NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Drága
Államtitkár Úr! Nem először beszélgetünk így egymással, és szerintem nem
is utoljára, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök úr kérésének
megfelelően a minisztériuma úgynevezett szociális konzultációt kezdett a
16 éven felüli, magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar
választópolgárokkal. A több mint 8 millió embertől a miniszterelnök úr
2011. június 15-éig várja a válaszokat, amit június 30-áig hivataluk ki
is értékel.

Számomra már az alaptörvénnyel kapcsolatos konzultációjuk is több
kérdést vetett fel adatvédelmi szempontból, és ezt szóvá is tettem a
tisztelt Ház falai között. Az pedig szerintem teljesen természetes, hogy
a szociálisnak nevezett konzultációjuk személyes adatokat is tartalmazó
kérdőíveire az állampolgároknál és a jogvédő szervezeteknél is komoly
és mint később kiderült, megalapozott kételyek ébredtek.

2011. június 7-én az adatvédelmi biztos állásfoglalást adott ki. Ezek
szerint az általa lefolytatott vizsgálat alapján egyértelművé vált, hogy
a szociális konzultáció keretében az önök által végzett adatkezelés
súlyosan sérti a polgárok személyes adatainak védelméhez való jogát,
jogosulatlanul kezelnek adatbázist eszerint, törvényellenesen kezelnek
adatokat, s törvénysértő módon dolgoznak fel politikai tartalmú
személyes adatokat.

Nem ragoznám tovább, következő a kérdésem: mikor semmisítik meg az
adatvédelmi biztos úr kérésének megfelelően a kérdőíveket? Mikor
szüntetik meg a hozzájuk kapcsolódó személyes adatkezelést, azaz mikor
áll a kormány a rend és a törvényesség pártjára?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu