NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A Házszabály szerint egy
percben ismertetem ügyrendi javaslatomat. Köszönöm a statisztika
bemutatását. Valóban, ez is csak azt támasztja alá, hogy a jobbikos
képviselők dolgoznak. És pikáns módon épp L. Simon Lászlótól kaptam
akkumulátort, sajnos, vissza kellett adjam rövid időn belül, az is azt
mutatja, hogy valóban, ahogy jósoltam, hazamentek a képviselők a jól
megérdemelt hosszú hétvégéjükre, ami az önök számára már hétfő este
megkezdődik. Viszont egy jobbikos képviselőtársam kisegített egy
akkumulátorral, úgyhogy köszönöm, elnök úr.

Nem ebben kívántam szót kérni, hanem egy újabb házszabálysértésre
szeretném felhívni a figyelmet, ami legalább ilyen fájó; mégpedig az,
hogy a saját kényük-kedvük szerint csoportosítják át a már elfogadott
napirendet. Az előbb az elnök úr által bejelentett két napirendet, amit
nemes egyszerűséggel hátrébb sorolt, például a 16. és 17. napirendet meg
kellett volna tartsuk addig, amíg még jelen voltak a kormánypárti
képviselők is, a határozathozatalok előtt. Csak azért, mert
benyújtottunk módosító javaslatot, és végül valóban nem lehet
határozatot hozni, attól még a napirend sorrendjét nem lehet csak így
módosítani, önkényesen, csak azért, mert az álláshalmozó képviselőknek
haza kell menniük minél hamarabb. Ők már egy vitát nem hajlandók
végighallgatni.

Elnök úr, sérelmezem, hogy az én hozzászólásaimat és képviselőtársaim
hozzászólását nem fogják végighallgatni a képviselők, csak azért, mert
elnök úr bejelentette, hogy hátrébb sorolja kettővel az egyébként
konkrétan sorszámozott, elfogadott napirendet. Szerintem ilyet nem lehet
tenni. Kérem, hogy ilyet ne tegyen, még akkor se, ha megértem, hogy ez
nem az ön döntése volt, és ön elé tették. De az mégiscsak az ön döntése,
hogy mindent fölolvas-e, amit ön elé tesznek.

Azt kérem, hogy legközelebb ilyet ne tegyen. Azért van egy elfogadott
napirendünk, hogy azon nem lehet változtatni, még akkor sem, ha a
helyzet közben úgy hozza, hogy mégsem nyújtanak be hozzá, vagy akár
benyújtanak módosító javaslatot. A sorrenden nem lehet változtatni.
Persze, ennek jogkövetkezménye nincs, csak az, hogy ezt itt elmondtam,
meg az, hogy jóval kevesebben fogják meghallgatni az észrevételeinket.
Hiszen, ahogy szokott lenni, a vitákon, bár a Házszabály előírja, hogy
köteles minden országgyűlési képviselő részt venni az Országgyűlés
vitáin, nem vesznek részt.

Egyébként ez is az önök felelőssége, hiszen olyan napirendet állítanak
össze, olyan teljesíthetetlen, emberi, normális tűrőképességgel
teljesíthetetlen napirendeket, amiben önök persze élen járnak, hogy ne
teljesítsék. Hiszen a hajnalokba nyúló üléseken önök nem vesznek részt.
Kérem, hogy szakítsanak egyébként ezzel a gyakorlatukkal is.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

(20.20)

Forrás: parlament.hu