DR. GYIMESI ENDRE, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm
szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jómagam is kisebb
történelemórával készültem, de Lezsák Sándor után nem tartom
stílszerűnek, hogy erről beszéljek, hiszen olyan szép szavakkal
ecsetelte az esemény fontosságát.

Valóban, július 22-én lesz 555. évfordulója a világraszóló diadalnak,
hiszen Nándorfehérvár egy stratégiailag fontos pont volt a Duna és a
Száva találkozásánál, és bizony sikerült megállítani közel egy
évszázadra, 70 esztendőre az Oszmán Birodalom nyugati terjeszkedését
Európában, és nem volt véletlen Callixtus pápa bullája sem, amelyet 50
évvel később VI. Sándor pápa megerősített a déli harangszóval
kapcsolatban.

Tisztelt Országgyűlés! Szeretném elmondani azt, hogy Lezsák Sándor, dr.
Nagy Gábor Tamás, Kőszegi Zoltán és dr. Simicskó István közös
indítványát az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága május 16-ai
ülésén megtárgyalta, és egyhangú szavazással, azaz 18 igen szavazattal
általános vitára alkalmasnak tartotta. Kérem a képviselőtársaimat, hogy
szintén támogassák az előterjesztést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu