SEBESTYÉN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Először is jó reggelt kívánok. Az a helyzet, hogy az államtitkár úr
gyakorlatilag pontról pontra végigment, és mindent megválaszolt.

Egyetlenegy dolog az, amit szeretnék kiemelni: érvényesíteni kell azt az
elvet, hogy az fizessen, aki szennyez, tehát a szennyező fizet elvét.
Ugyanis azért annyit tudni kell, hogy az esetlegesen az Európai Unió
által kilátásba helyezett büntetés, illetve a saját magunkkal szembeni
elvárás is az, hogy a hulladékgazdálkodásunk, illetve az
újrahasznosításunk olyan százalékos legyen, amilyet az előbb az
államtitkár úr elmondott, és az esetleges büntetést, ami nagyon komoly,
ha jól emlékszem, 90 millió eurós egyszeri bírság, és utána naponta 85
ezer eurós büntetés mindaddig, amíg el nem fogy a türelem, és esetleg az
európai uniós lehetőségekből történő kizárást szenvedné el az ország,
ezt nem szeretnénk elérni. Ilyenkor tehát nem a koordinátorok fognak
fizetni, hanem mindig az állam.

Pontosan ezért kívánjuk, és nem szeretnénk az ilyen koordinátorok általi
büntetést, mondjuk, az adófizetők pénzéből finanszírozni, ezért
gondoltuk és ezért van ez a törvényjavaslat, hogy igenis egy nagyon
komoly, 100 százalékos állami tulajdonú Országos Hulladékgazdálkodási
Ügynökség végezze a munkát. Nem beszélve arról, hogy annak azért olyan
összetevője van... - van az adminisztratív, van a stratégiai és van az
operatív része.

(4.50)

Gyakorlatilag a stratégiai része minden olyan kérdésre választ fog adni,
amit itt a képviselő úr feltett. A bizottsági üléseken ezekre a
kérdésekre, illetve a módosítókra már egyesével megtettük a választ.

Köszönöm, hogy meghallgattak, a továbbiakban most nem kívánok szólni, és jó reggelt!

Forrás: parlament.hu