DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magam bőrén is
tapasztaltam, hogy az ellenzéki lét frusztrál egy év után is. Kérdezem
én, hogy ha már említette, mi lesz 8 év vagy 12 év múlva... (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
Egyébként, ami a kérdését illeti, hogy tudni vélik, meg azt gondolják,
meg a gyanú... Nézzük a konkrétumokat, amelyek egyébként megegyeznek
emlékezetem szerint Vágó LMP-s képviselő úr talán egy vagy két héttel
ezelőtti kérdéseivel. A Szajol-Püspökladány vasútvonal fejlesztéséről
szóló projektkivitelezésre irányuló támogatási kérelem átdolgozása
jelenleg is folyik. A véglegesített kivitelezési költségekre átdolgozott
dokumentáció két-három héten belül elkészül, ezt követően a bírálatra
benyújtott támogatási kérelem természetesen nyilvános lesz, kérésére a
Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő illetékes munkatársai a képviselő úr
számára is el fogják juttatni.
E dokumentáció része többek között a megvalósíthatósági és forgalmi
tanulmány is, amelynek egyik eredője a költség-haszon elemzés is. Az
előzetes vizsgálatok alapján a projekt megtérülése a megnövekedett
költségekkel együtt is biztosított, tehát az ön által említett
alapösszeg plusz megnövelt összeg figyelembevételével is, amelyre
egyébként kellő alapot ad a magasabb minőségi szintet megkövetelő
szabványok, hatékonyabb építési technológia alkalmazása, amelyek hatása
leginkább szembetűnő módon a nyílt vonali pálya- és felsővezeték-építési
munkák költségeiben jelentkezik. Meggyőződésem, hogy az egy-két vagy
három hét múlva nyilvánosságra kerülő dokumentumból a képviselő úr is
meg fog győződni erről.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés