is a benyújtott módosító indítványokat, amelyekről a következő
héten a bizottság mint előterjesztő döntéseket fog tudni hozni. Ennek
nyomán lehet, azt gondolom, azt értékelni, hogy a vitában elhangzottak,
akár itt a plenáris ülésen, akár pedig a bizottsági ülésen elhangzottak,
felmerült kérdések tekintetében miben és milyen módon sikerül-e, és ha
igen, akkor milyen tartalommal kompromisszumos javaslatokat elfogadni.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu