ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr.
Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról döntünk a külön
szavazásra kért indítványok kivételével. Ezek elfogadása kizárja az
ajánlás 15. pontját.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 281 igen szavazattal, 36 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat
elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért indítványról és
annak alternatívájáról döntünk. Az ajánlás 25. pontjában Pál Tibor és
mások a 34. § (4) bekezdésében a társasházi törvény 25. § (1)
bekezdésének módosításával azt javasolják, hogy a kamerarendszer
létesítéséhez abszolút többség legyen szükséges. A kiegészítő ajánlás 3.
pontjában Gruber Attila ehhez kétharmados többséget ír elő.
Először a 25. pontról döntünk, amelyről az MSZP kérte a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 69 igen szavazattal, 248 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Most a kiegészítő ajánlás 3. pontjáról szavazunk. Az előterjesztő
támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 281 igen szavazattal, 39 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Még további javaslatokról is döntenünk kell.
Az ajánlás 1. pontjában Pál Tibor és mások az 5. §-ban a
lakásszövetkezeti törvény 4. § (5) bekezdésének módosításával az
alapszabály megváltoztatását négyötödös többséghez köti. Az MSZP
kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 35 igen szavazattal, 281 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 2. pontjában Németh Zsolt a 6. §-ban a törvény 7. § (1)
bekezdésében a képviseleti szabályt módosítja. A Jobbik kérésére
szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 83 igen szavazattal, 229 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 3. pontjában Gaudi-Nagy Tamás a 8. §-ban a törvény 9. §-át a
bejelentés nélküli perindítás esetének szankciójával egészíti ki. A
Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 54 igen szavazattal, 261 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 4. pontjában Pál Tibor és mások a 9. §-ban a törvény 11.
§-ának módosításával azt kezdeményezik, hogy a fűtési rendszer elemei és
a nyílászárók is a lakásszövetkezet tulajdona legyenek. Az MSZP
kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 75 igen szavazattal, 236 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 12. pontjában Schiffer András a 16. §-t a lakásszövetkezeti
törvény 18. § (7) bekezdésének módosításával egészíti ki, amelyben
írásos kézbesítési kötelezettséget ír elő. A bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 79 igen szavazattal, 237 nem
ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 22. pontjában Gaudi-Nagy Tamás a 34. § (3) bekezdését a
társasházi törvény 24. § (1) bekezdésének módosításával egészíti ki.
Ebben a közös költség megosztásáról és az ahhoz kapcsolódó felelősségről
rendelkezik. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 66 igen szavazattal, 251 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 32. pontjában Schiffer András a 34. §-t új bekezdéssel
egészíti ki. Ebben a társasházi törvény 39. § (4) bekezdését módosítja
az értesítési kötelezettséggel összefüggésben, és a 42. §-t jogorvoslati
szabállyal egészíti ki. A bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 52 igen szavazattal, 264 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Állami Számvevőszékről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala.
Az előterjesztést T/3109. számon, a bizottságok együttes ajánlását
pedig T/3109/72., T/3109/77. és T/3109/79. számon kapták kézhez.
Megkérdezem Koszorús László gazdasági bizottsági alelnök urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Koszorús László jelzésére:) A képviselő úr nem kíván válaszolni.
Most a határozathozatalok következnek. Az ezt segítő főtitkári tájékoztató T/3109/80. számon a honlapon elérhető.
Most a támogatott indítványokról döntünk a külön szavazásra kért indítványok kivételével.
Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a módosító javaslatok
elfogadásához az alkotmány rendelkezései alapján a jelen lévő
országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító
javaslatokat a külön szavazásra kért indítványok kivételével a főtitkári
tájékoztatóban felsoroltak szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 242 igen szavazattal, 76 nem
ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatokat
elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd képviselő úr ügyrendi kérdésben kíván szólni. Megadom a szót, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés