SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Sok mindent elmondtak már
előttem szóló képviselőtársaim. Rögtön az elején szeretném leszögezni,
hogy nagyon sok alapvető problémánk van a vonatkozó javaslattal, azonban
még mindig jobb, mint a semmi, úgyhogy a tárgysorozatba-vételt és a
Házszabálytól való eltérést támogatni fogjuk.
(14.20)
Ugyanakkor magát az egész ötletet és az egész koncepciót egy
meglehetősen nagy blöffnek tartjuk, és semmi másnak. Egy év alatt nem
nagyon jutottak tovább, mint hogy azzal rukkoljanak elő, hogy a
lakáshitelezéssel kapcsolatos kockázatokat jobb lesz, hogyha a következő
kormány nyakába varrják, addig pedig befagyasztják a devizahiteleket.
Ez nem egy túl kreatív megoldás, az eleganciájáról nem is szólva.
Nem sikerült semmit sem mondaniuk arról, hogy a kamaton kívül semmilyen
költséget ne lehessen elszámolni a bankoknak, továbbra is szabad keze
van a bankoknak, hogy a kamaton kívül is terheljék a hitelfelvevőket.
Nem tettek meg sokat annak érdekében, hogy az előtörlesztésre képes
lakáshitelesek, illetve devizahitelesek tudjanak érdemben
előtörleszteni. Ez nagyon fontos lenne, nagyon sokan szeretnének ezzel a
lehetőséggel élni, ugyanakkor a szabályozás, illetve a költségek ezt
továbbra is megnehezítik.
Itt vannak az egészen felháborító közjegyzői díjak. Gyakorlatilag
továbbra is szabályozatlan a közjegyzői díjak kirovása. Mi több helyütt
javasoltuk, hogy ezt csökkentsük, illetve a bankok vállalják ennek a
díját szerződésmódosítás esetén. Nem történt meg ez sem.
Javasoltuk azt is, hogy egy védett számla keretében biztosítsuk azt,
hogy azok esetében, akik már nehéz helyzetben vannak, és a bankok
leemelnék a számlájukról az oda befolyó összegeket, ezt ne tehessék meg,
legyenek bizonyos alapvető jövedelmek mindenképpen a hitelfelvevőknél,
függetlenül attól, hogy milyen helyzetben vannak.
Ezeket nem látjuk, úgyhogy koncepcióban egy elhibázott javaslatnak
tartjuk ezt. Ugyanakkor nem szeretnénk önöket megakadályozni abban, hogy
legalább minimális lépéseket megtegyenek.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés