KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés!
Tisztelt Államtitkár Úr! Balatonvilágos község önkormányzata egy
beadvánnyal fordult áprilisban Budai Gyula elszámoltatási és
korrupcióellenes feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos úr
hivatalához. A kérdésük lényege, hogy a balatonvilágosi volt BM-üdülő
területén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008 májusában a valós
értékénél jóval kedvezőtlenebb áron vonta be egy, az Aranyföveny
Kft.-vel kötendő csereszerződésbe. A település képviselő-testülete
kezdeményezte a döntés és a jogügylet felülvizsgálatát.
A szerződés értelmében állami tulajdonból magántulajdonba került egy 15
ezer négyzetméter területű, közvetlen vízparti ingatlan
Balatonvilágoson, amelyet új tulajdonosa azóta felparcellázva közvetlen
vízparti építési telkekként próbál értékesíteni. A csereingatlan egy
jóval kisebb, nem vízparti és nyilván ezért jóval értéktelenebb másik
ingatlan volt. A Balatonvilágos község önkormányzata által készíttetett
értékbecslési szakvélemény alapján kijelenthető, hogy ebben az esetben
különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés valósulhatott
meg.
Nem olyan régen érkezett meg az önkormányzathoz Budai Gyula levele,
amelyben kormánybiztosi vizsgálat lefolytatásáról döntött, felhívva a
figyelmet arra a tényre, hogy az ő hivatalának vizsgálata is az ügylet
törvénysértő voltát tárta fel. Idézet a levélből: "A vizsgálat számos
esetben alátámasztotta a panaszban ismertetett feltételezéseket, úgy az
állami tulajdonú ingatlan alulértékelésével, mint a döntéshozatal
befolyásolásával kapcsolatban." Mégis a levél úgy zárul, hogy "A fent
leírtak alapján a vizsgálatot lezártam, kormánybiztosként további
intézkedések megtételét nem tervezem az ügyben."
Kérdezem a tisztelt államtitkár urat: Miért nem számoltat el az
elszámoltatási kormánybiztos, még olyankor sem, amikor megalapozott a
gyanúja egy állami ingatlan bűncselekmény útján történő
elidegenítésének? Miért kapja a fizetését Budai Gyula, ha nem látja el a
feladatát?
Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés