SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy
röviden visszatérjek a gazdaságfilozófiai tartalmára ennek a vitának,
mert tartalmaz ez még néhány tanulságos elemet. Őszinte örömmel fogadtam
azt, hogy az egykulcsos adó vagy a munkavállalók kiszolgáltatottsága
kapcsán amúgy Bokros és Kóka kottájából játszó kormánypárti
képviselőtársaim megtértek, és határozottabb igazságossági és állami
szerepvállalási kiállást követelnek. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.)
Ezt egy fontos ébredésnek tartom a kormánypárti képviselők részéről,
remélem majd, hogy az adópolitika kapcsán is ezt az utat képviselik.

Egyetértünk abban, hogy teljesen téves volt az elmúlt húsz év főáramú
közgazdászai és gazdaságpolitikai megfejtői részéről az a nézet, hogy az
állam rossz gazda. A liberális közgazdászok nem nagyon tudtak nagyon
mást mondani ezzel kapcsolatban, csak hogy az állam rossz gazda, mindent
minél hamarabb értékesíteni kell, és a piaci folyamatokra kell bízni a
gazdasági folyamatok alakítását. Ennek az eredményét jól ismerjük, az
elmúlt húsz év története gazdasági és társadalmi szempontból nem éppen
egy sikertörténet.

Ehhez képest valóban bizonyos tekintetben változást jelent a kormány
hozzáállása, amit, ha már ideológiai vitánál tartunk, akkor talán
valamifajta paternalista neoliberalizmusnak lehetne nevezni. Valóban a
privatizációval szakítani kívánnak, és határozottabb állami
szerepvállalásra törekednek. A társadalompolitikában, az adópolitikában
ugyanakkor változást ez nem hoz, az esélyteremtő politikákat az állam
részéről nem hajlandóak komolyan venni. Egy fontos dolog van, ami azt
vetíti előre, hogy ez a határozottabb állami szerepvállalás ebben a
formában nem fog működni, az pedig az, hogy a határozottabb állami
szerepvállalás csak és kizárólag határozottabb demokratikus kontroll
mellett lehetséges.

Tehát az egyik oldalon volt az a hibás liberális nézet, amely szerint
mindent a piacra kell bízni, a másik oldalon van az önök nézete, amely
szerint mindegy, hogy mennyire átláthatatlan, mindegy, hogy milyen
hálókba keveredve, a lényeg az, hogy az állam avatkozzon bele a
folyamatokba. Ez ugyanúgy bukásra van ítélve, ha nem lehet átlátni azt,
hogy az állam hogyan kíván beavatkozni, milyen koncepció mentén, milyen
stratégia mentén.

A vagyongazdálkodás kapcsán, a közbeszerzési törvény kapcsán és most
ennek a törvénynek a beterjesztése kapcsán is, és az egész eljárás
kapcsán is az látszik, hogy az átláthatóság az önök számára sajnos
kevésbé fontos, így ez az amúgy helyeslendő irány a határozottabb állami
szerepvállalásra jó eséllyel kudarcot fog vallani.

Hogy konkrétan mire gondolok az átláthatóság és az átlátható tervezés
kapcsán? Felmerül néhány kérdés, ami már itt részben megfogalmazódott,
de amit szeretnék én is most élére állítani, mert Fellegi Tamás részéről
nem kaptam igazából válaszokat erre, és remélem, hogy miniszter úr majd
még egyszer ki tud ezekre térni. Egyrészt szeretném, ha választ kapnánk
arra a kérdésre, hogy milyen konkrét körülmény hatására került sor
arra, hogy hirtelenjében a kormány megvásárolja a jegybanki
devizatartalékokat apasztva a vonatkozó MOL-részvényeket a GDP 2
százaléka értékében, miközben a GDP 1 százalékát kitevő szociális jóléti
kiadások be vannak fagyasztva a Szociális Stabilizációs Alap keretében,
vagy amikor csak néhány milliárdnyi jut egyszeri kiadás keretében a
devizahitelesek megsegítésére. Mi az, ami ezt a tranzakciót éppen most
tette ily mértékben indokolttá?

És hogy a kérdés jogos, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy az állam, a
kormány és a cégvezetés eddig is sikeresen blokkolta adminisztratív
úton az orosz befolyás érvényesítését. Ezáltal a Szurgut valójában
beszorult a pakettel, hiszen akaratát nem tudta érvényesíteni a cégben.
Számára is a lassú értékesítés maradt volna a pénzének visszaszerzésére,
hiszen egyben értékesítve a tőzsdén jelentős veszteséget jelentett
volna. Ezenfelül más szakmai nagybefektető sem jelentkezett volna olyan
részesedésért, aminek fejében nem tudja érvényesíteni akaratát a
kormányzat. Gondoljunk csak a lex Mol-ra vagy az energiahivatali
korlátra, ezért ez sem jelentett volna túlzottan nagy kockázatot.

Persze, az ügy másik nyertese a magántulajdonosokból álló,
oligarchisztikus vonásokat mutató MOL-menedzsment, akik részvényopciós
ösztönzőik révén még konkrétan kereshetnek is az ügyön. Annak idején a
Malév visszaállamosításakor is mentesítették az orosz finanszírozó
bankot attól, hogy veszteséget szenvedjen el a balul sikerült orosz
privatizáció miatt. Tehát nem látjuk azt, hogy miért pont most lenne
indokolt a részvénypakett visszavásárlása, ha a gazdasági tulajdon
felhasználását eddig is sikeresen blokkolta legalábbis részben a kormány
és a kormányzathoz köthető hivatali rendszer.

(0.10)

A második kérdés az, hogy miért van az, hogy a nemzeti érdekekre
hivatkozva, újra hazai pozíciót szerezve az adott cégekben egyben
segítenek az orosz félnek kiszállni egy rosszul sikerült üzletből
anélkül, hogy veszteséget szenvedne el. Mivel az orosz gazdasági
kapcsolatok különleges kapcsolatnak számítanak, az aktuális kormányok
mindig csomagban tárgyalnak az orosz féllel a megoldandó ügyekről:
Malév, MOL, gázimport, Déli Áramlat-gázvezeték, Paksi Atomerőmű, pesti
metrókocsik - ezek általában mind egy tárgyalási pakettet képeznek.

Ráadásul homályos egyezkedések, alkuk és titkos záradékok tarkítják ezt a
kapcsolatot, amit jól mutat az - bár nyilván ezt cáfolni fogják -, de
mégiscsak ezek a pletykák terjednek, amiről a francia Le Monde írt, hogy
a hivatalos cáfolat ellenére a budapesti üzleti körökben arról
beszélnek, hogy született egy bizalmas záradék, és hogy az oroszoknak
beígértek egy jövőbeni jelentős szerződést a magyar piacon, mégpedig
vagy a budapesti metrót, vagy pedig a Paksi Atomerőmű bővítését,
amelyről a fukusimai katasztrófa ellenére 2013 elején várható döntés.
Tudom, hogy ezek pletykák és nem feltétlenül a parlamenti műfajba
illenek, de mégiscsak akkora jelentőségű kérdésről van szó, hogy megérne
a kérdés egy világos cáfolatot.

Végül pedig a harmadik kérdéscsokor, hogy vállalt-e a magyar kormány
ehhez kapcsolódóan további kötelezettségeket az orosz fél felé valamely
témában. A magyar-orosz kormányközi kapcsolatokat rendre homály üli meg.
Az adott ügylet milyen módon befolyásolja a többi nyitott ügyletet
Oroszországgal kapcsolatban?

Ha már az Országgyűlés felhatalmazását és jóváhagyását kérik ehhez a
tranzakcióhoz, talán érdemes lenne részletesebben is beszámolni ezekről
az ügyletekről, és válaszolni világosan ezekre a kérdésekre. Sajnos,
ezek hiányában és mindannak a stratégiai koncepciónak a hiányában,
amiről Jávor Benedek képviselőtársam is beszélt, ebben a formában az LMP
nem tudja támogatni a kormányzati előterjesztést, még ha - még egyszer
szeretném leszögezni - az alapötletet, az alapirányt helyeslendőnek
tartjuk is, ugyanakkor nem látjuk, hogy miért most van erre szükség, és
hogy miért ilyen átláthatatlan körülmények között.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu