JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A
határozati javaslat, amelyről most szó van, természetesen a kolontári
vörösiszap-katasztrófa tapasztalataira reflektál. Látnunk kell, hogy az,
ami Kolontáron történt, nem egy olyan történet, amely máskor, máshol
Magyarországon ne következhetne be újra. Számos olyan
veszélyeshulladék-depónia van az országban, akár vörösiszap-depóniák,
akár más ipari depóniák, amelyek hasonló kockázatot jelentenek az ország
számára. Azt gondoljuk, annak érdekében, hogy a kolontári katasztrófa
még egyszer Magyarországon ne következhessen be, szükséges ezeknek a
veszélyeshulladék-depóniáknak a felülvizsgálata, megvizsgálni, hol,
milyen anyagok milyen mennyiségben vannak lerakva, milyen körülmények
között, és ezek milyen környezeti kockázatokat jelentenek az ország
számára.
A határozati javaslat arra hívja föl a kormányt, hogy ezt a
felülvizsgálatot végezze el, mérje fel, hogy milyen kockázatokkal kell
szembenéznünk, és készítse elő az országos környezeti kármentesítési
program kiterjesztését az ehhez szükséges költségvetési forrásoknak a
2012-es költségvetési törvényben való biztosításával, hogy fel tudjuk
számolni azokat a közvetlen kockázatokat, amelyek Kolontáron 10
emberéletet és 30 milliárd forintos kárt követeltek. Azt gondoljuk, hogy
ez egy olyan határozati javaslat, amely kapcsolódik a szintén az
Országgyűlés előtt lévő, a privatizációs szerződések környezetvédelmi
kötelezettségeinek felülvizsgálatára vonatkozó határozati javaslathoz,
amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be.
(18.50)
Míg azok visszamenőleg az elmúlt húsz év privatizációs szerződéseit
vizsgálnák meg, hogy vajon a környezetvédelmi kötelezettségek
megfelelően szerepeltek-e a privatizációs szerződésekben, és ezeknek a
végrehajtása megtörtént-e, az általunk Szilágyi László
képviselőtársammal együtt benyújtott javaslat a jövőbe tekintve
igyekszik megelőzni a kolontárihoz hasonló katasztrófák bekövetkeztét.
A határozati javaslat természetesen elsősorban a kormány kezébe helyezi a
döntési lehetőséget, hogy a felülvizsgálat nyomán elvégezze azokat a
szükséges lépéseket, amelyek elkerülhetetlenek a kockázat csökkentése
érdekében. Azt gondoljuk, hogy a privatizációs szerződések
felülvizsgálata és a kockázatos hulladékdepóniák, veszélyes ipari
depóniák felülvizsgálata együtt adják ki azt a két lábat, amelyen
biztosan állhat Magyarország környezeti biztonságának megteremtése.
Ennek érdekében azt kérjük valamennyi képviselőtől, hogy tekintettel
arra a tragédiára, amely Magyarországot sújtotta tavaly október 4-én
Kolontáron, tekintettel arra, hogy most még volna lehetőség, hogy
megelőzzük hasonló katasztrófák bekövetkeztét, támogassák ennek a
javaslatnak a tárgysorozatba-vételét, támogassák, hogy ez a határozati
javaslat elfogadásra kerülhessen, és az Országgyűlés felszólítsa,
felkérje ezzel a kormányt arra, hogy ez a felülvizsgálat belátható időn
belül végbemenjen.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés