OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök
Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP által felállítani javasolt
nemzeti iskolamentő alap legfőbb célja, hogy segítséget nyújtson a
finanszírozási nehézségekkel küzdő iskolafenntartó önkormányzatoknak,
hogy pusztán anyagi okokból ne kelljen bezárniuk iskolákat,
kollégiumokat. Az alapból, amely egyfajta oktatási önhiki, vissza nem
térítendő támogatást kaphatnának azon önkormányzatok, amelyek 2011.
május 15-éig kezdeményezték egyes oktatási intézményeik bezárását,
összevonását, átszervezését vagy más fenntartónak való átadását, de
vállalják, hogy a támogatás igénybevétele esetén az általuk fenntartott
általános iskolát, középiskolát, szakiskolát vagy kollégiumot a
támogatás igénybevételét követően három évig nem szüntetik meg, nem
vonják össze más intézménnyel, és nem adják át más fenntartónak.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Nem azt kérjük, hogy szó szerint
fogadják el a javaslatot, ahogyan benyújtottuk, hanem hogy tárgyaljuk
meg a javaslatot, hogy vegyék napirendre. Ha például nem értenek egyet a
megjelölt 500 millió forintos büdzsével, módosítsák az összeget,
módosítsuk a forrásokat, állunk elébe, de ne söpörjék le a javaslatot.

A páholyból a szülők és gyerekek képviseletében a budapesti Janikovszky
és a kaposvári Toldi iskola szülői szervezetének tagjai figyelik most a
munkánkat. Ne okozzanak nekik csalódást azzal, hogy azt teszik, amit az
oktatási bizottság fideszes többsége tett, amely még azt sem támogatta,
hogy ezen határozati javaslat az Országgyűlés elé kerüljön.

(18.40)

Kaposvártól Budapestig, Bonyhádtól Kistarcsáig, Székesfehérvártól
Kazincbarcikáig és Szombathelyig sok ezer szülő, gyerek és pedagógus
tiltakozik a jobbára sem a gyereklétszám csökkenésével, sem más ésszerű
okkal nem indokolható iskolabezárások, intézményátszervezések ellen.
Ideje, hogy a Magyar Országgyűlés is meghallja a szülők, a szülői
közösségek, a gyerekek és a pedagógusok hangját. A Fidesz-kormány
cserbenhagyta az iskolafenntartó önkormányzatokat. Közülük most
országszerte sokan kényszerűségből válnak meg az iskoláiktól, hiszen a
közoktatási normatívák, ahogyan eddig, úgy jelenleg sem elégségesek az
intézmények finanszírozásához, miközben az újabb és újabb megszorítások
miatt tovább szűkül a mozgástér.

A bezárásra ítélt középiskolák, kollégiumok esetében azért is hangos a
szülői tiltakozás, mert az érintett intézmények többsége nagy
kihasználtsággal működik. Nincs szó gyermekhiányról. Ráadásul számos
esetben törvénysértések történtek, például a Janikovszky és a Toldi
esetében is. A legkirívóbb egyébként az esztergomi eset, ahol
képviselőtársunk, Meggyes Tamás és a képviselő-testület többi fideszes
tagja egy olyan ülésen döntött az intézménybezárásokról, amely még a
megyei kormányhivatal szerint is alkotmányellenesen lett összehívva. Mi
viszont tudjuk azt, hogy tévedni emberi dolog. Aki hibázott, annak
adjunk lehetőséget a korrekcióra. Ehhez is segítséget nyújthat az alap.
Ne tagadjuk meg ezt a segítséget Meggyes Tamástól! Mi az LMP részéről
készek vagyunk megadni ezt a támogatást Meggyes Tamásnak, Szita
Károlynak és az összes többi fideszes városvezetőnek. Szolidárisak
vagyunk velük, legyenek önök is azok!

Ez az átmeneti megoldás tehát időt adna a kormánynak, hogy az év végéig
teremtsen meg egy igazságos és kiszámítható oktatásfinanszírozási
rendszert, a települések és budapesti kerületek vezetőinek pedig
garantálná, hogy egyikük se kényszerüljön akarata, a gyerekek, a szülők,
a választók akarata ellenére megválni jól és megfelelő kihasználtsággal
működő iskolájuktól, középiskolájuktól, kollégiumuktól.

Mielőtt szavaznak, gondoljanak a munkánkat árgus szemekkel figyelő
szülőkre és diákokra. Ne okozzanak nekik csalódást! Emelkedjenek felül
pártpolitikai érdekeken, hiszen ez nemzeti ügy!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu