NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Fidesz
által meghirdetett gazdasági szabadságharc, illetve az adósság elleni
háború csatamezőin már eddig is több százezer család vesztett nagyon
sokat. A közfoglalkoztatás rendszerének szétverése, a devizahitelesek
cserbenhagyása, az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer bevezetése
azoktól kívánt újabb - nevezzük így - háborús erőfeszítéseket, akik
eddig is - mondjuk így - a frontvonalon harcoltak.
A bérből és fizetésből élők, az alsó középosztály, a szegények és a
nyomor szintjén élők menetelhetnek most is elöl, virtuális
golyófogóként, mint már azt annyiszor tették a valóságban ennek az
országnak a történelmében. Ismét tömegeknek kell fizetniük a nemzet
nevében keveseknek. A kiváltságosok pedig - ahogy eddig is - jól fűtött
otthonokban, jóllakottan, zsebüket államilag megtömve sajnálkozhatnak
azon, hogy a világ és a háború milyen csúnya. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban.)
Persze, a maguk háborújának vannak szörnyű és még szörnyűbb
hadszínterei. A legnagyobb megpróbáltatást elszenvedők földrajzilag jól
behatárolható helyen küzdhetnek egyszerűen a túlélésért. A 33
leghátrányosabb helyzetű kistérségben élő honfitársainknak a
nélkülözésből még inkább ki kell venniük a részüket. Itt egy-egy
régióban tízezrével ízlelték meg az emberek a nemzeti együttműködésből
rájuk eső részt. Az már egy évvel a 2010. évi választások után is jól
látszik, hogy ez a rendszerváltás bizony nem hozta a többség számára a
hozzá fűzött reményeket. Hogy az Orbán-rezsim így gondolta-e a
rendszerváltást vagy az félresiklott, az a következő szavazáson kiderül.
Kérem az Országgyűlést, hogy a foglalkoztatási, szociális és rendészeti
válság megelőzése, a térségi és romafelzárkóztatás elősegítése érdekében
a társadalmi szolidaritás és összetartozás kifejezésének szándékával, a
társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében a javaslatunkban
szereplő haladéktalan intézkedések megtételére szólítsák fel a kormányt.
Kérem ezt azért is, mert a megteendő lépések minimálisan szükségesek
ahhoz, hogy 2011-2012 hosszú és hideg tele után majd legyen még min
dolgozni, ha az ország északkeleti része túléli ezt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés