JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr.

Az ajánlási pontok közül a 1., 3., 5., 6., 8., 12., 13., 14., 15, 24. és
30. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni, amennyi belefér a 6
percembe.

Az 1. ajánlási ponton az atomenergia alkalmazásának általános
feltételeit javasolom kiegészíteni, annyiban, hogy az általa nyújtott
társadalmi előnyök ne csupán nagyobbak legyenek, mint a nukleáris
létesítmény területén tartózkodó személyeket, illetve a lakosságot
fenyegető kockázatok, hanem jelentősen nagyobbak legyenek. Látnunk kell,
és Fukusima egyik nagy tanulsága az volt, hogy az atomenergiával
kapcsolatban a becsült kockázatok, utólag nézve, általában
alacsonyabbnak bizonyulnak, mint amelyek azután ténylegesen jelentkeznek
veszélyként a lakosságra, a környezetre és az anyagi javakra. Van egy
ilyen bizonytalansági tényező, továbbá az elővigyázatosság és az
óvatosság elve is azt követeli meg, hogy egy kockázatos tevékenységet
csak akkor alkalmazzunk, hogyha annak az előnyei nyilvánvalóan és
jelentősen meghaladják azokat a bizonytalan kockázatokat, amelyeket a
tudomány mai állása szerint csupán becsülni tudunk.

A 3. ajánlási ponton az ellenőrzésekre vonatkozóan egy kiegészítő
javaslattal élek. A javaslatunk arra irányul, hogy egy ellenőrzési terv
alapján havonta, negyedévente, illetve évente végrehajtott rendes,
valamint azon kívüli rendkívüli egyedi eljárások során végzett
ellenőrzéssel folyjon a nukleáris tevékenység ellenőrzése. Azt
gondoljuk, szükséges és támogatandó, megint csak utalva arra, hogy a
fukusimai erőmű feletti ellenőrzések utólag a tapasztalatok szerint nem
voltak mindenben kielégítőek. Az atomenergia-hatóság ne kapjon
szabadságot abban, hogy milyen rend szerint és milyen rendszerességgel
végzi el ezeket az ellenőrzéseket, hanem egy előre elkészített
ellenőrzési terv alapján és rendszeres, megszabott időközönként ezeket
kelljen elvégezni.

Az 5. ajánlási ponton a településfejlesztési célokat vennénk ki a
Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból felhasználható támogatások
felhasználási köréből. Azt gondoljuk, ennek a pénzügyi alapnak és az ezt
felhasználó társulásoknak a célja az, hogy megfelelő tájékoztatási és
ellenőrzési tevékenységet folytassanak a lakosság körében, illetve a
nukleáris tevékenységre vonatkozóan. Nemkívánatos, hogy ilyen
barterügyletek keretében különböző "településfejlesztésre kaptok egy
sportcsarnokot, ha nem köttök bele a nukleáris hulladéktárolóba" jellegű
barterek felhasználására menjen el a Nukleáris Pénzügyi Alap. Ennek
célzottan a tájékoztatást és az ellenőrzést kell szolgálnia.

A 6. ajánlási ponton a nyilvánosság fontosságára hívjuk fel a figyelmet.
Azt szeretnénk, hogyha a nukleáris vészhelyzet esetén rendkívüli
esemény, nukleáris baleset esetén az ezzel kapcsolatos információk a
környezetvédelmi törvénynek megfelelően közérdekű adatnak és a
nyilvánosság által megismerhető adatnak nyilvánítódnának. A társadalom
jogos igénye, hogy a társadalom kockázatviselését alapvetően befolyásoló
eseményekről átfogó és teljes tájékoztatást kapjon. Azt gondolom, ezért
nem is kell Fukusimáig menni, a 2003. évi paksi üzemzavar során a
tájékoztatás messzemenően nem volt kielégítő, és a Paksi Atomerőművel
kapcsolatos információk nyilvánosságának a szélesebb köre mindenképpen a
megfelelő társadalmi kockázatmérlegelést elősegítené.

A 8. ajánlási ponton a hatásterület, amit a jelenlegi törvényjavaslat a
biztonsági övezetként azonosként határoz meg, ezt javasoljuk a
környezetvédelmi törvényben meghatározott hatásterülettel azonosítani.
Az Atv. hatásterület fogalmát itt kizárólag az ügyféli jogok
vonatkozásában érinti, és a környezetvédelmi törvény rendelkezik arról,
hogy külön törvények rendelkezzenek, különösen például a nukleáris
energiáról és a radioaktivitás felhasználásával kapcsolatban a
hatásterületről. Miután az Atv., tehát az atomtörvény a hatásterület
fogalmát nem is határozza meg tartalmilag, ezért javasoljuk, hogy itt
egy, a környezetvédelmi törvénnyel azonos definíció kerüljön
meghatározásra.

A 12. ajánlási ponton az atomenergia-felügyeleti szerv a nukleáris
létesítmény helyszínén fizikai jelenléttel biztosíthatja a felügyelet.
Ezt ne biztosíthassa, hanem legyen köteles biztosítani. Meggyőződésünk,
hogy indokolt a folyamatos fizikai jelenlét és ellenőrzés a hatóság
részéről a nukleáris tevékenységet folytató létesítménynek.

Tekintve, hogy lejárt az időm, majd egy következő felszólalásban még
röviden a többi módosító indítványról felszólalnék. Köszönöm szépen. (Szilágyi Péter tapsol.)

Forrás: parlament.hu