DR. SZÓCSKA MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm
a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Köszönöm
szépen, hogy ezen az egészségkárosító késői vagy korai órán is itt
voltak, és hozzájárultak a vitához. Számos módosító javaslat érkezett,
összesen 68, és ebben még nincsenek benne a kapcsolódók. Ez talán
mutatja azt, hogy bár egy salátatörvényről van szó, de fontos pontjai
voltak ennek, és a kapcsolódó módosító indítványokon is jelenleg is még
egyeztetések zajlanak. 24-et fogadtunk be a 68 beérkezett javaslatból,
ennek a negyede ellenzéki képviselő által benyújtott javaslat. Van olyan
is, amelyeknél jeleztük, hogy a céllal egyetértünk, és a
megvalósításban pontosításokat javaslunk. Ezeket, ha beérkeznek,
kapcsolódó módosító javaslat formájában támogatni tudjuk.
Köszönöm szépen a konstruktivitásukat, és igyekszünk konstruktív partnerek lenni a továbbiakban is. Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés