GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Összesen két
indítványról szeretnék beszélni. Az egyik az 1., amely a törvényjavaslat
1. §-ában a 20. § új (4) bekezdéssel való kiegészítését javasolja.
Ahogy körülnézek a teremben, azt látom, hogy most már majdnem többségben
vannak az orvosok. Mi, akik nem orvosok vagyunk, azt kérjük, hogy
mérlegeljék a helyzetet. Mi elfogadjuk azt, hogy a keresőképtelen
biztosítottnak valamilyen többletjogosítványt akar adni az előterjesztő,
de az a meggyőződésünk, hogy ami a (4) bekezdésben van, beteg és beteg,
illetve beteg és orvos között hihetetlenül sok konfliktust fog okozni,
mert ez egy erősen szubjektív kérdés. Nehéz belekapaszkodni abba, hogy
ki miért igen és miért nem, tehát mikor van előbb, és mikor kell
várakoznia. Azt gondoljuk, hogy mivel nem tudunk jobb megoldást - mert,
még egyszer hangsúlyozom, egyetértünk azzal, hogy a keresőképteleneket
akarják támogatni -, ezt így ne alkalmazzuk. Kérem, hogy fontolják meg.
Lehet, hogy az egészségügyi bizottságban ehhez sikerül egy kapcsolódó
módosító indítványt benyújtani.
A második már csak egy tőmondat, amit Szilágyi képviselő úr is említett:
akár a 30., akár a 31. pont szerint a Nemzeti Egészségügyi Tanács
intézménye még megmaradna. Kérem, hogy ezt is fontolják meg. Köszönöm
szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés