DR. GRUBER ATTILA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök úr,
köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm az előttem szólók
bölcs belátását és rövid hozzászólásaikat, így van némi esélyem, hogy a
reggeli repülőjárattal a román parlament meghívására elutazhassak.
2010. július 13-án - ez egy keddi nap volt - a Képviselői Irodaházban
egy fenntartható fejlődés bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén
tettem fel azt a kérdést a VPOP, a Vám- és Pénzügyőrség Országos
Parancsnoksága szakemberének, lát-e értelmet abban, hogy ebben a
törvényben helyet kapjanak az autóbontók. Hiszen, ahogy a törvény címe
is utalt rá, itt a különféle begyűjtéssel, fémbegyűjtéssel és
fémértékesítéssel összefüggő visszaélések visszaszorítására célzódott ez
a törvény, ugyanakkor a való élet már akkor arrafele mutatott, hogy ez
túl sok irányú, túl kiterjesztően lett értelmezve. Az ott jelen lévő
vám- és pénzügyőrségi szakember is azt válaszolta a kérdésemre, hogy ő
bizony nem érti, miért került ez a törvényhozók által jogszabályba,
hiszen maguk a fémbegyűjtéssel kapcsolatos visszaélések sem akkor, és
mint kiderült, azóta sem az autóbontók területén, az autóbontók
telephelyein, ilyen vállalkozásoknál jelentkeznek.
Miről is van szó? Amikor ez a törvény bő másfél évvel ezelőtt
megszületett, a törvényhozó úgy gondolta, hogy a jogszabály
preambulumában rögzíti, és a törvény részletes, a törvény valódi célját
láttató, kitapintható módon indokolja is a gazdasági károkat okozó és a
közszolgáltatások biztonságát fenyegető fémlopások és illegális
fémkereskedelem visszaszorítására, valamint a Kulturális Alap védelme
érdekében született, jobbára annak érdekében született döntéseket,
javaslatokat, hogy végre gátat vessen a közterületen elhelyezett
hőtávvezetékek, vasúti berendezések, transzformátorházak, elektromos
elosztószekrények, postai kábelek, illetőleg azok alkatrészeinek, sőt
közterületi szobrok eltulajdonításának.
Ez a szándék érthető volt, hiszen talán önök is emlékeznek, hogy ebben
az időben nem volt nap, hogy ne szóltak volna híradások arról, hogy
különféle minőségű, mennyiségű fémeket loptak el, sajnos sok esetben a
közlekedésben részt vevők életét, testi épségét is veszélyeztető módon.
Önök is tudják, hogy számtalan vasúti jelzőberendezés vezetékelosztó
részét vitték el, és itt nem volt megállás, közterületi, nagyméretű,
súlyos bronzszobrok is áldozatául estek e vandál, ámde megfelelő
pénzkereseti forrást biztosító tevékenységnek.
E törvénnyel a jogalkotó - s ebben valóban az indoklásban sem hagy
kétséget - az iménti jogsértések potenciális elkövetési tárgyait
jelentő, így azok lehetséges célpontjaiként szolgáló fémhulladékok,
fémtörmelékek és másodnyersanyagok, a feldolgozásra kerülő fémek piaci
mozgása, holléte átláthatóságát, nyomon követhetőségét és ezen anyagokat
így-úgy érintő gazdasági tevékenység körén belül érvényesíthető
kötelezettségek számon kérhetőségét biztosító eljárási rend bevezetésére
törekedett. Ez sajnos részben sikerült, részben pedig olyan helyen
próbált rendet vágni, ahol nem volt rendetlenség.
Az elmúlt másfél év alatt egyetlenegy ellenőrzés során nem derült fény
arra, hogy a legális - hangsúlyozom, a legális -, működési engedéllyel
rendelkező autóbontók telephelyein bármiféle olyan lopott vagy
tulajdonjogot kellően nem bizonyítható fémtárgy került volna elő, mint
ami a fémtörvény erre vonatkozó szakaszaiban meghatározásra került.
És itt van ennek a jogszabálynak az egyetlen tévedése, jelesül, hogy az
autóbontással foglalkozó gazdasági vállalkozások alapvetően nem a fém
begyűjtésével, nem a fém feldolgozásával foglalkoznak, hanem a hozzájuk
beérkezett, vásárolt vagy a tulajdonosok által a forgalomból való
végleges kivonásra szánt gépjárművek szétszerelésével foglalkoznak, a
szétszerelés után fennmaradó alkatrészek árusításával, és valóban van
egy olyan része ennek a bontási tevékenységnek, ami már nem használható
ebben a másodlagos alkatrészpiacban, nos, ezeknek a szintén ellenőrzött
módon, valódi fémkereskedőkhöz, fémfeldolgozókhoz történő
elszállításával foglalkoznak.
Ha ezt a tevékenységi kettősséget szeretném jellemezni, akkor azt kell
mondjam, hogy az autóbontók és a hulladékkezelők között olyan különbség
van, hogy míg az autóbontók az újrahasználat érdekében fejtik ki
gazdasági tevékenységüket, a hulladékkezelők az újrahasznosítás, a fém
újrahasznosítása érdekében tevékenykednek.
(2.30)
Az autóbontók tehát használt alkatrészt nyernek ki, a hulladékkezelők
pedig magát a fémet nyerik ki a tevékenységük során. Ez a kettősség a
gazdasági tevékenységben is fennáll, hiszen míg az autóbontók az
alkatrész-kereskedelemben érdekeltek, tulajdonképpen árukereskedelmet
folytatnak, addig a hulladékkezelők fémkereskedelmet,
hulladékkereskedelmet folytatnak.
S hogy a bevételt miből realizálják? Az autóbontók általában a
beszállított autók, illetve gépjárművek több mint 85 százalékát
alkatrész-értékesítés során adják tovább az autóalkatrész-értékesítéssel
és autójavítással foglalkozó cégeknek, a hulladékkezelőknél pedig több
mint 85 százalékos a hulladékértékesítés. Már csak ezért sem lehet ezt a
két tevékenységi kört egy ilyen törvénybe gyúrni. S még egyszer
hangsúlyozom, az elmúlt időszakban a legálisan működő autóbontók
esetében se a vám- és pénzügyőrség, se a rendőrség, se más nem talált az
eredetüket kétségen kívül nem bizonyítható eszközöket, alkatrészeket.
Mégis mi a következő lépés? A törvénymódosító javaslatommal az
autóbontó, illetve alkatrészkinyerő tevékenységet szeretném e törvény
hatálya alól kivenni. Azonban ellenzéki képviselőtársaim közül többen is
jelezték, hogy ez csak egy része ennek a problémának, a másik része
ettől még megoldatlan marad. Ezért is örülök, hogy a törvénymódosító
eljárás során mind ellenzéki képviselőtársaimmal, mind pedig az
illetékes minisztériumok, szaktárcák képviselőivel kellő módon tudtunk
beszélni arról, hogy ennek a munkának folytatása kell legyen, mert a
hulladékkezelő tevékenység során olyan módosító javaslatok születhetnek,
amelyek az eddigi követhetetlen hulladékmozgást átláthatóbbá teszik, az
ebben a tevékenységi körben élethivatásszerűen dolgozó személyeknek,
családoknak megfelelő biztonságot nyújt, és átláthatóságot biztosít a
tevékenységükhöz. S mindemellett van még egy fontos kérdés: ebben a
törvényben szabályoztak a korábbi jogalkotók egy olyan kérdést, amit nem
itt kellett volna szabályozni, ugyanakkor fontos megvizsgálni a
fémöntödék lehetőségeit, sorsát, hiszen alapvetően a fémöntödékben
tűnhetnek el azok a nemesfém alkatrészek, szobrok, amiket sem a
hulladékkezelő telepeken, sem az autóbontók telepein soha nem talál meg
senki.
Úgy vélem, hogy ennek a jogszabály-módosításnak első és nagyon fontos
lépcsőkövét most meg tudjuk tenni, míg a következő lépéssorozatra kellő
összehangolással, az illetékes ombudsman véleményének kikérésével a
közeljövőben sor kerülhet. Ehhez kérem az önök segítségét, és bízom
benne, az indoklási részben kellő muníciót kaptak arra, hogy támogassák a
javaslatomat.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés