DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi
államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt
Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy az alkotmányügyi bizottság a tegnapi
napon nyújtotta be a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, a kormány
értelemszerűen, mivel nem tartott ülést, testületileg nem tudott állást
foglalni még a javaslatról.
Ezzel együtt is azt kijelenthetjük, hogy a törvényjavaslat célja, a
javaslat indokai maximálisan illeszkednek a kormány programjába, a
kormány büntetőpolitikájába. A kormány programja mind az eljárások,
elsősorban a bírósági eljárások gyorsítását, mind pedig a korrupció
elleni küzdelmet kiemelt célként kezeli. Ez a törvényjavaslat az indokai
között mind a két szempontot, tehát mind a bírósági eljárások
hatékonyságát, mind pedig a korrupció elleni fellépést tartalmazza, és
nemcsak az indokai, hanem a tervezett módosítások is mindenképpen a
korrupcióellenes küzdelmet és a bírósági eljárás hatékonyságát
eredményezhetik.
A törvényjavaslat leglényegesebb elemei - vagy úgy mondjuk, hogy
koncepcionális elemei - teljes egészében belül maradnak az alkotmányos
kereteken belül álláspontunk szerint. A koncepcionális eleme a
javaslatnak az, hogy az ésszerű elbíráláshoz, az ésszerű eljárási idő
megtartásához, tehát az időszerűséghez fűződő alkotmányos érdeket
figyelembe véve az ügyészség irányítani tudja azt, hogy mely bíróságon
kerüljön tárgyalásra az ügy, ami természetesen nem jelenti azt, hogy az
ügyészség bármiféle igazságszolgáltatási funkciót átvenne, hiszen az
ügyészség vádat emel, és utána a független bíróság dönt a vád
törvényességéről és a vád megalapozottságáról. Tehát nem történik más,
mint egy alkotmányos érdek mentén, egy alkotmányos érdek biztosítása
érdekében az ügyészség bíróság elé állítja a vádlottat, és a bírósági
eljárást a vádiratával kezdeményezi.
Megjegyzem, hogy arra már március 1-je óta van lehetőség, hogy a bíróság
a saját döntése alapján a Legfelsőbb Bíróság határozatával kijelöljön
egy másik, kevésbé leterhelt bíróságot, azaz a március 1-jétől hatályba
lépett büntetőeljárási szabályok lehetővé teszik, hogy az ésszerű
határidőn belüli, ésszerű időn belüli elbírálás érdekében az egyébként
az ügyre illetékes bírósággal szemben egy másik bíróság járjon el, egy
olyan bíróság, amely kevésbé van leterhelve.
Ez a megoldás egyébként az Országgyűlés döntése alapján 2010
decemberében született meg. Tudtommal a mai napig senki nem kifogásolta
ennek az alkotmányosságát, vagy legalábbis az Alkotmánybíróság
semmiképpen nem hozott ilyen döntést, és annak idején egyébként maga az
Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezdeményezte ennek, egyébként az
általános illetékességi szabályoktól eltérő eljárásnak a megindítását.
Összefoglalva, tisztelt Ház, a javaslat nem szenved olyan hibában, amely miatt itt az általános vita ne lenne lefolytatható.
A javaslattal szemben nem lehet olyan alkotmányos aggályt megfogalmazni,
ami ne lenne korrigálható ebben az eljárásban, és ahogyan
Cser-Palkovics András is utalt rá, a bizottsági vitában is elhangzott,
hogy egyes részletkérdések alkotmányosan aggályosak lehetnek, itt meg
kell találni a garanciális szabályok biztosítását, a jogállami garanciák
biztosítását, és meg kell találni ezzel együtt a bírósági eljárás
hatékonyságának az összhangját. Tehát mind a bírósági eljárás
hatékonyságának, mind pedig az eljárás alá vont személyek jogainak a
biztosítása egyaránt olyan alkotmányos érdek, amelynek az egyensúlyát
meg kell találni.
Még egy utolsó mondat arról, hogy van-e lehetőség egyáltalán kiemelt
ügyekről beszélni, és vajon a törvényeink kiemelt ügyekre nézve
meghatározhatnak-e speciális eljárási szabályokat.
Először is szeretném leszögezni, hogy mind a jelenlegi alaptörvény, az
alkotmány, mind pedig az új alaptörvény akár azt is lehetővé tenné, hogy
az ügyek meghatározott csoportjára külön bíróságot hozzon létre az
Országgyűlés.
Tehát egészen odáig el lehetne menni, hogy az ügyek meghatározott
csoportjára nem speciális eljárási szabályokat, hanem speciális
bíróságot állítana fel az Országgyűlés. Márpedig, ha innen nézem, akkor
hangsúlyozom, hogy a büntetőeljárási garanciák megtartása mellett igenis
van lehetőség speciális eljárási szabályok kialakítására.
Egyébként a büntetőeljárásban most is számos speciális szabály van:
fiatalkorúak eljárása, a katonákra vonatkozó eljárás vagy más speciális
eljárási szabályok. Ilyen speciális eljárási szabályokat javasol az
előttünk fekvő törvényjavaslat megalkotni, mégpedig kifejezetten a
kiemelt vagy én inkább úgy mondanám, hogy a hivatali és közélet
tisztasága elleni bűncselekményekkel szembeni hatékonyabb fellépésre
javasol speciális eljárást a törvényjavaslat.
Tehát ez sem ördögtől való, és erről sem hiszem azt, hogy alkotmányos
aggályokat vetne föl, hogy az ügyek meghatározott csoportjára speciális
eljárási szabályok vonatkoznak. Ennek persze a polgári jogi vetülete is
megvan. Jelen pillanatban speciális eljárási szabályok vonatkoznak a kis
értékű, kis tárgyi értékű perekre. Miért ne vonatkozhatnának speciális
eljárási szabályok éppen a legnagyobb tárgyi értékű perekre? Tehát azt
mondanám, hogy a javaslat a kis értékű perek speciális szabályainak a
tükörképeként megteremti a különösen nagy értékű pereknek a speciális
eljárási szabályait.
Tisztelt Ház! Javaslom tehát, hogy a tisztelt Ház tárgyalja meg a törvényjavaslatot, és a módosító indítványok után fogadja el.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés