DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy az
első vitaszakaszban ne a sorszámmal, hanem a benyújtó személyével
azonosítsam a módosító indítványokat. Én adtam be két módosítót.
Az egyik a humánerőforrás megbecsülésére vonatkozik, és az indítványom
alapja az, hogy a nukleáris biztonság garantálásában kiemelt szerepe van
az Országos Atomenergia Hivatalnak. Tekintettel arra, hogy a Ház előtt
van az Állami Számvevőszék tagjainak javadalmazására vonatkozó, kiválóan
kidolgozott törvényjavaslat, én ezt áttettem a Országos Atomenergia
Hivatal elnevezéseinek megfelelő módosító indítványba. Ezáltal lehetőség
nyílna arra, hogy a nukleáris biztonság szempontjából fontos felügyelők
hasonló meg megbecsülésben részesülhessenek, mint akik az állami
számvevést végzik.
Fontosnak tartanám, hogy ez most a törvénybe bekerüljön, ugyanis a japán
atomszerencsétlenség után a nukleáris biztonság azon túl, hogy
alapvetően objektív kategória, a közvélemény számára bizonyos mértékig
szubjektívbe is vált. Úgy gondolom tehát, hogy nemcsak az Országos
Atomenergia Hivatal működését garantálná ez, hanem jótékony hatást
gyakorolna a közvéleményre is, hogy a kormányzat kiemelten foglalkozik a
nukleáris biztonság garantálásának kérdésével. Nem akarom azt mondani,
hogy ha ez nem teljesül, akkor kampányt kezdek a kormányzati munkával
szemben, hogy nem tesz meg mindent az atomenergia biztonságáért, de
lehet, hogy valakiben felmerül ez a gondolat, és az nem tenne jót a
terület megítélésének.
Úgyhogy én ezt mindenképpen fontosnak tartom, hogy az adott szituációban
akkor jár el helyesen a jogalkotó, ha nemcsak a többéves előkészítő
munkát mérlegeli, amiben szintén benne van, hogy ezt a kérdést meg kell
oldani, helyére kell tenni, hanem az aktuálisan felmerült - mondjuk így -
társadalom-lélektani szituációt is igyekszik kezelni. Ennek nagy
jelentőséget tulajdonítok.
A szóbeli indoklásban kitértem az energetika legjobban megtérülő
beruházására, a Paksi Atomerőmű élettartamának 20 évvel történő
megnövelésére. Ugyanis itt mintegy 200 milliárd forint ráfordítással,
ami energetikában nem olyan kiemelkedő nagy összeg, különösen ahhoz
mérve, hogy 2000 megawatt kapacitás működését biztosítja további 20 év
élettartamra... - tehát forrás van erre a célra, amit megjelöltem az
egyik módosítómban.
A másik módosító, azt lehet mondani, gesztusértékű, hogy többségi oldal
gesztust tegyen a szakmának, ugyanis a Nukleáris Alap felhasználásában,
ha külön nevesítjük azt a célfeladatot, ami a nukleáris hulladék
csökkentésére vonatkozik, az ehhez kötődő kutatás-fejlesztési
ráfordítások is fedezhetők lesznek a Központi Nukleáris Alapból, akkor
ráirányítjuk a figyelmet egy olyan területre, ami most nem biztos hogy
kellően exponált, viszont az Európai Unió nukleáris hulladék
irányelvében már szerepelni fog, hogy kötelező feladattá válik a
keletkezett hulladék csökkentésére lépéseket tenni.
Úgyhogy nagyon kérem a többségi oldalt, hogy legyen úrrá a hatalmi
gőgön, és ezt a szakmai szempontot legyen szíves mérlegelni, és
kifejezni elkötelezettségét abban, hogy az innováció iránt is
elkötelezett, és hajlandó a szabályozást ennek megfelelően
korszerűsíteni.
Nagyon bízom abban, hogy ezek a javaslatok kellően megalapozottak ahhoz,
hogy a többségi oldal belátással legyen, és a kedd délelőtti gazdasági
bizottságban elhangzott kormányzati állásponttól eltérően ezt a végső
szavazásig támogatásáról biztosítsa. Erre kérem a kormányoldalt.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(3.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés